BKV.hu

A BKV Zrt. Igazgatóság 2023. március 21-i ülésének összefoglalója

2023-03-22 12:42:00

Az Igazgatóság az ülés első részében a Felügyelőbizottsággal tartott együttes tárgyalást, tekintettel arra, hogy a BKV Zrt. 2022. évi Éves Beszámolója és Üzleti Jelentése, valamint a 2022. évi működési beszámoló volt napirenden. A két Testület emellett megismerte és elfogadta az előző ülés óta történt legfontosabb eseményeit összefoglaló beszámolót.
Az ülés második részében az Igazgatóság önálló ülés keretében többek között a budapesti M3 metróvonal infrastruktúra rekonstrukcióhoz kapcsolódó feladatok előrehaladásáról szóló tájékoztatást is elfogadta.

Döntött továbbá a BKK-val kötendő üzemeltetési megállapodás megkötéséről a Bécsi út – Selmeci utca és Szent Margit Kórház megállóhelyek akadálymentesítésére. Emellett tudomásul vette a közszolgáltatási minőségkövetelmények tavalyi éves teljesítéséről szóló tájékoztatót is.

A Testület hatáskörébe tartozó közbeszerzési eljárásokról is születtek döntések, így többek között:

  • Microsoft nagyvállalati szoftverlicence beszerzése,
  • Autó- és trolibuszokhoz harmonika beszerzése, futóművek felújítása, javítása,
  • Burkolatjavítási, aszfaltozási, gépi takarítási munkálatok elvégzése,
  • Villamos vezérlőegységek, panelek, Combino villamosok lengéscsillapítóinak beszerzése,
  • Peronfelújítás és akadálymentesítési munkálatok az 56/56A villamosok vonalán témakörökben