
A Paraméterkönyv sokak közös munkájának eredménye
Vitézy Dávid, a VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület) szóvivője nem tudja eldönteni, támogassa-e az elkészült Paraméterkönyvet. Most épp úgy döntött: kisajátítja a hosszú előkészítő munkával, egyeztetések során született javaslatokat. Még az sem zavarja ebben, ha korábbi véleményét, nyilatkozatait is megcáfolja, vagy ha kijelentéseivel újabb ellentmondásokba bonyolódik. Politikai kampányának részeként pedig nem riad vissza attól sem, hogy a BKV Zrt-t a tényeknek nem megfelelő vádakkal illesse.
Nem igaz, hogy a VEKE akadályozta volna meg a Paraméterkönyv korábbi változatának bevezetését. Az április 16-áig elkészült Paraméterkönyv anyagot a Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság, a Fővárosi Polgármesteri Hivatal közlekedési ügyosztályának döntése, illetve számos kerületi önkormányzati és szakmai szervezeti vélemény alapján kellett szakmailag felülvizsgálni.
Nem igaz, hogy az elfogadott Paraméterkönyv a VEKE munkájának eredménye. Igaz viszont, hogy Vitézy Dávid nem tudja eldönteni: a döntés mögé, vagy elé álljon. Vitézy május 14-én még például egy napilapnak azt nyilatkozta: „...beérik a VEKE munkájának a gyümölcse: idén nem lesz új paraméterkönyv, a felügyelőbizottság ugyanis levette azt a napirendjéről..”
Nem igaz, hogy a Paraméterkönyv
csak a VEKE javaslatait tartalmazza. A Városüzemeltetési és
Környezetgazdálkodási Bizottság április 16-ai ülésének döntése
értelmében a BKV Zrt. megkezdte egy szakmailag helytálló tervezet
kidolgozását. A Paraméterkönyv anyaga határidőre és a különböző
egyeztetéseken született szükséges módosítások beépítésével elkészült,
melyet tegnapi ülésén a bizottság már elfogadásra javasolt. A BKV Zrt.
természetesen nem a beérkező javaslatok forrását, inkább szakmai
tartalmát, használhatóságát vizsgálta.
Az elkészült
Paraméterkönyv így tehát minden, az előkészítésben résztvevő szakember
véleményét tartalmazza, amelyeket a Társaság ezúton megköszön
mindenkinek.
Nem igaz, hogy Somodi Lászlót
politikai okok miatt menesztették a BKV Zrt-től! A közlekedési
vezérigazgató-helyettesnek köztudott és nyilvánvaló szakmai indokok
miatt kellett távoznia, hiszen a Városüzemeltetési és
Környezetgazdálkodási Bizottság, valamint a Főpolgármesteri Hivatal
Közlekedési Ügyosztálya és maga a VEKE is egyaránt elutasította a
felügyelete alatt készült paraméterkönyv-tervezetet.
A
Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság 2008. április 16-i
ülésén készült szószerinti jegyzőkönyv szerint pedig éppen Vitézy Dávid
mondta az alábbiakat:
„...egyetlen gondolat, azok az alapelvek sincsenek tisztázva, amik mentén ez a Paraméterkönyv felépül.”
„
Olyan szakmai alapvetések szerepelnek ebben a Paraméterkönyvben,
amelyről soha, senki sehol nem döntött és amelyek a mi véleményünk
szerint szakmailag nem alátámasztottak...”
„...a mi véleményünk egyértelmű, de részletekben szakmai munka egyáltalán nem folyt.”
„
Az a Paraméterkönyv, ami most nem a bizottság napirendjén, de kiküldve
Önök előtt fekszik, ... szakmailag nem értékelhető munka...”
De a VEKE saját honlapján is kifejtette véleményét: „A bejelentett Paraméterkönyv minden szakmai alapot nélkülöző kontármunka...”