BKV.hu

Változások a fővárosi közlekedésben július 14-én este a vizes-vb megnyitója idején

2017-07-12 18:05:08

2017. július 14-én (pénteken) este 21 és 23 óra között tartják a FINA Budapest 2017 vizes-világbajnokság megnyitó ceremóniáját a Lánchíd pesti hídfőjénél. A rendezvény miatt június 12-e (szerda) délutántól lezárják a Pesti alsó rakpartot, 14-e kora estétől emellett korlátozzák a Budai alsó rakpart, az Erzsébet híd, valamint a Lánchíd és környéke forgalmát is. A lezárások miatt változik az érintett közösségi közlekedési járatok, a 2-es, a 19-es és a 41-es villamos, az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 16-os, a 105-ös, a 110-es, a 112-es, 133E, a 178-as, a 916-os és a 990-es busz, valamint a D12-es hajójárat útvonala. 21 óra után a megnövekedő forgalomra való tekintettel sűrűbben indulnak mind a négy metróvonal szerelvényei. Figyelem! A július 14-30. között zajló vizes-világbajnokság ideje alatt a versenyhelyszínek környékén forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk mind az autósoknak, mind a közösségi közlekedéssel utazóknak; erről, a világbajnokság ideje alatt sűrűbben induló járatokról, valamint a vb-helyszínek megközelítési módjáról a BKK korábbi közleményében olvashatnak részletesen.

 

Az Eötvös tér megközelítési lehetőségei

A FINA Budapest 2017 vizes-világbajnokság megnyitó ceremóniáját az Eötvös tér előtti Duna-szakaszon, a Lánchíd pesti hídfőjénél rendezik meg július 14-én este 21 órától. A 2-es villamos egész nap rövidített útvonalon közlekedik, ez a járat nem érinti az Eötvös tér megállót. A rendezvény helyszíne megközelíthető
·         az M1-es, az M2-es, az M3-as metró, a 47-es, a 49-es villamos, vagy a 9-es busz Deák Ferenc tér M megállóhelyétől gyalogosan, körülbelül 8-10 perces sétával,
·         a 15-ös és a 115-ös busz Erzsébet tér megállóhelyéről, illetve ideiglenes József nádor tér megállóhelyéről rövid sétával.
Aki a MOL Bubi közbringáinak egyikével tart a helyszínre, az a közeli Apáczai Csere János utca, Vigadó tér vagy Dorottya utca – Wekerle Sándor utca gyűjtőállomáson tudja visszaadni a kerékpárt.

 

Közúti forgalomkorlátozások

Július 12-e (szerda) délutántól 17-e (hétfő) hajnali 5 óráig lezárják a Pesti alsó rakpartot a Margit hídi felhajtó és a Havas utca között.

Július 14-én (pénteken) lezárják a forgalom elől
·         a Budai alsó rakpartot az Üstökös utca és az Egry József utca között hajnali 3 órától másnap hajnali 4 óráig;
·         az Erzsébet hidat 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
·         a Lánchidat 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
·         az Alagutat 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
·         az Ybl Miklós teret 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
·         a Fő utcát a Clark Ádám tér és a Jégverem utca között 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
·         a József Attila utcát a Széchenyi tér és a Bajcsy-Zsilinszky út között 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
·         a Széchenyi felső rakpartot az Arany János utca és a Széchenyi tér között 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
·         a Széchenyi István teret 18 órától másnap hajnali 4 óráig.

 

Változások a közösségi közlekedésben

D12-es hajójárat

Július 14-én (pénteken) 20 órától a D12-es hajó rövidített útvonalon csak a Jászai Mari tér (Margit híd) és a Rómaifürdő között viszi az utasokat.

 

M1-es, M2-es, M3-as és M4-es metró

A megnövekedő forgalom miatt június 14-én (pénteken) 21 óra után mind a négy metróvonal szerelvényei a szokásosnál sűrűbben, 5 percenként közlekednek.

 

2-es villamos

Július 14-én (pénteken) az első járatindulástól 16-án (vasárnap) az utolsóig a 2-es villamos rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Március 15. tér között közlekedik.

