BKV.hu

December 13-ától átszállás nélkül utazhat a 61-es villamossal

2015-12-10 14:13:52

 

2015. december 13-ától (vasárnaptól) a 61-es villamos újra a teljes hosszán, a Móricz Zsigmond körtér M és a Hűvösvölgy között jár, az utasoknak nem kell a Széll Kálmán téren átszállniuk, a tér felújításának előrehaladtával ugyanis már a végleges vágányhálózaton haladnak a villamosok, azaz lehetőség nyílt a 2015 eleje óta két szakaszra bontott villamosvonal „összekötésére”. Az 59-es villamos is újra a Szent János kórház és a Márton Áron tér között viszi az utasokat. Ezzel párhuzamosan újra eredeti, a tér felújítása előtti forgalmi rendje szerint közlekedik a 91-es, a 102-es és a 291-es busz. A Széll Kálmán tér teljes erővel zajló felújításának eredményeképpen egyre több közösségi közlekedési járat haladhat be ismét a tér területére, emellett a közúti forgalom rendje is napról napra jobban hasonlít a majdani végleges közlekedési rendre. A Margit körúton, a Szilágyi Erzsébet fasor és Széna tér közötti szakaszon befejeződnek a jelentős forgalomkorlátozásokkal járó felújítási munkák, ezért december 13-ától az erre közlekedő buszok immár végleges megállóikban, illetve végállomási fel-, leszállóhelyükön állnak meg. A BKK honlapján a www.bkk.hu/szellkalmanter aloldalon ismerhető meg mindig a tér aktuális forgalmi rendje.

 

 

Újra átszállás nélkül a 61-es villamossal, a Szent János kórházig az 59-essel

 

2015. december 7-e (hétfő) óta ismét a Széll Kálmán tér belsejéig közlekedik a 18-as, az 59-es és a 61-es villamos. 2015. december 13-ától (vasárnaptól) ugyanakkor további kényelmet jelent az arra közlekedőknek, hogy

  • a 61-es villamos újra a teljes hosszán, a Móricz Zsigmond körtér M és a Hűvösvölgy között jár, az utasoknak nem kell a Széll Kálmán téren átszállniuk, a tér felújításának előrehaladtával ugyanis lehetőség nyílt a 2015 eleje óta két szakaszra bontott villamosvonal „összekötésére”.
  • az 59-es villamos újra a Szent János Kórház és a Márton Áron tér között közlekedik – továbbra is mind a saját, mind az 59A villamosok üzemidejében.

 

A 61-es villamos közlekedésének helyreállásával visszaáll a 91-es, a 102-es és a 291-es busz forgalmi rendje is, amelyet a BKK 61-es villamos megosztott közlekedése miatt módosított még 2015 elején. Tehát december 13-ától (vasárnaptól)

  • a 91-es autóbusz újra a Széll Kálmán tér M és a Nyugati pályaudvar M között jár.
  • a 102-es autóbusz ismét a Széll Kálmán tér M és a Szendrő utca között viszi az utasokat.
  • újra forgalomba áll a 291-es autóbusz, amely a Nyugati pályaudvar M és a Zugliget, Libegő között közlekedik.

 

 

A Széll Kálmán teret érintő buszjáratok megállóhely-változásai

 

A Széll Kálmán tér Margit körúti, Szilágyi Erzsébet fasor és Széna tér közötti szakaszán befejezik a jelentős forgalomkorlátozásokkal járó felújítási munkákat, ezért december 13-ától az erre közlekedő buszok immár végleges megállóikban, illetve végállomási fel-, leszállóhelyükön állnak meg. A Széll Kálmán tér Margit körúti szakaszának mindkét oldalán három új megállóhely létesül a 22-es buszcsalád, a 39-es, a 91-es, a 116-os, a 128-as, a 129-es, a 149-es, a 155-ös, a 156-os, továbbá a 922-es, a 956-os, a 960-as és a 990-es buszjárat számára.

 

A Széll Kálmán teret érintő buszjáratok vonalán az alábbi változások lépnek életbe december 13-ától:

 

5-ös autóbusz

 

A Rákospalota, Kossuth utca felé közlekedő 5-ös busz Széll Kálmán tér M (Csaba utca) megállóját körülbelül 130 méterrel előbbre, szintén a Krisztina körúton a Csaba utca kereszteződése utáni útszakaszra helyezik.

 

A Pasaréti tér felé tartó 5-ös busz közlekedésében nem lesz változás.

