BKV.hu

A BKV Zrt. Igazgatóság 2022. december 12-i ülésének összefoglalója

2022-12-12 15:53:00

Az Igazgatóság megismerte és elfogadta „Az Igazgatóság két ülése közötti időszak legfontosabb eseményei” című beszámolót, valamint a Budapesti M3 metróvonal infrastruktúra rekonstrukcióhoz kapcsolódó feladatok előrehaladásáról szóló eseményeket összefoglaló tájékoztatást. 
Az Igazgatóság döntött egyes M3 metróvonal rekonstrukcióval kapcsolatos szerződések módosításáról (kiegészítő tervezés, EDR hálózat - rádiós lefedettség tervezése, kiépítése, felszíni pótláshoz szükséges út- és forgalomtechnikai munkák).
Az Igazgatóság elfogadta 2023. I. félévi munkatervét, valamint a BKV Panoráma Kft. és a BKV Zrt. között megkötendő adásvételi szerződést is.
Az Igazgatóság megismerte és elfogadta a BKK tulajdonú járművek üzemeltetésére és karbantartására vonatkozó szerződések módosításával kapcsolatos előterjesztést, valamint egyetértett a forgalomból kivont autóbuszok adományozásával.

A Társaság működésének fenntartásához elengedhetetlenül szükséges beszerzési eljárásokról is döntött a testület, többek között:

  • autóbusz-bérleti szerződés opciós járműmennyiségének lehívása, 
  • vezető tisztségviselők felelősségbiztosítása,
  • metrókocsik alkatrészeinek, csatlásalkatrészeinek beszerzése, ülések javítása, 
  • autóbuszok fékalkatrészeinek beszerzése, villamosok felújítása, nagyjavítása, korszerűsítése,
  • gumiabroncsok felújítása.

 Az Igazgatóság elfogadta a BKK-val kötött 2022. évi éves megállapodás 1. sz. módosítását, és úgy döntött, hogy az átmeneti finanszírozás kérdését levélszavazás keretében dönti el.