BKV.hu

BKV: a sztrájk nem megoldás a finanszírozási problémákra

A BKV Zrt. vezetése és a szakszervezetek képviselői a mai érdekvitán egyetértettek abban, hogy a budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési szolgáltatás ellátásához szükséges források biztosításának több éve húzódó problémájával kapcsolatban mihamarabbi megoldásra lenne szükség.

A BKV teljesítményének igazodnia kell az elmúlt 7 évben megváltozott utasigényekhez, hiszen 2001 óta - azonos szolgáltatási színvonal megtartása mellett - közel 10 %-kal csökkent a BKV Zrt. szolgáltatásait igénybe vevő fizető utasok száma. A BKV Zrt. vezetése a szakszervezetekkel és a dolgozókkal közösen mindent megtett a belső hatékonyság növeléséért. Az új projektek elindítása és az átszervezések megvalósítása mellett ennek eredményeként sikerült az elmúlt esztendőben több mint 9 milliárd forintot megtakarítania a cégnek .

A BKV Zrt. vezetése elfogadja a szakszervezetek törekvéseit. Azt azonban nem tudja elfogadni, hogy a finanszírozási nehézségek megoldása munkabeszüntetés legyen. A BKV Zrt. felelőssége, hogy a létfontosságú munkaköröket ellátó utasaink – pl. egészségügyi dolgozók, orvosok, tűzoltók, tanárok - eljussanak munkahelyükre. Ezért folytatjuk a tárgyalásokat a békés megoldás érdekében.