 

 

22-es buszcsalád

 

A 22-es, a 22A és a 222-es busz vonalán kisebb változást jelent, hogy végállomási leszállóhelyet létesítenek a Dékán utcai gyalogátkelőhely előtt. A végállomási felszállóhely helye nem változik.

 

 

39-es autóbusz

 

A 39-es busz Goldmark Károly utca irányú Széll Kálmán tér M megállóhelyét a Margit körúton a Dékán utca torkolattól távolabbra helyezik át. A Széll Kálmán tér M (Csaba utca) megálló megszűnik.

 

A Batthyány tér M+H felé közlekedő 39-es busz közlekedésében nem lesz változás.

 

 

91-es autóbusz

 

A 91-es busz újra a Széll Kálmán tér M és a Nyugati pályaudvar M között közlekedik.

 

A Nyugati pályaudvar M felé közlekedő buszok a Széll Kálmán téren a Margit körúti szakaszon, a Dékán utca torkolata előtti végállomásukról indulnak.  

 

A Széll Kálmán tér M felé közlekedő buszok a téren megállnak a Szilágyi Erzsébet fasor felől érkezve a Margit körúton a Dékán utcai gyalogátkelőhely előtt, majd a téren megfordulva a Margit körút másik oldalán, a Dékán utca torkolata előtti végállomásukon.

 

 

102-es autóbusz

 

A 102-es busz újra a Szendrő utca és a Széll Kálmán tér M között közlekedik. A Széll Kálmán téri végállomási fel- és leszállóhelye a tér felújítása előtti helyén, a Csaba utca a Várfok utca és a Krisztina körút közötti szakaszán lesz.

 

 

116-os autóbusz

 

A 116-os busz a Dísz tér felé a Fény utcai piac–Retek utca–Fillér utca–Ezredes utca–Szilágyi Erzsébet fasor–Krisztina körút–Vérmező út–Széna tér–Ostrom utca–Bécsi kapu tér felé haladva éri el menetrend szerinti útvonalát. A módosult útvonal-szakaszon a 116-os busz alábbi megállókat érinti:

  • Fény utcai piac: a 149-es busszal közösen használt megállóhely,
  • Széll Kálmán tér M: a 16-os és a 16A busszal közösen használt ideiglenes megállóhely az Ostrom utcában,
  • Mátray utca: a 16-os és a 16A busszal közösen használt ideiglenes megállóhely az Ostrom utcában a Szabó Ilonka utca torkolatával szemben.

 

A Fény utcai piac felé közlekedő 116-os busz útvonala nem változik, de a Széll Kálmán tér M megállóhelyét a Margit körúton a Dékán utca torkolattól távolabbra helyezik át.

 

 

128-as és 129-es autóbusz

 

A 128-as busz végállomását áthelyezik a Margit körút túlsó oldalára, a 4-es és 6-os villamos végállomása melletti járdaszakaszhoz.

 

 

149-es autóbusz

 

A Széll Kálmán tér M felé közlekedő 149-es busz a Fillér utca és a Retek utca torkolatától a Retek utca–Dékán utca–Széll Kálmán tér–Margit körút útvonalon közelíti meg a Széll Kálmán teret, az alábbi megállókat érintve:

  • Fény utcai piac: a járat eredeti megállóhelye a Retek utcában,
  • Széll Kálmán tér M: a Dékán utcai gyalogos-átkelőhely előtt,
  • Széll Kálmán tér M: végállomás a Széll Kálmán tér Margit körúti szakaszán a Dékán utca torkolata előtt.

 

A Fenyves utca felé közlekedő 149-es busz a Margit körút –Dékán utca–Retek utca–Fillér utca felé haladva éri el menetrend szerinti útvonalát, az alábbi megállók érintésével:

  • Széll Kálmán tér M: végállomás a Margit körúton a Dékán utca torkolata előtt,
  • Fény utcai piac: a 116-os busszal közösen használt megállóhely.

 

 

155-ös és 156-os autóbusz

 

A 155-ös és a 156-os busz esetében mindössze annyi változik, hogy végállomási felszállóhelyét kissé hátrább helyezik, közvetlenül a Dékán utcai gyalogátkelőhely utáni útszakaszra, és leszállóhelyet létesítenek a Dékán utcai gyalogos-átkelőhely előtt.

 

 

291-es autóbusz

 

Újra közlekedik a 291-es autóbusz a Nyugati pályaudvar M és a Zugliget, Libegő között. A Libegő tehát újra a 291-es busszal lesz megközelíthető, nem a 102-essel.

