BKV.hu

Befejeződött a Kiskörút felszíni rekonstrukciójának jelentős része

SZEPTEMBER VÉGÉIG ALULJÁRÓK, UTCÁK, TEREK ÉS PARKOK ÚJULTAK MEG

A 4-es metró építéséhez Budapest Főváros Önkormányzata több saját finanszírozású beruházással kapcsolódik, kezdve az őrmezői ún. intermodális csomóponttól a Keleti pályaudvar környékének felszíni rendezéséig. Ezek a kapcsolódó beruházások a teljes projekt költségvetésének mintegy 15%-át teszik ki, céljuk pedig a 4-es metró utasforgalmának növelése, a metró elérhetőségének, közlekedési kapcsolatainak szélesítése, valamint az akadálymentes környezet biztosítása. Ezek közül is az egyik legfontosabb a Kiskörút (illetve vonzáskörzetének) teljes rekonstrukciója, amely 2008. januárjában kezdődött. Keretében megújult a közműhálózat, megújultak a villamos vonalak és megállók, az aluljárók, az utak, a terek és a parkok is. A kapcsolódó beruházás állomásépítések által nem érintett területeinek rekonstrukciója 2010. szeptember 30-ára, azaz határidőre befejeződött.

A 4-es metróhoz kapcsolódó beruházások keretében valósult meg a Bartók Béla út és a Szent Gellért tér átépítése, majd valamivel több, mint 10 milliárd forintból 2008. januárjában megkezdődött a Kiskörút Szabadság híd és Astoria közötti szakaszának teljes rekonstrukciója. A megvalósítás első lépéseként átépült a Belgrád rakpart, a Fővám tér, a Vámház körút és a Múzeum körút teljes közműhálózata, majd megújult a 47-49-es villamos vonala, ahol a villamosok 2008. decembere óta ismét teljes vonalon közlekedhetnek. A 2-es villamos pályája a Március 15. tértől a Közraktár utcáig szintén átépült. A villamos mélyvezetésű szakasza a Budapesti Corvinus Egyetem nyugati homlokzata előtt hosszabb lett, így az Egyetem főbejárata előtt - az állomásépítés befejezése után - lehetőség nyílik majd egy új dísztér kialakítására. A villamos pályájának süllyesztésével egyidejűleg sikerült megoldani a Központi Vásárcsarnok árvízi időszakban történő korszerű hulladékkezelését is a Csarnok téri teherliftek átadásával. A Fővám téri modern gyalogos aluljáró 2009. októberére készült el, azóta a 2-es villamos szintén megújult vonalon közlekedhet.

2010. szeptember 30-ig - azaz a szerződésben vállalt határidőre - megújultak a felszíni burkolatok a Kiskörúton és vonzáskörzetében, "faltól falig" átépült a Múzeum körút, a Baross utca sétálóutcává alakult, megújult a Kálvin tér V. kerületi oldala, a Kálvin téri aluljáró, a villamos több megállója, a Vámház körút, a Fővám tér, és a Belgrád rakpart. A Budapesti Corvinus Egyetem déli homlokzata előtt parkosított sétányok kötik össze az épületeket. A Fővám téren az V. kerület közreműködésével egy kellemes városi liget épült, játszótérrel, hatalmas terekkel, mely lehetőséget kínál akár kulturális rendezvények lebonyolítására is. Tegnapig valamennyi olyan munkafázist befejezett a vállalkozó, amely nem érintett az állomásépítések által. A még hátralévő felszíni területek végleges rendezésére az állomásépítések befejezését követően kerülhet majd sor, de ahogy haladnak előre a munkálatok, a DBR - ahol lehet - igyekszik majd folyamatosan ütemezni a munkálatokat.

Kiemelendő egyúttal, hogy a 2-es és a 47-49-es villamos, valamint a 4-es metró vonala közötti átszállási kapcsolatot lebonyolítani hivatott Fővám téri gyalogos aluljáró (és felszín) akadálymentesítésére - folyamatosan együttműködve az érintettek képviselőivel - kiemelt figyelmet fordítottak a szakemberek. A komplex akadálymentesítés keretében a kerekes székkel, babakocsival közlekedők és idősek számára sikerült a liftekkel, süllyesztett járdaszegélyekkel viszonylag korán kielégítő megoldást találni, ezek azonban a vakok és gyengén látók számára csak újabb leküzdendő akadályok lettek. A valós igényekről folytatott hosszú egyeztetéseket követően mégis sikerült megfelelő megoldást találni. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének érdekvédelmi vezetője szerint a Fővám tér akadálymentesítése a valós igényeket szolgálja, és a kevés mintaszerű projektek egyike.