BKV.hu

A BKV Zrt. pályázik a VEP Energiahatékony Vállalat díjra

2015-09-15 16:00:00

Ma délelőtt a BKV Zrt. szervezésében  megrendezésre került az Energiahatékonysági Szakmai Fórum, az MMKM Elektrotechnikai Múzeum Zipernowsky termében.

 

A szakmai fórumot házigazdaként Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója nyitotta meg, aki egyúttal hivatalosan is bejelentette: Társaságunk eddig elért eredményei, valamint további vállalásai alapján 2016-ban pályázik a Virtuális Erőmű Program (VEP) Energiahatékony Vállalat díjra.

 

A Virtuális Erőmű Program célja, hogy összegyűjtse, rendszerezze, számszerűsítse és közzétegye a vállalkozások energiahatékonyság terén elért eredményeit. 

 

A ma megtartott szakmai fórumon ismertettük eddig elért eredményeinket, illetve bemutattuk energia megtakarítást célzó, folyamatban lévő projektjeinket és további hatékonyságnövelést célzó terveinket. Ezen kívül előadást tartottak meghívott partnereink képviselői is, akik tevékenységükkel hozzájárulnak a BKV Zrt. energia-megtakarítási eredményeihez, illetve saját működésük során kiemelt figyelmet fordítanak az energiahatékonyság és a környezetvédelem kérdésére.

 

Társaságunk hosszú ideje elkötelezett a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés mellett, és kiemelt ügyként kezeli az energia-megtakarítás, energiahatékonyság kérdését, így – önértékelésünket követően tett vállalásaink alapján –2014-ben elnyertük a VEP Energiatudatos Vállalat címet.

 

 

2015. szeptember 15.

 

BKV Zrt.