 

 

922-es autóbusz

 

A Budakeszi felé közlekedő 922-es busz a Széll Kálmán téren két megállóhelyet érint:

  • Széll Kálmán tér M: a Margit körúton a Dékán utcai gyalogátkelőhely után,
  • Széll Kálmán tér M: a Széll Kálmán tér Margit körúti szakaszán a Dékán utca torkolata előtt.

 

956-os autóbusz

 

A Pécel felé közlekedő 956-os busz a Széll Kálmán téren két megállóhelyet érint:

  • Széll Kálmán tér M: a Margit körúton a Dékán utcai gyalogos-átkelőhely után,
  • Széll Kálmán tér M (Csaba utca): a Krisztina körúton, az 5-ös, a 960-as és a 990-es busszal közösen használt megállóhely.

 

A Hűvösvölgy felé közlekedő 956-os busz a Széll Kálmán téren három megállóhelyet érint:

  • Széll Kálmán tér M: a Krisztina körúton, az 5-ös, a 960-as és a 990-es busszal közösen használt megállóhely,
  • Széll Kálmán tér M: a Margit körúton a Dékán utcai gyalogátkelőhely után,
  • Széll Kálmán tér M: a Széll Kálmán tér Margit körúti szakaszán a Dékán utca torkolata előtt.

 

 

960-as autóbusz

 

A Móricz Zsigmond körtér M irányú 960-as busz a Széll Kálmán téren két megállóhelyet érint:

  • Széll Kálmán tér M: a Széll Kálmán tér Margit körúti szakaszán a Dékán utca torkolata előtt,
  • Széll Kálmán tér M (Csaba utca): a Krisztina körúton, az 5-ös, a 956-os és a 990-es busszal közösen használt megállóhely.

 

A Békásmegyer H felé közlekedő 960-as busz a Széll Kálmán téren két megállóhelyet érint:

  • Széll Kálmán tér M: a Krisztina körúton, az 5-ös, a 956-os és a 990-es busszal közösen használt megállóhely,
  • Széll Kálmán tér M: a Margit körúton a Dékán utcai gyalogátkelőhely után.

 

 

990-es autóbusz

 

A Normafa felé közlekedő 990-es busz a Széll Kálmán téren két megállóhelyet érint:

  • Széll Kálmán tér M: a Széll Kálmán tér Margit körúti szakaszán a Dékán utca torkolata előtt,
  • Széll Kálmán tér M (Csaba utca): a Krisztina körúton, az 5-ös, a 956-os és a 960-es busszal közösen használt megállóhely.

 

A Rákoskeresztúr felé közlekedő 990-es busz a Széll Kálmán téren két megállóhelyet érint:

  • Széll Kálmán tér M: a Krisztina körúton, az 5-ös, a 956-os és a 960-es busszal közösen használt megállóhely,
  • Széll Kálmán tér M: a Margit körúton a Dékán utcai gyalogátkelőhely után.

 

 

Ami nem változik

 

Nem érinti változás a 16-os, a 16A, a 21-es, a 21A, a 139-es, a 140-es, a 140A, a 142-es, valamint a 916-os busz közlekedését.

 

 

A Széll Kálmán tér felújításáról

 

A Széll Kálmán tér felújításának munkái 2015 januárjában kezdődtek el, a teljes rekonstrukció 2016. május 10-re fejeződik be. A fejlesztés eredményeképpen a mai elhanyagolt csomópont helyén egy új, modern arculatú, magas szolgáltatási színvonalú, rendezett, akadálymentes és zöld közösségi tér jön létre, a budai fonódó villamoshálózat kiépítésével pedig egyúttal – a munkák összehangolásának köszönhetően – a városrész közlekedése is megújul. A Széll Kálmán tér felújítására mintegy nettó 5,3 milliárd forintos kormányzati, uniós és saját forrás áll a Fővárosi Önkormányzat rendelkezésére. A 2016 májusáig tartó rekonstrukció több építési ütemben, esetenként kényelmetlenséggel járó forgalomkorlátozásokkal zajlik, amelyek miatt a teret érintő vagy keresztező busz- és villamosjáratok közlekedése több alkalommal is változik majd. Az útlezárásokra és a  tömegközlekedési korlátozásokra a rendezett, modern, akadálymentes, zöld közösségi tér mielőbbi elkészülte miatt van szükség, azok közlekedésre gyakorolt hatása a beruházás tervek szerinti előrehaladásával fokozatosan csökken. A Budapesti Közlekedési Központ honlapján a www.bkk.hu/szellkalmanter aloldalon mindig elérhetők a rekonstrukcióval és az aktuális közlekedési változásokkal kapcsolatos információk.

 

Budapest, 2015. december 10.

 

Budapesti Közlekedési Központ.