 

5-ös autóbusz

Július 14-én (pénteken) várhatóan 19:30-tól az utolsó járatindulásig az 5-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik:
·         a Pasaréti tér végállomás felől a buszok a Déli pályaudvar M megállóhelyig közlekednek. A buszokra a Déli pályaudvarnál a Krisztina körúti kijáratnál lehet felszállni.
·         a Rákospalota, Kossuth utca végállomás felől a buszok a Ferenciek tere M megállóhelyig közlekednek.

 

7-es és 133E autóbusz

Július 14-én (pénteken) várhatóan 19:30-tól az utolsó járatindulásig a 7-es és a 133E autóbusz az Erzsébet híd lezárása miatt a Szabadság hídon át közlekedik, ezért egyik irányban sem érinti a Rudas Gyógyfürdő, a Március 15. tér és a Ferenciek tere M megállóhelyet. A buszjáratok a terelt vonalszakaszukon nem állnak meg.

 

8E autóbusz

Július 14-én (pénteken) várhatóan 19:30-tól az utolsó járatindulásig a 8E járat két szakaszon, megosztva közlekedik:
·         Kelenföld vasútállomás M végállomás felől a buszok a Déli pályaudvar M megállóhelyig közlekednek, a BAH-csomóponttól a 139-es busz útvonalára terelve.
·         Újpalota, Nyírpalota út végállomás felől a buszok a Ferenciek tere M megállóhelyig közlekednek.

 

15-ös és 115-ös autóbusz

Július 14-én (pénteken) 18 órától az utolsó járatindulásig a 15-ös és a 115-ös autóbusz a Boráros tér H végállomása felé a Nádor utca és az Üllői út között a József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Károly körút–Múzeum körút módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Széchenyi István tér és a Fővám tér M közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a buszokra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
·         József nádor tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye,
·         Deák Ferenc tér M: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye,
·         Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállóhelye,
·         Astoria M: a 9-es busz megállóhelye.

Az Árpád híd M és a Gyöngyösi utca M felé tartó buszok útvonala, megállóhelyei nem változnak.

 

16-os és 16A és 916-os autóbusz

Július 14-én (pénteken) 18 órától a 16-os busz nem közlekedik. A budai Várat ebben az időszakban a Széll Kálmán térről a szokásosnál sűrűbben közlekedő 16A autóbusszal, vagy a Clark Ádám térről induló Budavári Siklóval lehet elérni.

A 916-os busz a július 14-ről 15-re (péntekről szombatra) virradó éjszaka a lezárt Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik
·         az Uránia felé az Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Ferenciek tere–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út–Astoria módosított útvonalon, ezért nem érinti a Clark Ádám tér és a Deák Ferenc tér M közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 916-os buszra az 5-ös és a 178-as busz Dózsa György tér, Döbrentei tér, Ferenciek tere M és Astoria M megállóiban lehet felszállni.
·         a Széll Kálmán tér M felé a Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Döbrentei tér–Attila út–Mikó utca–Tábor utca–Palota út módosított útvonalon, ezért nem érinti a Deák Ferenc tér M és a Donáti utca közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 916-os buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
o   Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 108E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as busz megállóhelye,
o   Döbrentei tér: a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,
o   Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
o   Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
o   Alagút utca: az 5-ös busz megállóhelye.

 

19-es és 41-es villamos

Július 14-én (pénteken) 18 órától az utolsó járatindulásig a 19-es és a 41-es villamos menetrend szerinti végállomásai között, ám a Margit híd, budai hídfő H és a Rudas Gyógyfürdő között a Margit körút–Széll Kálmán tér–Krisztina körút útvonalon haladnak. Mindkét irányban kimarad a Margit híd, budai hídfő H, a Bem József tér, a Batthyány tér M+H, a Halász utca, a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár megálló. A terelt vonalszakaszon a villamosok a 17-es villamos megállóiban állnak meg.

