BKV.hu

A legbiztonságosabb rendszer a világ legelső Földalattiján

1931. március 19.-én adták át a Millenniumi Földalatti Vasútnak Európa legbiztonságosabb felszín alatti járatkövető rendszerét, az úgynevezett block-rendszert. A készülékek segítségével a földalatti közlekedés sokkal biztonságosabbá vált, mint az akkori felszíni közlekedés.

1896. május 2-án nyílt meg az Andrássy út alatt a kontinens első földalatti vasútja. A vonal Ferenc József császár és király a földalattin tett pár nappal későbbi, május 8-i utazását követően a Ferenc József Földalatti Villamos Vasút Rt. (FJFVV Rt.) nevet kapta.

Az FJFVV Rt. 1923-ban a BSZKRT-tal (Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság) üzemviteli szerződést írt alá. A háború utáni nehéz gazdasági viszonyok között a vonal műszaki rekonstrukciójára nem kerülhetett sor, és a megkezdett sürgős munkák is elhúzódtak. A húszas évek közepén kezdődött vágánycsere így több mint 10 évig tartott.

Ekkor építették ki a korszak legbiztonságosabb felszín alatti járatkövető rendszerét az úgynevezett block-rendszert. A berendezés feladata, hogy biztosítsa a biztonságos követési távolságot a szerelvények között. A régi, mechanikus működésű jelzők helyett - világviszonylatban is elsőként - villamos üzemű, automatikus jelzőberendezéseket szereltek fel a teljes vonalon.
Az 1939. március 19-i minisztériumi rendelet értelmében a többi block-szakaszt is lerövidítették. Valamennyi bejárathoz block-készüléket szereltek fel, így a járművek az állomás bejáratáig megközelíthették már egymást.