BKV.hu

Augusztus 20-ától újra teljes vonalon közlekedik a 2-es metró

Augusztus 20-án üzemkezdettől ismét a teljes vonalán szállítja az utasokat a 2-es metró. A munkák azonban nem fejeződnek be: az idén felújítandó állomásoknak és üzemi tereiknek november 11-éig kell teljesen elkészülniük.

Az idei év munkáinak főüteme mintegy 10 hétig, augusztus 19-éig tart. Ez alatt a 71 nap alatt azok a munkák készültek el, amelyek lehetővé teszik az ismételt metróközlekedést a lezárt (Astoria és Déli pályaudvar közötti) szakaszon. Az állomásokat és a vonal több szakaszát érintő felújítás azonban még tovább folyik.

Az állomási felújításon kívül ősztől egészen jövő év márciusáig folytatódik az alagutakban a következő munkaszakasz, ami – a korábbi évektől eltérően –hétvégi és hétköznap esti forgalomkorlátozással jár.

A 2006. évi rekonstrukció részeként három metróállomás újul meg: a Deák tér, a Moszkva tér és a Déli pályaudvar.

A Déli pályaudvar és az Astoria közötti metróalagút finom vágányszabályozása, a biztosítóberendezés előírt próbái, majd a kötelező próbafutás, az állomások műszaki berendezéseit érintő ellenőrzések és próbák után, a takarítást követően az utasforgalom a tervezett időpontban, augusztus 20-án indulhat újra.

Az állomások november 11-ig teljesen elkészülnek:

  • A felújított állomásokon a már megismert „Budapest-arculatot” láthatja viszont a közönség. A hasonlóságok mellett minden állomást egyedi részletek különböztetik meg a többitől: az oldalfalon az adott állomásra jellemző kő- és fehér tűzzománc lemezburkolat egyaránt látható, a környékről készített fotómontázsok, kiállított tárgyi emlékek színesítik a beltereket,
  • Mindhárom állomáson – a korábbi évekhez hasonló módon - a sík álmennyezet helyére íves kialakítású, festett acéllemez álmennyezet kerül. Nagyobb tér, tisztább, világosabb, modernebb környezet, fejlettebb utastájékoztató rendszer szolgálja ki már itt is az utazókat.
  • Csiszolással újul meg a meglévő gránit padlóburkolat, és szintén csiszolással felújított vagy új kőburkolatú, illetve tűzzománc oldalfal fogadja az utasokat.
  • A Moszkva tér és a Deák tér állomás peronjainak hasznos szélessége mintegy 30 cm-rel nő.
  • Az utastér teljes területén megújul a világítás.
  • A Déli pályaudvar és a Moszkva tér állomás új passzázskaput (ezt magyarázni kellene) kap.
  • Teljes mértékben újjászületik a Déli pályaudvar bejárati csarnoka: a belső tér növelése érdekében új helyen, a bejárati oldalon lesz a pénztár.
  • A Moszkva tér és a Deák tér felszíni csarnoka – a városrendezési tervek miatt várható változásokra, illetve a későbbi liftépítés miatti átépítésre való tekintettel – csak kisebb felújításon esett át.
  • Az állomások építészeti felújítása során 330 tonna fémszerkezet, 750 m² tört márvány, kb. 8.300 m² luxaburkolat elbontásából értékesíthető haszonhulladék keletkezett.

  • A kikerülő anyagok helyett újonnan 7.500 m² új fémlemez burkolat épül, illetve épült be. A megtartható minőségű kő oldalfalakat és mindhárom állomás megmaradó padlóburkolatát 3.400 m² felületen javítják és újítják fel

A pályán, illetve a vonal műszaki létesítményeiben:

  • Átépültek az alagúti vágányok, erősebb lett a sín és megújult a sínleerősítés is.
  • 15.000 méter hagyományos 48-as rendszerű vasúti sín helyett erősebb, a 2003-2005-ös felújításnak megfelelő, 54-es rendszerű sín épült be. 272 darab talpfa cseréje történt meg.
  • Mindkét alagútban folyamatosan végzik a szigetelés javítását az alagút felső, 4,6 méteres ívében.
  • A biztonsági fejlesztés során külön figyelmet kap a tűz elleni védelemnek.
  • Új, modern szellőző berendezések épülnek be.
  • Megújulnak az áramellátási berendezések, valamint az ezeket vezérlő és felügyelő rendszerek is.

az esélyegyenlőség érdekében:
A metróállomásokon a vakokat és gyengénlátókat a vonatoknál ajtózárásra figyelmeztető jelzés, a következő állomások bemondása és a peron szélén található biztonsági sáv (érdesített, bottal jól érezhető felületével jelzi, hol van a biztonságos határ a metróároktól) segítette és segíti.
A felújított állomásokon a fal síkjából kiugró berendezési tárgyak számának csökkentése, a világítás javítása, a fényerő jelentős növelése, a peron fölött végigfutó világító sáv, az információs táblák belülről történő megvilágítása, erős kontrasztok, a végállomások nagy betűkkel történő jelzése könnyíti a közlekedést, illetve a tájékozódást.

