BKV.hu

A BKV telephelyén létesített új üzemi CNG töltőállomást a FŐGÁZ

2016-07-18 13:53:54

Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. szakmai irányítása alatt álló FŐGÁZ CNG Kft. és Budapest legnagyobb közlekedési szolgáltatója, a BKV Zrt elkötelezett a zöld közlekedés meghonosításában valamint a sűrített földgáz-alapú töltőállomások létesítésében és üzemeltetésében. A társaság Budapesten már meglévő két közforgalmi és Salgótarjáni úti üzemi töltőállomáson kívül újabb üzemi CNG kutat létesített, annak érdekében, hogy lehetőséget teremtsen a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV Zrt.) CNG buszflottájának bővítésére és az újonnan beszerzett buszok üzemanyag ellátásának biztosítására.

A BKV Zrt. jelenleg 71 darab sűrített földgáz üzemű szóló autóbusszal szolgálja utasait, melyek a hagyományos gázolajjal hajtott járműveknél lényegesen kevésbé terhelik a környezetet. A flotta folyamatos fejlesztése és a tankolási folyamatok optimalizálásának igénye szükségessé tette a második CNG kút kiépítését, amely - a FŐGÁZ CNG Kft. 24 órás rendelkezésre állásának köszönhetően hatékonyan és a járulékos ráfordítások minimalizálása mellett - szolgálja ki a járműveket.

A BKV Zrt. régóta elkötelezett a környezettudatosság és a fenntartható fejlődés mellett, folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, melyek csökkentik a Társaság működésből eredő károsanyag kibocsátását, ezáltal egy tisztább, élhetőbb Budapestért tesz lépéseket. A most megvalósult beruházás a BKV Zrt. kezdeményezésére és költségviselése mellett, a FŐGÁZ CNG Kft. közös és kölcsönösen konstruktív együttműködése révén valósulhatott meg, amelynek eredményeképpen a Méta utcai autóbusz telephelyen megépült az új CNG töltőállomás.

A FŐGÁZ Csoport Salgótarjáni úti CNG töltőállomása a BKV Zrt. első ütemben megvásárolt 37 sűrített földgáz hajtású buszának kiszolgálására létesült, azonban jelenleg mintegy 100 járművet lát el üzemanyaggal. A BKV Zrt. korábbi, a FŐGÁZ CNG Kft. által kiszolgált CNG hajtású busz flottáját további járművekkel bővítette, amelyek ellátására a FŐGÁZ CNG Kft. a Salgótarjáni úti CNG kútján a töltőkapacitását növelte. Mindezen felül a tömegközlekedést biztosító sűrített földgáz üzemű buszok folyamatos üzemanyag ellátása érdekében a BKV Zrt. Méta utcai telephelyén a FŐGÁZ CNG Kft. egy új nagy teljesítményű CNG kutat létesített, amely segítségével a BKV Zrt. buszainak tankolása a nap 24 órájában biztosítható, valamint a saját telephelyes kiszolgálás tovább növeli a CNG hajtás által nyújtott környezetvédelmi és gazdasági előnyöket.

„Az ENKSZ szakmai irányítása alatt álló FŐGÁZ Csoport, mint felelős szolgáltató, kiemelt feladatának tekinti, hogy segítse a partnereit abban, hogy azok tevékenységükkel minimalizálják a környezet terhelését, ezért az erőforrások tudatos felhasználása, az energiatudatosság erősítése, valamint a környezetbarát, sűrített földgáz alapú közlekedés elterjesztése évek óta meghatározó része a vállalat tevékenységének. Azt szeretnénk, hogy kezdeményezésünk egy zöldebb, élhetőbb jövő meghonosítása felé követendő példaként szolgáljon mindenki számára, hiszen a földgáznak, mint energiahordozónak egyre fontosabb szerepe van mindennapi életünkben, mivel tiszta, jól szabályozható, gazdaságosan és energiatakarékosan alkalmazható.” - mondta Horváth Péter János, az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. elnök- vezérigazgatója, a FŐGÁZ Zrt. elnöke.

A BKV Zrt. nagy hangsúlyt fektet az energia-hatékony működésre és környezetünk megóvását a jövő nemzedék számára kiemelt prioritással kezeli. E törekvésünk mentén valósult meg a jelen fejlesztés is, amelynek eredményeképpen Társaságunk újabb CNG töltőállomással gazdagodott. A BKV Zrt. által üzemeltetett CNG autóbuszok környezetkímélő működésükkel és költséghatékonyságukkal már bizonyítottak, jelen beruházással pedig újabb lépést teszünk szolgáltatásunk és a fővárosban élők életminőségének javítása érdekében. Társaságunk környezettudatos beruházásaival folytatja a megkezdett munkát egy tisztább és élhetőbb Budapestért.

 

BKV Zrt.