BKV.hu

Kinyíltak a metrókapuk: a sisakot mi adjuk, a kardigánt ön hozza

Kinyíltak a metrókapuk: a sisakot mi adjuk, a kardigánt ön hozza
Startol az idei metró4 nyílt nap a Duna alatt

Idén is csatlakozott a 4-es metró az Urbitális Majális rendezvénysorozathoz: a BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatósága, a Strabag és a Hídépítő kitárta a Szent Gellért téri és a Fővám téri építkezés kapuit, ahol szakmai kíséret mellett több mint 30 méter mélyről, a Duna medre alól tekinthetik meg a fővárosiak a pajzsokat és az új metróvonal két legmélyebb és egyben leggrandiózusabb állomását.

30 nap alatt közel 200 kulturális program várja a látogatókat az idei Urbitális Majálison, melynek középpontjában idén a Duna áll, a rendezvények, látogatások többsége a folyóhoz közel vagy éppen rajta történik A május 1. és 31. közötti "NagyVárosFesztivál" idén is a nagyvárosi élet kulisszái mögé enged betekintést, segítve, hogy a fővárosiak egy-egy pillanatra kizökkenjenek a hétköznapokból, és egy merőben más szemszögből lássák meg saját városukat. A szervezők a tavalyi rendezvény sikerén felbuzdulva idén is több tízezer látogatót várnak a programsorozatra.

Tavaly két nap alatt közel kétezren láthatták a 4-es metró Bocskai úti és Rákóczi téri állomását. Idén a kivitelezés már olyan intenzív fázishoz érkezett, hogy a munkavédelmi előírásokat betartva, a munkálatokat nem akadályozva ennél valamivel kevesebb látogatót (óránként és helyszínenként 50-60 embert) tudnak majd csak a szakemberek levinni az állomásokra. Regisztrálni az elmúlt hetekben a DBR honlapján lehetett (www.metro4.hu), de mindkét helyszínre bőven vannak még szabad helyek, amelyekre ma szeretettel várják a szakemberek az érdeklődőket és mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy minél többen tekinthessenek be Budapest legnagyobb beruházásának kulisszái mögé. Mind a Szent Gellért, mind a Fővám téri állomás reggel 9 és délután 17 óra között várja az érdeklődőket.

Budapest, 2009. május 20.

DBR Metró Projekt Igazgatóság

A Strabag által épített Szent Gellért téri állomás: A majdani megállót a Duna közelsége mellet mélysége is különlegessé teszi, hiszen 34 méter mélyen fognak a szerelvények közlekedni. Az állomáson elkészült az állomásszerkezet, elkészültek a födémek, az alaplemez és a bányászati munkák. A CH épület mozgása konszolidálódott. Innen indultak el a pajzsok a Duna alá (most a déli, ha az elérte a pesti oldalt, követi majd északi párja is). A pesti oldal építéshez az Etele téri pajzskiszolgáló rendszert fokozatosan áttelepíti az alagútépítő erre a munkaterületre, így néhány hét múlva már innen történik majd az alagút falazatát alkotó tübbingek beszállítása, illetve a kifejtett föld elszállítása egészen addig, amíg a pajzsok el nem érik a Baross téri állomáson kialakítandó pajzskiszerelő kamrát. Külön érdekesség, hogy ehhez a megállóhoz kapcsolódva épül majd meg a vonal egyetlen összekötő alagútja, amelyben a szerelvények az egyik alagútból át fognak tudni menni a másikba.

A Hídépítő által épített Fővám téri állomás: A teljes vonal legmélyebb állomása, 36 méteres mélységben dolgoznak a szakemberek. Az utasforgalmi területen befejeződtek a szerkezetépítési munkálatok, a gépészeti térben a födémek és a falak építése zajlik. A Duna alá benyúló peronalagutak elkészültek, az állomás a pajzsok fogadására alkalmas állapotban van. A belső teret - hasonlóan a Duna másik partján lévő párjához, itt is - többszintű, vasbeton gerendarács rendszer szeli át, és a megálló építészetét ez a látszóbeton gerenda hálózat határozza meg. A technológiának és az ezt kihasználó építészeti koncepciónak köszönhetően nagy belső terek jöttek létre az állomáson, ami fölött nagy forgalommentes tér alakul ki, ami pedig lehetőséget ad arra, hogy a napfény bejuthasson majd föntről egészen a peronszintig.