BKV.hu

Baross téri forgalmi változások a 4-es metró építése miatt

Megindultak a héten a 4-es metró Keleti pályaudvari állomásának résfalazási munkálatai, ezzel az első szakasz utolsó állomásának építése is mérföldkőhöz érkezett. Március 1-jétől (szombattól), illetve március 16-ától (vasárnaptól) a Baross tér térségében közlekedő járatok útvonalai az építési munkálatok miatt módosulni fognak.

Március 1-jétől a 67V jelzésű járat és a Pólus-busz végállomása a gyors 20-as és 30-as autóbuszok Verseny utcai végállomására kerül át. Mindkét járat a Dózsa György út - Verseny utca - Baross tér módosított útvonalon közelíti meg és hagyja el új megállóhelyét.

A 7-es, gyors 7-es, 73-as, gyors 173-as, valamint a 907-es és 973-as számú éjszakai járatok a Bosnyák tér irányába a Keleti pályaudvar homlokzata előtt, a Kerepesi út után kialakított új megállóhelyen állnak majd meg. A megállóhelyet Baross tér, Keleti pályaudvar néven kell majd keresni.

Március 16-ától mintegy 4 hónapra a Baross tér - Thököly út útvonalon, a Kerepesi út és a Dózsa György út közötti szakaszt a közúti forgalom elől lezárják. Erre az útszakaszra, a kétszer egy forgalmi sávra csak a BKV Zrt. autóbuszai, a taxik és bizonyos irányokban, rövid szakaszokon a helyi célforgalom hajthat be.

A március 16-ától életbe lépő forgalmi változásokról hamarosan bővebb felvilágosítást ad majd a DBR Metró Projekt Igazgatóság. Az állomásépítés területén található infokonténerben folyamatosan lehet tájékozódni, de utastájékoztató táblák, szórólapok és lakossági fórumok is segítik majd a zökkenőmentes átállást.

Ezúton is kérjük a lakosság és a Baross tér vonzáskörzetében közlekedők türelmét és szíves megértését a felszínt érintő munkálatok befejezéséig.