
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület nyilatkozatával kapcsolatban
A fővárosban a jó minőségben és hatékonyan megszervezett közösségi közlekedés a város lakóinak, az önkormányzatoknak és a Budapesti Közlekedési Rt-nek közös ügye. A BKV Zrt. felelősséget érez azért, hogy a szolgáltatások folyamatos fejlesztése biztosított legyen.
Társaságunk nagy figyelmet és jelentős forrásokat fordít arra, hogy utasai igényét, az utazási szokásokban bekövetkezett változásokat megismerje. A fejlesztéseket az önkormányzati partnerekkel együttműködve, a rendelkezésre álló adatok segítségével valósítjuk meg. Ezt példázza az elmúlt két évben indított 16 új és 8 meghosszabbított járat, valamint a mintegy két tucatnyi vonalon elvégzett sűrítés. Négy évre visszatekintve a fővárosi tömegközlekedés szolgáltatási teljesítménye 2,5%-ot emelkedett.
A felelős szolgáltatói működéshez hozzátartozik az is, hogy azokon a vonalakon és időszakokban, ahol az utazási szokások ill. a városi életforma változása forgalomcsökkenést hozott, megvizsgáljuk a közpénz-felhasználás hatékonyságának javítását. Ezt a forrást beépítve teremthetők meg a feltételek az érdemi fejlesztésekhez ott, ahol az a növekvő igények alapján indokolt.
A május elején 17 vonalon életbe lépett menetrendváltozás ennek szellemében történt. A módosítások olyan, csúcsidőn kívüli időszakokat érintenek, amikor az utazási szokások térbeli és időbeli átrendeződése folytán csökkent az igény. Ilyen például a hétköznap kora hajnali és a vasárnap reggeli időszak, amelyeknél az elmúlt évek során azt tapasztaltuk, hogy az utazások egy része más időszakra tolódott. A májusban bevezetett változtatások nem érintik a csúcsidőszakot, a vonalhálózatot és az üzemidőt. Így az eljutási lehetőségek mindenhol biztosítottak és a változás sehol nem okoz zsúfoltságot. A változás az összteljesítményt 0,1%-nál kisebb mértékben érintette.
Az érvényes menetrendekről utasaink természetesen mindenkor aktuális információt kapnak a megállóhelyeken és az egyéb tájékoztató felületeken. A beérkezett észrevételeket, panaszokat értékeljük. A módosításokra a járatokat használó utasok részéről eddig kevés panasz érkezett.
A BKV Zrt. különböző projektekről folytat tárgyalásokat a Fővárosi Önkormányzattal, amelyek a tömegközlekedés fejlesztését, illetve felhasználható tartalékok feltárását szolgálják. Ennek keretében sikerült a közelmúltban megállapodni olyan hálózatfejlesztésekben, amelyek a Fővárosi Közgyűlés májusi ülése elé kerülnek. A közös munka része továbbá a járművek előnyben részesítése a torlódásos útvonalakon. A szolgáltatás folyamatos felülvizsgálatával kinyert tartalékok e projektekbe kerülnek, illetve a források felhasználásának hatékonyságát javítják, így meggyőződésünk szerint utasaink érdekét szolgálják.