1887. november 28-án indult el az első villamos Budapest utcáin. A villamos- és hév-közlekedés 125. évfordulójának évében számos programmal emlékeztünk erre a Budapest életét meghatározó eseményre. Az évforduló napján, és az azt megelőző hétvégén egyedülálló látványban lehet része azoknak az utasoknak és érdeklődőknek, akik figyelmesen közlekednek a fővárosban, hiszen több helyszínen nosztalgiamenetekkel, programokkal, járműkiállítással és egy igazi meglepetéssel is készülünk: bemutatkozik a 106 éves, 2624-es pályaszámú G típusú motorkocsi. A november 24-25-ei hétvégén igazi nosztalgia-csemegét kínálunk minden érdeklődőnek: november 25-én, vasárnap a Széll Kálmán téren egyszerre lesz megtekinthető a villamosok színe-java, a régi favázas szerelvények és a ma is közlekedő járművek, de bemutatkozik a frissen felújított 2624-es motorkocsi is. Mivel a budapesti hév is 125. évfordulóját ünnepli, ezért az egész hétvégén a 108 éves ACsEV dízel motorvonat, illetve a 61 éves M VIII-as motorkocsi közlekedik a H8-as és a H9-es hév vonalán, november 28-án, szerdán pedig újabb meglepetéssel készülünk!
November 25., vasárnap: Villamosparádé Nem akármilyen felvonulást láthatnak azok, akik november 25-én, vasárnap délelőtt a 4-es villamos vonalán járnak, hiszen a 125 év alatt közlekedő járművek színe-java kigördül a remízekből és a látványos villamosparádé Újbuda-központtól egészen a Széll Kálmán térig gurul, ahol lehetőség nyílik arra, hogy a járműveket kívül-belül bárki megtekinthesse.
Vasárnap délelőtt a normál menetrendbe illesztve 9:38-kor indulnak a villamosok Újbuda-központtól, majd 5-10 percenként követve egymást, végiggördülnek a 4-es villamos vonalán. Az utolsó szerelvény délelőtt 11.03-kor indul Újbuda-központtól. 11.35-re valamennyi jármű megérkezik a Széll Kálmán térre, ahol 13.00 óráig az összes felvonuló jármű megtekinthető. A program ideje alatt délelőtt 11.00 és délután 15.00 óra között a Széll Kálmán téren kiállított Combino villamosban gyerekfoglalkoztató programokkal, makett kiállítással, terepasztal bemutatóval és ajándéktárgy-értékesítéssel várjuk a látogatókat.
Ezen a napon mutatkozik be először az utasoknak a 2624-es pályaszámú, úgynevezett G sorozatú villamos, amely a Schlick-Nicholson gyár terméke. A századforduló után jelent meg Budapest utcáin, amikor a Budapesti Városi Villamos Vasút egységes karakterű és kinézetű járműveket állított forgalomba. Ebből a típusból 30 példány készült 1906-ban. A BSzKRt idején a kocsikat sorrendben 2600-2629 pályaszámmal látták el - innen a 2624-es szám. Az FVV működése idején, az 1950-es években a jármű fa kocsiszekrényét elbontották és új, acélból készült felépítményt kapott - így láthatjuk ma is. A kocsik még a BKV ideje alatt is közlekedtek, főleg Újpesten, a 3-as és az 55-ös, ritkábban pedig a 12-es viszonylaton. Egészen 1973-ig a 13-as, majd később az 51A vonalán teljesítettek szolgálatot.
A többi acélvázas kocsihoz hasonlóan ezek a járművek is számos átalakításon estek át, végül többségük selejtezésére 1977 és 1981 között került sor. A sorozat egyetlen példánya, amelyet sikerült megőrizni, a 2624-es pályaszámú motorkocsi - ezt 1981-ben selejtezték le; az akkori 55-ös vonalán közlekedett utoljára 1981. március 31-én.
Az 1950-es évektől az 1980-as évek elejéig, a Tátra villamosok beszerzéséig, ez a villamos jármű arculat volt Budapesten a meghatározó, a kocsit az 1970-es évek állapotának megfelelően újították fel. A 2624-es az egyetlen az ilyen arculatú járművek közül, mely a budapesti vágányhálózaton korlátozás nélküli közlekedtetésre alkalmas most és hosszú távon is.
