BKV.hu

A BKV Zrt. reagálása a TV2 Tények műsorára

TV2 Tények Szerkesztősége
Bárdos András főszerkesztő-műsorvezető részére


Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Társaságunk nagy hangsúlyt helyez a média gyors, pontos, de mindenekelőtt tényszerű tájékoztatására. Örömmel tapasztaltam, hogy a Tények szerkesztősége mindezidáig ebben partner volt. Épp emiatt döbbentem meg azon, hogy - előzetes együttműködési szándékunk ellenére - a múlt csütörtök esti műsorban Schuster Richárd nem hivatalos forrásból származó információk alapján; valótlanul és pontatlanul, egyéb adatokkal összemosva számolt be egy, az utasoknak szóló, az utastájékoztatási rendszert érintő, jelenleg azonban még kivitelezés alatt álló fejlesztésről.

A BKV számára az utasok az elsők! Köztudott, hogy a Társaság finanszírozási gondokkal küszködik, de úgy gondoltuk - és most is úgy gondoljuk -, hogy az embereknek nem mindig csak a problémák felemlegetésére van szükségük. Ezért szeretnénk barátságosabbá tenni az utazást, azt a rendszert, amellyel a BKV az utasokkal kommunikál. Munkánk első lépéseként népszerű színészeket kértünk fel, hogy a legforgalmasabb járatainkon mondják be a megállók nevét. A művészek örömmel fogadták a kezdeményezést és szívesen adták a hangjukat ehhez a projekthez.

A riport megjelenése (mint ahogyan azt telefonon történt beszélgetésünkkor jeleztem is Önnek) teljesen felborította a bevezetéshez kapcsolódó, gondos munkával felépített marketing-kommunikációs tervünket, amely a meglepetésre, az utasoknak a projektbe történő játékos, interaktív bevonására épült volna.

A fő probléma azonban nyilván nem ebből adódik (hiszen ez a mi belső ügyünk), hanem abból, hogy a műsorban részletek hangzottak el abból a BKV kizárólagos tulajdonát képező hanganyagból, melynek közlésére a Társaság engedélyt sem Önöknek, sem másnak nem adott. Amellett, hogy a TV2 ezzel ingoványos jogi területre tévedt, az Önök által is megemlített népszerű színészek közül többen jelezték felénk, mennyire kellemetlen számukra is ez az eset. A BKV és a közöttük lévő szerződés ugyanis kiköti a hanganyag kizárólag erre a célra történő felhasználását, valamint tartalmazza azt, hogy a szerződés tárgyát érintő sajtónyilvánosságot előzetesen egyeztetik.

Sajnálatosnak tartom, hogy tárgyalásaink nem vezettek eredményre, s hogy erőfeszítéseink ellenére negatív, a valódi tényeknek ellentmondó, hatásvadász anyag készült egy utasbarát kezdeményezésről. Egyben tájékoztatom arról, hogy a riporttal, az adásban elhangzó hanganyaggal kapcsolatban jogi szakvéleményt kértünk, a BKV álláspontját a későbbiekben közöljük.

Számomra továbbra is kiemelten fontos az Önök munkájának segítése, a Tények szerkesztőségével ápolt korrekt, szakmai kapcsolat. Bízom benne, hogy a jövőben Önök is nagyobb figyelmet fordítanak a jó együttműködésre és a tényszerű tájékoztatásra.

Budapest, 2009. június 4.

Üdvözlettel:

Dr. Székelyné Pásztor Erzsébet

kommunikációs igazgató