BKV.hu

Biztonságosan és üzemszerűen működnek a mozgólépcsők a metrómegállókban!

2019-07-01 07:28:29

A napokban egyes médiafelületeken nagy hírverést kapott Zana József úr balesete, amit a Dózsa György úti mozgólépcsőn szenvedett el. Bízunk utasunk mielőbbi felépülésében, viszont Zana úr valótlan állításain nem tudunk, és nem is kívánunk átlépni.

A hírekben olvasható, hallható beszámolókkal ellentétben az eset – amit a kamerafelvételek is maximálisan bizonyítanak – az alábbiak szerint történt:

Utasunk a metrószerelvényből kiszállva a mozgólépcsőhöz ment, amire úgy szállt fel, hogy mindkét kezében tartott valamit, ami zavarhatta az optimális kapaszkodásban, sőt megakadályozta azt.

A mozgólépcső a vonat beérkezésekor tartalék üzemmódban működött, majd, amikor utasok közelítettek a berendezéshez, az az üzemi sebességre állt át. Zana úr a 12. utas volt, aki a mozgólépcsőre lépett, ami akkor már egyértelműen üzemi sebességgel járt. Fontos kiemelni azt is, hogy a mozgólépcső a cikkben említettekkel ellentétben nem gyorsított, lassított, vagy állt meg a baleset előtt.
Zana úr rálépett a mozgólépcsőre, kezében a két csomaggal és a mozgólépcső bal gumikorlátjára támaszkodott. Utasunk nekidőlt a gumikorlátnak, majd szinte azonnal elveszítette az egyensúlyát, és hátraesett. A baleset után a mozgólépcsőt az esés után kb. 10 mp múlva az utasok leállították.

A felvételek alapján a balesetet tehát nem a mozgólépcső bizonytalan működése okozta, hanem az utas egyértelmű egyensúlyvesztése.

A BKV Zrt.-nek mint felelős közlekedési vállalatnak elsődleges feladata az utas- és forgalombiztonságot maximálisan kiszolgáló szakszerű üzemeltetés. Amennyiben a mozgólépcső hibás üzemeléséről tudomásunk lett volna, azonnal kivontuk volna a forgalomból a hiba elhárításáig. Így az a felvetés, miszerint a mozgólépcső hibásan üzemelt, és a hibás üzemelésből eredő utasbaleset csak idő kérdése volt, teljességgel hamis és félrevezető.

A tények ismerete ellenére, amennyiben Zana úr jogi útra terelné az ügyet, peres eljárás esetén a BKV Zrt. a rendelkezésre álló bizonyítékokat felhasználva fogja megvédeni a jó hírnévhez való jogát, valamint igazolni a balesetben való vétlenségét.

 

BKV Zrt.