A jármű érdekessége, hogy 1986-ban Amszterdamba került, ahol alkalmanként nosztalgiajáratként közlekedett. 2004-ig egy Willem Ballman nevű holland úr tulajdonában volt, részben neki köszönhetik a budapestiek, hogy most használhatják. A kocsi 2004-ben került vissza Budapestre.
Köszönjük a kollégáknak a rengeteg munkát, amit a jármű felújítása kapcsán végeztek!
A villamosparádén természetesen ott lesznek a favázas nosztalgia villamosok is: a 99 éves 436-os, a 100 éves 1074-es és a 104 éves 611-es pályaszámú motorkocsik, amelyek eredeti, gyártáskori állapotukra visszaalakítva képviselik a múltat.
Felvonul majd egy, az 1920-as évek végén készített tehermozdony, amely olyan teherkocsit továbbít, amit még az 1890-es évek elején készült motorkocsi alvázára építettek. Szintén az 1920-as évek végén készült az a hóseprő mozdony, amely a teherszerelvénnyel együtt vonul majd, és a mai napig aktívan részt vesz a téli hóeltakarítási munkákban.
A budapesti nosztalgiavillamosos programok elmaradhatatlan része az UV villamos, amelyből 1956 és 1965 között 375 darabot készített a Ganz gyár. Ugyancsak láthatjuk az első nagy tételben gyártott csuklós villamost is. Az FVV által épített csuklós villamosok az 1980-as években vidékre kerültek. A típust a 492-es pályaszámú, Debrecenből érkezett "Bengáli" képviseli.
A járműparádé során találkozhatunk azzal a Ganz csuklós szerelvénnyel is, amely közel három évtizedig volt egyeduralkodó a Nagykörúton a Combinók érkezése előtt. A felvonuláson részt vesz a Ganz csuklósok korszerűsített változata, a többek között a 2-es villamos vonaláról ismert KCSV7-es is.
A TW6000-es villamosokat Hannoverből felújítás után használtan vásárolta a BKV. A sorozatból 76 kocsi 2001-ben, további 26 jármű pedig az elmúlt két évben érkezett. A típus képviselőivel a dél-pesti és zuglói vonalakon találkozhatnak utasaink.
A Tátra villamosokat 1978 és 1984 között gyártották Prágában, Budapesten 322 példányuk állt forgalomba. A sorozatból nyolcvan kocsit 2002 és 2004 között modernizáltak. Az általában párban, illetve az 1-es és a 14-es villamos vonalán hármasával közlekedő kocsik most szóló üzemben fognak felvonulni, ahogy azt tették a budapesti működésük első éveiben is. A felvonuláson nem vesz részt, de a Széll Kálmán téren megtekinthető lesz az a 1303-as pályaszámú villamos, amely az első, modern elektronikával felújított, kísérleti villamos.
Az ünnep tiszteletére 125-ös viszonylatjelzéssel, kivételes útvonalon közlekedik az évforduló alkalmából egy UV szerelvény. A különleges járat a Széll Kálmán tértől a 18-as villamos vonalán indul, majd a Móricz Zsigmond körtéren a 47-es villamos vonalán folytatja útját Budafok, Városház térig, és onnan vissza Újbuda-központig, ahol a 4-es villamos vonalára áttérve visszaindul a Széll Kálmán tér felé.
A 125-ös járat indulási időpontjai:
Széll Kálmán tér M (a 18-as villamos végállomása): |
10:45 |
12:45 |
14:45 |
Budafok, Városház tér (a 47-es villamos végállomása): |
11:25 |
13:25 |
15:25 |
Újbuda-központnál (a 4-es villamos végállomása): |
11:48 |
13:48 |
15:48 |
A járat a 4-es, 18-as és 47-es villamosok minden érintett megállóhelyén megáll.
Nosztalgia villamosok közlekednek a Széll Kálmán tér és a Blaha Lujza tér között. Indulási időpontok:
Széll Kálmán térről: |
12:59 és 15:14 között 15 percenként |
Blaha Lujza térről |
13:18 és 15:18 között 15 percenként |
A villamosok csak a Nyugati pályaudvar, Oktogon és Király utca megállóhelyeken állnak meg a két végállomás között.
