BKV.hu

A BKV Zrt. minden tájékoztatást megad a HÉV-re vonatkozóan

A BKV Zrt. minden tájékoztatást megad a HÉV-re vonatkozóan

A HÉV tervezett kiszervezése nem sért munkavállalói érdeket és a menedzsment minden tájékoztatást időben megad a szakszervezeteknek. A kormányzati döntésnek megfelelően, az elővárosi társaság megalapítása után az új leányvállalatban maximum 30 milliárd forint értékben tulajdonrészt vásárolna az állam - kormányzati és fővárosi szinten a tárgyban folyamatos az egyeztetés.

A BKV Zrt. Kormányzati kezdeményezésre előkészíti a HÉV Zrt. megalapítására vonatkozó tervet. Az egyeztetések szerint a BKV Zrt. leányvállalataként működő cégben az állam legfeljebb 30 milliárd forint értékig tulajdonrészt vásárolna. A HÉV kiszervezésének koncepciója nem sérti a munkavállalók érdekét, a tervek szerint a HÉV-dolgozók jogutódlással átkerülnének az új leányvállalatba, és a Kollektív Szerződés rendelkezései is érvényesek volnának rájuk. A cég kiszervezése legkorábban 2009. augusztusában valósulhat meg.

Ahhoz hogy a céggel kapcsolatban ilyen jelentős üzleti döntés megszülessen, különböző szintű egyeztetésekre van szükség és kiszervezés előkészítésével kapcsolatosan az előre meghatározott ütemtervnek megfelelően sokrétű feladat vár a menedzsmentre a következő fél év során. Ezzel párhuzamosan a vezetés az előrehaladás menetrendjéhez igazodva minden tájékoztatást megad a szakszervezetek számára. A Társaság Felügyelő Bizottságában és Igazgatóságában történt egyeztetés után még ebben a hónapban a tulajdonos, Fővárosi Önkormányzat elé kerülhet a koncepció.
A döntés előkészítése során a BKV Zrt. a jogszabályok által előírt egyeztetéseket elvégezte, ugyanakkor döntési jogköre kizárólag a Fővárosi Közgyűlésnek van erre a kérdésre vonatkozóan is: a BKV Zrt. üzletpolitikáját a menedzsment dolgozza ki, és a tulajdonos hagyja jóvá.

2009. március 6.

BKV Zrt.