A vakokat és gyengénlátókat aktívan segítő rendszerből pillanatnyilag a Batthyány téren készültek el az ún. (ATS rendszerű) hangfrekvenciával irányító berendezések, melyek a peronról, illetve a bejárattól a megfelelő mozgólépcsőhöz irányítják a vak vagy gyengénlátó utast. A berendezést az utasnál lévő távirányítóval lehet aktiválni. A hangot mindenki hallhatja. Kikapcsolása programozás szerint, automatikusan történik.

A BKV Zrt. folyamatosan egyeztetett a Vakok és Gyengénlátók Szövetségével az ún. vakvezető sáv kialakításáról. Ez a bottal és talppal érzékelhető, a környező burkolattól eltérő felületű és színű (taktilis) sáv a mozgólépcső előtti „utaselosztó” csarnok hosszirányú tengelyében halad, majd onnan egy-egy merőleges vezetősáv segíti a kiválasztott peronra a vakokat és a gyengénlátókat.

Több burkolati megoldást tesztelése történt meg, melyek közül a Szövetség által is elfogadottat valósítja majd meg a BKV Zrt. Döntés még nem született.

A valós forgalmi és gyakorlati tapasztalatok kiértékelése után, a Szövetség és a Vasúthatóság álláspontját figyelembe véve, november 11-éig alakítja ki véglegesen ezeket a sávokat és hangjelző berendezéseket az összes, már felújított metróállomáson.

A 2-es metró vonalán a mozgáskorlátozottak számára építendő liftek jelentős műszaki feladatot jelentenek, mivel azokat utólagosan, bányászati megoldásokkal kell egy meglevő felszíni állapothoz, alagúti metrószerkezethez és üzemi terekhez illeszteni. A liftek létesítéséhez szükséges engedélyt (a Kossuth tér, az Astoria, a Blaha Lujza tér és a Keleti pu. állomásokra) a Fővárosi Közlekedési Felügyelet már 2005-ben megadta. A megoldást lassította, hogy a tavaly kiírt közbeszerzési eljárás először érvénytelenül zárult. Jelenleg az első,– egyben prototípusnak is számító – lift tervezése folyik a Blaha Lujza téren.

Augusztus 20-ára, az Államalapítás ünnepére a három állomás ISMÉT AZ UTASOKÉ, de ezzel nem ér véget az idei évi felújítás!

Őszi Munkák:

Augusztus 20-a után is nagy erővel folyik a rekonstrukció, november 11-ig:

  • az állomás-felújítások befejező munkáit, esztétikai „kisjavítási” és garanciális feladatokat, az üzemi területeket érintő utómunkákat végzik a kivitelezők,
  • a kapcsolódó technológiai berendezések beüzemelése is ekkor történik,
  • a különleges gépészet és távközlési munkák befejező feladatai is erre az időszakra esnek.

A technológiai előírásoknak megfelelően, az átadás után is folytatódik a mozgólépcsők főjavítása. Ez a munka az állomási rekonstrukció alatt nem végezhető.

Emellett, ősszel a Moszkva téri metróépület homlokzatának és környezetének felújítása is tovább folyik, ezért az épület melletti egyes területek – az építési munkák miatt – továbbra zárva lesznek. Ez azonban érdemben nem érinti a tér gyalogosforgalmát.

A Deák tér körzetében a kivitelezők olyan munkát is ebben az időszakban végeznek, melyet - a Deák tér „vonatfordító” szerepe miatt - nem lehetett a nyári forgalomkorlátozás idején elvégezni. Emiatt 2006 őszétől 2007 márciusig – a korábbi évektől eltérően - szükségessé válik az utasforgalom esti és hétvégi, teljes vonali korlátozása is. A pontos forgalmi változásokról később adunk részletes tájékoztatást.

KÖLTSÉGEK:

A 2-es metró teljes felújítása 43 milliárd forintba kerül. Ebből az idei munkák - minden eddiginél többet - 10 milliárd forintot tesznek ki. Ez is mutatja, hogy az idei felújítás az előző évekhez képest nagyobb volumenű, és forgalomszervezési szempontból is összetettebb feladatot jelent.

ÚJ METRÓSZERELVÉNYEK:

A naponta 400 ezer embert szállító, 30 éves metróvonal Budapest egyik legattraktívabb gerince. Két éven belül megérkeznek az első új metrószerelvények a 2-es metró vonalára, ezen a vonalon összesen 22, az épülő 4-es metró vonalán pedig 2009-től 15 szerelvény közlekedik majd. Ezeken túlmenően még 7 szerelvény beszerzésére opcionális lehetőség nyílik.