Combino-jubileum a Hungária kocsiszín nyílt napján
A 20 éves Siemens Combino Supra villamosoknak otthont adó Hungária kocsiszínben folytatódik június 13-án a BKV idei nyílt nap sorozata. Délelőtt tíz és délután négy óra között szakmai bemutatókkal, tesztvezetéssel, jármű- és makettkiállítással várja az érdeklődőket a BKV. A rendezvényre különleges nosztalgiajáratokkal is el lehet jutni.
2 811 093 fordulót tettek meg és több mint 2 280 000 000 utast szállítottak 20 év alatt a 4-6-os vonalán a Siemens Combino villamosok. A flottának otthon adó Hungária kocsiszín (1087 Budapest, Brüll Alfréd utca 1.) nyílt napján, szombaton a 2001-es pályaszámú, elsőként Budapestre érkezett járművön fotókiállításon elevenedik meg a két évtizedes történelem, a látogatók üzenetet is hagyhatnak a főváros ikonikus sárga óriásának.
A nyílt napon számos különleges jármű is megtekinthető lesz. Felsorakozik a nosztalgiaflotta több villamosa, egyebek között a 2806-os „K” típusú, favázas és a 3257-es pályaszámú Ganz UV, a 2624-es pályaszámú favázasból acélvázasított kéttengelyes, valamint a Szellem, azaz a 3701 kocsi is. Az idén százéves motoros fedett teherkocsival, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, a Mukival ingázhatnak is a jármű rajongói. A látogatók megismerkedhetnek a villamoshálózat karbantartásához és üzemeltetéséhez használt mérővillamossal, szerkocsival és az Unimoggal is. Makettkiállítás is várja az érdeklődőket, ahol a városi kötöttpályás közlekedés világa elevenedik meg kicsinyített formában.
A remízben igazán különleges módon lehet búcsút venni a budapesti forgalomban egyre kevesebbszer látható klasszikus Tatra villamosoktól: akik betöltötték 18. életévüket, rendelkeznek jogosítvánnyal, és azt a helyszínen a személyigazolványukkal együtt be is mutatják, egy tesztvezetés erejéig átérezhetik, milyen ezeket a nagy vasakat vezetni. Erre a programra és a csarnoklátogatásra előzetesen regisztrálni kell a BKV Facebook oldalán meghirdetett felületen, de – korlátozott számban – a helyszínen is lehet jelentkezni.
Bemutatkoznak a BKV különböző szakterületei is, a látogatók megismerkedhetnek a Vasútbiztonsági Csoport munkájával, valamint az általuk használt járművekkel és speciális eszközökkel. A baleseti helyszínelők interaktív feladatokkal várják a közlekedésbarátokat, akik így baleset-megelőzési ismereteket is szerezhetnek. A társaság toborzó kollégái pedig első kézből adnak tájékoztatást a BKV nyitott pozícióiról.
Az esemény hangulatát két különleges villamosviszonylat teszi teljessé. Az R4-es járaton csatolt ICS, csatolt KCSV és pótkocsis UV villamosok közlekednek normál díjszabással, különleges városnéző útvonalon. Az N38-as nosztalgiajáraton a 1233-as pályaszámú FVV Bengáli és a 611-es pályaszámú favázas villamos szállítja az utasokat a Hungária kocsiszín és a Blaha Lujza tér között, nosztalgia díjszabás mellett.
A rendezvényre a belépés ingyenes.
A BKV Zrt. a programváltoztatás jogát fenntartja.
2026. június 10.
BKV Zrt.


Magyar
English