BKV.hu

Már 120 éve csenget egy picit

Éppen 120 évvel ezelőtt szállhattak fel az utasok az első, normálnyomtávval, menetrendszerűen közlekedő villamosra a fővárosi Egyetem téren. Bár korábban már közlekedett villamos Budapesten, de csak kísérleti jelleggel. A jó tapasztalatok és pozitív visszajelzések hatására beindult a budapesti villamosközlekedés fejlesztése.

1889. július 30-án indult útjára az első közforgalmi, normál nyomtávú, menetrendszerűen közlekedő villamos Budapesten. Az eredeti útvonalon - Egyetem tér, Kecskeméti utca, Kálvin tér, Stáció-(ma Baross-) utca, Köztemető - ma már nem jár villamos, és a sebessége sem felelne meg a mai kor igényeinek, hiszen 15 km/órás sebességgel közlekedett.

A bevezetést megelőzően 1887. november 28-án kísérleti jelleggel már közlekedett villamos a városban a Teréz-körút Nyugati pályaudvar és Király utca közti szakaszon. Ez Európában egyedülálló volt, hiszen a kontinensen ez a villamos volt az első, városon belül közlekedő közúti villamosvasút.

Szintén unikum, hogy a német Siemens & Halske cég, amely a villamosokat szállította Magyarországra, itt próbálta ki először az úgynevezett alsóvezetékes rendszert, amely aztán több mint 30 évig szolgált Budapesten. A villamosok alsó áramellátással közlekedtek, mert a főváros nem engedélyezte a felső vezetékek kiépítését - ez a folyamatos átállásnak köszönhetően 1924-re valósult meg.

A siker magával hozta a villamosközlekedés fejlesztését, és 1891-ben megalakult a Budapesti Városi Villamos Vasút Rt. (BVVV), amely kizárólagos jogot kapott a Népszínház utcai, a Király utcai és a rákoskeresztúri vonalak üzemeltetésére.

A villamosítás elérte a lóvasutat is, mert az üzemeltető Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) rájött, hogy a lovak abrakja drágább az elektromos áramnál. Így 1898-ra szinte valamennyi lóvasutat villamosították.

A városban közlekedő villamosok tehát főként a két vállalat égisze alatt közlekedtek: a páros számú járatok a BVVV, a páratlanok a BKVT tulajdonában voltak. Ez természetesen konkurenciaharchoz vezetett, ami a fejlesztések összehangolatlanságát vonta maga után, egészen 1918-ig, amikor a vállalatok köztulajdonba kerültek és egyesítették őket.

Ma összesen 230 km hosszon utazhatunk villamoson, 671 megállóban szállhatunk fel és le.
A több mint 600 villamosunk 9 remízben "aluszik", miközben már 120 éve csenget egy picit.