BKV.hu

A BKV menedzsmentjének célja az Utazóközönség kiszolgálása

A BKV reggel óta értetlenül állt a kialakult jármű meghibásodások előtt, ezért a menedzsment azonnali vizsgálatot rendelt el. Az elsőként a Kelenföldi buszgarázsban lefolytatott vizsgálat során bebizonyosodott, hogy pl. míg korábban a reggeli meghibásodások száma napi 8-10 volt, a mai napon 172 hibát észleltek. A korábbi napi átlagos meghibásodások között általában 2 elektromos hiba fordult elő, melyek száma mára 66-ra ugrott. Ezek az elektromos hibák általában a következők: hiányos utastér megvilágítás, repedt irányjelzőbúra, esetleg a műszerfal megvilágítás hibája. A hibákból látszik, hogy ezek egyike sem olyan természetű, amely az utas- illetve a közlekedésbiztonságot a legapróbb mértékben is befolyásolná.

Vizsgáljuk továbbá azt a körülményt is, hogy a január 3-án, vasárnap az éjszakai üzemzáráskor leállított autóbuszok vezetői a járművek műszaki állapotáról miként nyilatkoztak, jelentették-e a másnap reggelre előfordult műszaki meghibásodásokat.

A BKV kizárólag biztonságos járművekkel végezte eddig is és végzi ezután is a közösségi közlekedési szolgáltatást. Az utasok biztonsága az elsődleges szempont a járművek kiadásánál.

Érdekes egybeesése a történéseknek, hogy e nagyszámú meghibásodás éppen a Munka Törvénykönyve szerinti működés első hétköznapján következett be, miután a szakszervezetek egy része a Kollektív Szerződés (KSZ) megegyezésének hiányában sztrájkra szólította fel a munkavállalókat.

A BKV menedzsmentje szerint a ma reggeli állapot egy nem legális sztrájk és nem zárható ki a szándékosság jelenléte sem.

A BKV menedzsmentje mélységesen elítéli ezt a magatartást, amelynek eredményeképpen Utazóközönségünk jelentéktelen körülményekre való hivatkozások következtében tömegesen kerül kizárásra az utazásból. Mint korábban elmondtuk, a BKV Zrt. menedzsmentje lényegesen jobb KSZ ajánlatot kínált a szakszervezeteknek, mint amit a Munka Törvénykönyve tartalmaz, ezt az ajánlatot azonban az érdekképviseletek egy része nem fogadta el.

Az adótörvényi változások miatt az infláció feletti nettó kereset növekedés várhatóan a BKV munkavállalóinak 94%-át fogja érinteni, ezért sem érthető az érdekvédelmi szervezetek elégedetlensége, amellyel az utazóközönség kiszolgálását ellehetetlenítik.

A BKV vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt az állapotot megszüntesse és az utasokat az elkövetkező napokban is kiszolgálja.