BKV.hu

A 3-as metró Kálvin téri állomásán utas- és forgalombiztonsági okokból elvégzett rendkívüli pályakarbantartási munkák miatt ma rövid időre szünetelt a metróközlekedés

A metró pályafenntartás szakemberei a mai éjszakai üzemszünet folyamán hibaelhárítást hajtottak végre a Kálvin tér peron melletti szakaszán.
A sínszálat tartó, úgynevezett magánaljak elváltak a vasbeton alépítménytől. Azonnali javítás hiányában az ilyen jellegű hiba hosszabb távon további állapotromlást eredményezhet, egy-egy alj leválása után a környezetében lévő többi rögzítés is megsérülhet a nagymértékű terhelés miatt.
Az éjszakai hibaelhárítás során szakembereink az érintett sínszálat kiemelték helyéről, az elvált magánaljakat újra ragasztották, majd a sínszálat visszahelyezték és rögzítették. Az üzem megindulása előtt derült ki, hogy a ragasztás nem kötött meg kellőképpen, ezért a környezetében lévő sínvégeket ideiglenes hevederes kötéssel erősítették meg. Az ideiglenes megoldás miatt folyamatos felügyeletet tartottak, valamint 5 km/óra sebességkorlátozást rendeltek el. A felügyelet során látható volt, hogy az ideiglenes hevederes átkötés a nagy terhelést nehezen viseli még ennél az alacsony sebességnél is.
A biztonság érdekében úgy döntöttünk, hogy nem várjuk meg a következő üzemszüneti időszakot, hanem a reggeli csúcsforgalom befejeztével rövid időre leállítjuk a forgalmat az érintett szakaszon, és a hevederes kötést nagyobb terhelésre módosítjuk.
Kisiklás veszély nem volt, az ideiglenes heveder felhelyezésével éppen annak a veszélyét előztük meg.
Erre az időszakra autóbuszos pótlást biztosítottunk a Deák tér - Nagyvárad tér közötti szakaszon, s az előre nem tervezhető eseményről a lehető legkorábban tájékoztattuk a médián keresztül az utasokat. A munka 53 percig tartott, erre az időre szünetelt a forgalom, amely 10 óra 57 perckor helyreállt.
A megerősített hevederes átkötés megfelelő biztonsággal, és sebességkorlátozás nélkül alkalmas a nap folyamán a további közlekedésre. Természetesen az éjszakai üzemszünetben a hibát véglegesen javítjuk.