
A 2-es metró felújításának 2005-ös feladatai
A 2004-ben lebonyolított versenyeztetések, a megkötött szerződések tartalma, a kivitelezés, az abban szerzett tapasztalatok és a további évek feladatai egyértelműen bizonyítják, hogy a projekt bonyolításában pillanatnyi megállás sincs. A további kivitelezéshez már most elkezdjük az előkészítő tevékenységet.
A feladatok meghatározó részét, hasonlóan a 2004. évihez, a nyári leállás alatt, június 11-e és augusztus 17-e között végezzük el.
A 2005. évi feladatok:
Vonalalagutak, vonali műtárgyak szigetelése
A vágányzárat nem igénylő szigetelési munkák a nyári leállást megelőzően és azt követően folynak:
A nyári vágányzár idején a 2004-ben felújított vasúti pályaszakaszon folytatódnak a vízelzárási és vízelvezetési munkák:
Állomások felújítása (Keleti pu., Astoria, Batthyány tér)
Az eredeti döntéseknek megfelelően az állomások felújítását évente versenyeztetjük.
Ennek feladatai:
A rekonstrukció keretében a három állomás üzemi tereit, gépészeti berendezéseit, elektromos hálózatát és az utastereit újítjuk fel.
Alagúti vágányok átépítése
A 2004-ben átépült szakasz próbaüzemét lezárva a használatbavételi eljárást 2005. február 20-ig folytatjuk le.
A még át nem épült vágányok (közel 15 km vágány hossz) felújítási terveit elkészítjük és a közlekedési hatósággal engedélyeztetjük. Ez előfeltétele a 2005. évi munkáknak is.
A 2005. év során a jobb vágányt építjük át a 40+35 - 76+50 szelvények között, mintegy 3.600 vágányméter hosszon (Deák tér - Stadionok között). A vasúti pálya átépítésére új tendert nem írunk ki, a tendernyertessel négy évre szóló szerződésünk van, ezzel is garantálva a technológia és az organizáció folytonosságát.
Az előkészítő munkákat 2005. május hónapban kezdjük meg, hogy 2005. június 11-én kezdődő vágányzárra a szükséges sín és kapcsolószerek a munkaterületen legyenek.
A vágányzár kezdetéig 2005. május-június hónapban el kell végezni a metrópótló buszok közlekedéséhez szükséges felszíni forgalomterelési feladatokat is.
Liftek telepítése
Az első ütemben a Kossuth tér, Blaha Lujza tér, Keleti pu. és Astoria állomásokon épülnek meg a liftek.
A liftek szerkezet-építésének engedélyezési eljárása folyamatban van. Ezt követően feladat az ajánlati dokumentációk elkészítése, a versenyeztetési eljárás megkezdéséhez.
A beadott ajánlatok értékelése és szerződéskötés a nyertes pályázóval 2005. augusztus 15-ig megtörténik, és ezt követően kezdődik a kiviteli tervek elkészítése és a kivitelezés.
2005. harmadik negyedévében, a liftek kiépítésének második ütemének előkészítése során az engedélyezési eljárást is megkezdjük a többi állomáson telepítendő liftekre.
Biztosítóberendezés és vonatvezérlés beszerzése és telepítése
2005 az előkészítés éve: februárban meg kell szerezni a létesítési engedélyt a Fővárosi Közlekedési Felügyelettől. A létesítési engedély birtokában kezdődhet meg a kiviteli tervek elkészítése és a berendezések gyártásának beindítása.
Felügyeleti rendszerek és vasúti távközlési berendezések beszerzése és telepítése
Feladatok az év során:
Az áramellátási berendezések beszerzése és telepítése
2005-ben:
Különleges gépészeti berendezések beszerzése és telepítése
A tenderben foglalt berendezések az utasok biztonságának (tűz esetén) jelentős növelése céljából kerülnek beépítésre.
A 2005-re tervezett munkálatok tervezést, gyártást, telepítést és a szükséges próbák elvégzését tartalmazzák. Mivel az állomási különleges gépészeti berendezések rekonstrukciója nem folyhat az állomási terek átépítésével egy időben, ezért az egyes különleges gépészeti berendezések telepítése az építészeti rekonstrukció előtt, illetve után valósul meg.
Jellemző témák:
A koordináció és a kivitelezők "kiszolgálása" a 2005-ös munkálatok idején
Mint az iménti felsorolásból kitűnhetett, a rekonstrukció munkálatok jelentős hányada egymással párhuzamosan zajlik. Az előzetes organizációs tervek már magukban foglalják azon munkafolyamatok számbavételét, amelyek együttes lefolytatása egymás akadályozásával, ellehetetlenítésével jár. A 2005. év során ennél fogva is különlegesen fontos szerephez fog jutni a logisztika, hiszen a 2004. évi munkáktól eltérően a munkálatok több helyszínen, több kivitelezővel, nagyobb térbeli szórásban fognak zajlani. Így a munkálatok nagyobb odafigyelést, rugalmasságot, precizitást, racionalizáltságot, összefogottabb háttérmunkát fognak igényelni a projekt megrendelői és vállalkozói oldalán egyaránt.
A legkritikusabb feladat az "üzemi szolgáltatás" biztosítása, elsősorban a vontatójármű és a vonatok biztosításával. Mivel egy időben három metróállomás is felújítás alatt lesz, illetve ezzel párhuzamosan az alagútban is nagy nyersanyag- és infrastruktúraigényű munkálatok (pályafelújítás, alagútszigetelés, kábelszerelés) fognak zajlani, hatványozottan jelentkezik a szervezettség és a racionalizáltság iránti igény.
A budapestiek elégedettek a 2-es metró rekonstrukciójával, és a többséget nem zavarták a nyári közlekedési változások
A Studio Metropolitana felmérése:
www.studiometropolitana.hu
Budapesti Közlekedési Részvénytársaság