 

105-ös autóbusz

Július 14-én (pénteken) 18 órától az utolsó járatindulásig a 105-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik:
·         a Gyöngyösi utca M végállomás felől a buszok a Deák Ferenc tér M megállóhelyig közlekednek.
·         az Apor Vilmos tér végállomás felől a buszok a Déli pályaudvar M megállóhelyig közlekednek; a Déli pályaudvarnál a buszokra a Krisztina körúti kijáratnál, a Krisztina térnél pedig a Mészáros utcában lehet felszállni.

 

110-es és 112-es autóbusz

Július 14-én (pénteken) várhatóan 19:30-tól az utolsó járatindulásig a 110-es és a 112-es busz két szakaszon, megosztva közlekedik:
·         a Thomán István utca végállomás felől a buszok a Móricz Zsigmond körtér M megállóhelyig közlekednek, a BAH-csomóponttól a 61-es villamos vonalával párhuzamosan futó 61-es villamospótló buszjárat vonalára terelve.
·         a Bosnyák tér végállomás felől a buszok a Ferenciek tere M megállóhelyig közlekednek.

 

178-as autóbusz

Július 14-én (pénteken) várhatóan 19:30-tól az utolsó járatindulásig a 178-as busz rövidített és módosított útvonalon, a Naphegy tér és a Déli pályaudvar M között közlekedik,
·         a Déli pályaudvar M felé a Krisztina tértől a Krisztina körút–Déli pályaudvar útvonalon.
·         a Naphegy tér felé a Déli pályaudvar–Krisztina körút–Krisztina tér–Mészáros utca módosított útvonalon. A Déli pályaudvarnál a buszokra a Krisztina körúti kijáratnál lehet felszállni, terelt útvonalukon megállnak a Mészáros utcában a templom mellett.

 

990-es autóbusz

A július 14-ről 15-re (péntekről szombatra) virradó éjszaka 990-es busz a lezárt Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.

A Rákoskeresztúr felé tartó buszok a Batthyány tér és az Astoria között a Fő utca–Csalogány utca–Széll Kálmán tér–Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Ferenciek tere–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Batthyány tér M+H és a Deák Ferenc tér M közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon az éjszakai buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
·         Batthyány tér M+H: saját, de Normafa irányú megállóhelye,
·         Fazekas utca: a 39-es busz megállóhelye,
·         Széna tér: a 39-es busz megállóhelye,
·         Széll Kálmán tér M: a 39-es busz megállóhelye,
·         Széll Kálmán tér M (Csaba utca): az 5-ös busz megállóhelye,
·         Körmöci utca: az 5-ös busz megállóhelye,
·         Korlát utca: az 5-ös busz megállóhelye,
·         Mikó utca: az 5-ös busz megállóhelye,
·         Alagút utca: az 5-ös busz megállóhelye,
·         Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelye,
·         Döbrentei tér: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelye,
·         Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 108E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as autóbusz megállóhelye.

A Normafa felé tartó buszok az Astoria és a Batthyány tér között a Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Döbrentei tér–Attila út–Vérmező út–Hattyú utca–Batthyány utca–Fő utca útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Deák Ferenc tér M és a Halász utca közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon az éjszakai buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
·         Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 108E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as autóbusz megállóhelye,
·         Döbrentei tér: a 110-es és a 112-es autóbusz megállóhelye,
·         Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelye,
·         Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelye,
·         Alagút utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
·         Korlát utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
·         Körmöci utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
·         Széll Kálmán tér M: a 39-es autóbusz megállóhelye,
·         Széna tér: a 39-es autóbusz megállóhelye,
·         Mária tér: a 39-es autóbusz megállóhelye.

 

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járatokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a honlapján, vagy okostelefonokra letölthető mobilalkalmazáson keresztül.

A közösségi közlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban. A járatfigyelő funkcióra feliratkozók a tetszőlegesen kiválasztott járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hu címen, vagy FUTÁR mobilalkalmazás segítségével, amely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők a webes felületen.

A kozut.bkkinfo.hu oldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetőek el. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk.


Budapesti Közlekedési Központ