A villamosok normál díjszabás szerint vehetők igénybe.
Ganz és KCSV a Nagykörúton Ezen a napon menetrendbe illesztve, két Combinot leváltva egy-egy csatolt Ganz és KCSV7-es villamosszerelvény közlekedik majd a 4-es villamos vonalán.
Indulási időpontok: Csatolt Ganz:
Újbuda-központtól: |
10:17 |
11:37 |
12:57 |
14:17 |
Széll Kálmán térről: |
10:53 |
12:13 |
13:33 |
14:53 |
Csatolt KCSV7-es:
Újbuda-központtól: |
10:37 |
11:57 |
13:17 |
14:37 |
Széll Kálmán térről: |
11:13 |
12:33 |
13:53 |
15:13 |
November 24-25., szombat - vasárnap: hév nosztalgiamenetek
A hétvégén két nosztalgiaszerelvény: a 108 éves ACsEV dízel motorvonat, illetve a 61 éves M VIII-as motorkocsi közlekedik a H8-as és a H9-es hév vonalán.
Nosztalgiavonat menetrend
|
MVIII * |
MVIII |
ACsEV |
MVIII |
ACsEV |
MVIII |
ACsEV |
MVIII |
Örs vezér tere |
… |
9:16 |
10:18 |
11:46 |
12:18 |
13:46 |
14:18 |
16:01 |
Cinkota |
8:15 |
9:29 |
10:35 |
11:59 |
12:35 |
13:59 |
14:35 |
16:14 |
Csömör |
8:23 |
I
|
10:45 |
I |
12:45 |
I |
14:43 |
16:22 |
Kerepes |
… |
9:39 |
11:00 |
12:09 |
13:00 |
14:09 |
… |
… |
Mogyoród |
… |
9:46 |
… |
12:16 |
… |
14:16 |
… |
… |
Gödöllő |
… |
9:59 |
… |
12:29 |
… |
14:29 |
… |
… |
|
MVIII |
ACsEV * |
MVIII |
ACsEV |
MVIII |
ACsEV |
MVIII |
ACsEV |
MVIII. * |
Gödöllő |
… |
… |
10:33 |
… |
12:33 |
… |
15:03 |
… |
… |
Mogyoród |
… |
… |
10:46 |
… |
12:46 |
… |
15:16 |
… |
… |
Kerepes |
… |
… |
10:53 |
11:24 |
12:53 |
13:24 |
15:23 |
… |
… |
Csömör |
8:36 |
… |
I |
11:36 |
I |
13:36 |
I |
15:08 |
16:36 |
Cinkota |
8:44 |
9:43 |
11:02 |
11:45 |
13:02 |
13:45 |
15:32 |
15:16 |
16:44 |
Örs vezér tere |
8:58 |
9:59 |
11:15 |
12:01 |
13:15 |
14:01 |
15:45 |
|
… |
* Kedvezményes áru jeggyel vehető igénybe.
A járművek csak a feltüntetett állomásokon állnak meg. Felszállás a vonat befogadóképességének erejéig lehetséges.
Díjszabás a hév nosztalgiamenetein:
Vonaljegy 800 Ft
Kedvezményes jegy 400 Ft (6-14 éves korig)
6 éves kor alatt díjmentes.
Más kedvezmény nem vehető igénybe.
November 28., szerda: forgalomban a 2624-es villamos November 28-án, szerdán, az első budapesti villamos 125. születésnapján a világ egyik legszebb villamosvonalának választott 2-es villamos vonalán, a Jászai Mari tér és Közvágóhíd között közlekedik a 2624-es villamos.
Indulási időpontok:
Jászai Mari tér: |
11:40 |
12:30 |
13:20 |
14:09 |
14:59 |
15:53 |
16:45 |
17:38 |
Közvágóhíd: |
12:02 |
12:52 |
13:42 |
14:32 |
15:22 |
16:16 |
17:08 |
|
Emlékezzünk együtt az elmúlt 125 évre! Minden érdeklődőt szeretettel várunk programjainkon!
Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt.