BKV.hu

Nincs veszélyben statikai szempontból a Műegyetem CH épülete

A keletkezett repedés- és egyéb károkat megtérítik a metróépítők és további egyeztetéseket kezdeményeznek

A Műegyetem CH épületének süllyedése nem éri el az előzetes állapotfelmérések nyomán megállapított, szakértők által várt határértéket. Ezt az építkezés kezdete óta zajlott rendszeres és közös helyszíni szemlék is igazolják. A süllyedés természetes kísérőjelensége a régi épületek közelében zajló mélyépítési tevékenységnek. A Műegyetem esetében az épületre ható munkafázisok befejeztével a süllyedés mértéke folyamatosan csökkent, mára stabilizálódott. A metróépítés kezdete előtt végzett vizsgálatok idején is voltak repedések és süllyedésre utaló jelek, az építkezés így nyilvánvalóan további hatásként jelentkezett, de az épület nincs veszélyben. A 4-es metróval összefüggésben keletkezett - egyébként az előre jelzettnél szintén kisebb - repedés- és egyéb károkat a beruházó és a kivitelező természetesesen megtéríti.

A Szent Gellért téri metrómegálló a téren, a Műegyetem rakpart és a Műegyetem CH épülete alatt helyezkedik el. A DBR a metróépítés megkezdése előtt átfogó állapotfelvételeket készített a metróépítéssel érintett budapesti épületek és építmények állapotának megvizsgálására, emellett összefoglaló geotechnikai, mérnökgeológiai, valamint hidrogeológiai szakvélemények is készültek. A fenti tanulmányok egyértelműen azt a megállapítást tették, hogy a BME CH épülete a kiemelten veszélyeztetett épületkategóriába sorolandó, ennek megfelelően külön statikai elemzés is készült az ajánlatadást megelőző időszakban.

Ezen dokumentumok az ajánlatadó cégek számára ismertek voltak, ezek ismeretében nyújtották be ajánlatukat, illetve ezek tudatában választotta meg kivitelezési technikáját a nyertes ajánlattevő, akinek az építési munkákat megelőzően további állapotfelmérést kellett végeznie, és mivel kiemelten veszélyeztetett az épület, külön, ismételt statikai véleményt készíttetett. Mind az előzetes, mind pedig a kivitelezést megelőző állapotfelvételek megállapították, hogy az épületen repedések találhatók, a falak több helyen erősen vizesednek, a vakolat több helyen omladozik, a csempeburkolatok állapota számos helyen rossz, valamint azt is megállapították a jelentések, hogy az épület Dunával párhuzamos folyosóján süllyedésre utaló repedések vannak.

A DBR Metró Projekt Igazgatóság több szakértővel is megvizsgáltatta az elkészült állapotfelmérési eredményeket, többek között a BME több kiváló statikus és geotechnikai professzorával is. A szakértők véleménye egybehangzóan azt volt, hogy a várható épületsüllyedés nem fogja elérni azt a szintet, hogy az építkezést megelőzően megerősítésre lett volna szükség. Az építési munkák az épület ezen állapotában kezdődtek meg. Az előzetes vizsgálatok szerint a CH épület alatt várható átlagos süllyedés 4,5 cm, a maximális süllyedésérték pedig 7-8 cm volt, amely süllyedés hatására 2-3 mm tágasságú repedések voltak várhatók az épületen.

A DBR a kivitelezést megelőzően állította fel mozgásvizsgálati rendszerét, olyan rendszert alakítva ki, hogy a kérdéses épület a metróépítés legjobban megfigyelt területévé vált (a DBR a mérési eredményeket a BME üzemeltetési igazgatósának is átadta). A kivitelező az alagutak belső mozgását folyamatosan mérte és méri.

Mára az állomásépítés teherhordó szerkezeteinek építése befejeződött. A 2008. szeptember közepén tartott legutóbbi közös (DBR, BME, kivitelező, független szakértők) szemle időpontjában a bekövetkezett mért maximális süllyedés 5 cm körüli, a talált legnagyobb repedés 1,5 mm volt (a metróépítési irányelvek, és a szerződés 5 mm repedéshatárt jelölt meg, mint enyhe repedéskárt). A süllyedést lecsengőnek találták, ami mára megközelítette a stabilizáció szintjét.

A bekövetkezett repedéskár is kisebb, mint az előirányzott, és kisebb, mint a szerződésben kikötött repedési határérték. A szemle során nem lehetett találni semmi olyan károsodást, amely az épület statikai teherhordó szerkezetein bármi teherbírást csökkentő hatásra utalt volna. Emellett azonban sajnos a mellékfalakon repedések vannak, a vakolat állapota is romlott, a csempék pedig több helyen leváltak, ezért DBR elrendelte további mérési pontok telepítését, illetve a metróépítés okozta károkról, a költségek megosztásáról a beruházás okozta károsodás mértékében, valamint a rezgésre érzékeny műszerek kérdéséről további egyeztetéseket kezdeményez.