BKV.hu

Új technológia az utastájékoztatásban - GPS alapú intelligens utastájékoztató táblákat tesztel a BKV

Azt, hogy milyen előnyei vannak a műholdas helymeghatározáson alapuló forgalomirányításnak és milyen speciális igényekhez kell alakítani a világ legfejlettebb technikáján alapuló forgalomirányítási rendszer adottságait, a BKV Zrt. szakemberei már tudják. 2006 őszén kezdődött ugyanis az a kísérleti program, amelynek során a szakértők a korábbi (AVM és DIR) rendszerek GPS-re történő lecserélésének lehetőségét, feltételeit, költségigényét és megvalósíthatóságát vizsgálták. Jelenleg a 86-os autóbusz vonalán minden jármű már az új technológiával működik, a tesztidőszak végére derül ki, hogy pontosan milyen költségekkel, mennyi idő alatt lehet a teljes felszíni hálózaton kiépíteni a rendszert.Most annyit lehet tudni, hogy a kísérleti program 50 millió forintba került, a teljes rendszer kiépítése pedig mintegy 8 milliárd lenne.


Az eredményeket mostantól a BKV Zrt. utasai is érzékelhetik, hiszen a forgalomirányítás fejlesztéséhez kapcsolódóan az utastájékoztatás legmagasabb szintű fejlesztésének lehetősége is megnyílt. Az utastájékoztatás hatékonysága, információtartalma soha nem látott módon növekszik az új technológia bevezetése folytán. A BKV Zrt. a 86-os vonalon, azaz a tesztvonalon a kísérleti program részeként négy darab intelligens utastájékoztató táblát helyezett el. A táblákat a Margit hídnál lévő 2 megállóban, a Batthyány téren Óbuda irányában, illetve a Kiscelli utcánál láthatják az utasok.

Kiszámíthatóság

Nem kell többé találgatnunk, hogy a következő jármű, amire felszállhatunk elakadt a dugóban és késik, vagy fennakadás nélkül, menetrend szerint ér a megállóba. Egy szempillantás alatt kiderül a táblán elhelyezett LED-es térképről, hogy a legközelebbi busz éppen hol is tart. A vizuális megjelenítést írásos információ egészíti ki. Várakozás közben azt is megtudhatjuk, mikor érkezik a busz, illetve milyen távolságban van.
A GPS-es forgalomirányító rendszer bevezetése folytán lehetővé válik az összes jármű helyzetének valósidejű követése, ezeket az adatokat egy számítógépes rendszer segítségével a megállóhelyi táblákhoz juttatjuk el, ezt pedig a BKV Zrt. térképes és írásos formában elérhetővé teszi a megállóhelyen várakozók számára.

Pontosság

A rendszer előnye még, hogy az adatokból kiindulva az utazó olyan valósidejű információt kap, amelynek folytán az utazás megtervezése is könnyebbé, pontosabbá válik. A BKV Zrt. célja a mobilitás iránti igény lehető legmagasabb szintű kiszolgálása, hiszen minden perc érték.

Gyorsaság

A buszok a csomópontokban előnyt kérhetnek, így a forgalom folyamatossága biztosítható, csökken a menetidő. A zöldút-kérés szintén a GPS-es rendszer által lehetővé tett fejlesztés. A rendkívül pontos adatok és a legfejlettebb technika lehetővé teszi, hogy a járművezető a csomóponthoz érve zöld utat kérjen a busznak, így még a lámpaváltás előtt áthaladhat a kereszteződésen. A szolgáltatás fejlesztése fontos, mert az utazóközönség igényeinek minél magasabb szintű kielégítése a cél. Fontos azonban az is, hogy a szolgáltatás minőségének, pontosságának javításával a BKV Zrt. felvegye a versenyt az autós közlekedéssel, minél több megrögzött autóst bírjon rá arra, hogy utazzon BKV járműveivel.

Kényelem

A várakozási időre vonatkozó adatok egy központi számítógépbe futnak be, ezeket nemcsak az intelligens táblák memóriájába lehet eljuttatni. Az utasok egy mobiltelefon segítségével akár otthon megtudhatják, hogy a legközelebbi megállóhelyre mikor fut be a következő autóbusz.


Esélyegyenlőség

Az utastájékoztató táblák nem csak láthatóak, hanem az információk hangosbeszélőn keresztül hallhatóak is - így látás- és hallássérült utasaink is gond nélkül használhatják a rendszert.

Az új rendszer bevezetésével számos újítás lehetővé válna, amelynek folytán a felszínen közlekedő járművek üzemeltetésének költségei is csökkenhetnek.