
BKV: Újabb eredmény a kábellopások megfékezésében A helyszínen fogták el a fémtolvajt
Ismét fémtolvajt értek tetten a BKV járművezetőjének jelzése alapján a Ráckevei HÉV vonalán. Az okozott anyagi kár 1 millió forint.
2008.
július 10-én fényes nappal tulajdonított el síncsavarokat egy férfi a
Ráckevei HÉV egyik megállóhelyének kihúzóvágányáról. A BKV egyik
járművezetője Szigetszentmiklós - Gyártelep állomáshoz érve észrevette
a tolvajt, értesítette a diszpécsert, aki pedig azonnal hívta a
rendőrséget. Így még a helyszínen lefülelték a vasúti kötőelemeket
gyűjtő személyt. A bűncselekmény a HÉV közlekedésének biztonságát
közvetett módon érintette: rögzítő elemek hiányában a vasúti sínek
elmozdulhatnak a betonaljtól, melynek következtében az alátámasztás, a
nyomtáv és a síndőlés nem biztosított. Az elkövető tettével mintegy 1
millió forintos kárt okozott a BKV Zrt.-nek.
A kábel- és
színesfém-tolvajok csak idén több mint 250 millió forinttal
rövidítették meg a Társaságot. A lopások megfékezésének érdekében
2008-ban több programot is elindított a BKV, amelyeknek eredményeképpen
az elmúlt két hónap során már negyedszer adhat hírt arról: időben
fogták el a társaságot megkárosító kábel- vagy színesfém-tolvajt.
Összehasonlításképpen megjegyzendő: a tavalyi évben nem történt
rajtakapás.
A kábel- és színesfémlopás elleni harcban továbbra is széleskörű
összefogásra van szükség, ezért a BKV Zrt. felhívja az utasok és a
munkavállalók figyelmét, hogy ha bármi gyanúsat észlelnek, azonnal
hívják a rendőrséget, vagy a 06-1-BKV-INFO (06-1-258-4636) számot, ahol
akár név nélkül is tehető bejelentés.