BKV.hu

Autóbuszos pótlás a 3-as, a 62-es, a 62A és a 69-es villamos vonalán augusztus 5-től 19-ig

2017-08-03 07:14:03

2017. augusztus 5-től (szombattól) 19-ig (szombatig) korlátozásokra kell számítani a 3-as, a 62-es, a 62A és a 69-es villamos közlekedésében, mert az Újpalota, Erdőkerülő utca villamosvégállomáson, a Kolozsvár utcában, valamint az Erzsébet királyné útján vágányfelújítási, -javítási munkákat végeznek. A 69-es villamos helyett a felújítási munkák ideje alatt végig pótlóbusz közlekedik. A többi, felsorolt járat közlekedését több ütemben korlátozzák: a 3-as villamos augusztus 7-e és 13-a között rövidített útvonalon, a Gubacsi út/Határ út és a Bosnyák tér között közlekedik, a kimaradó szakaszon pótlóbusz viszi az utasokat. A 62 és a 62A villamos augusztus 7-e és 11-e között szintén rövidített vonalon, a Bosnyák tér és a Blaha Lujza tér M, illetve Kőbánya alsó vasútállomás között közlekedik. Augusztus 14-től 18-ig a két villamosjárat módosított útvonalon, a Mexikói út M és a Blaha Lujza tér M, illetve Kőbánya alsó vasútállomás között viszi az utasokat, a kimaradó szakaszon pótlóbusszal lehet utazni.

 

2017. augusztus 5-től (szombattól) 19-ig (szombatig) a 3-as, a 62-es, a 62A és a 69-es villamos közlekedésének korlátozásával járó vágányfelújítás zajlik a 69-es villamos Újpalota, Erdőkerülő utca végállomásán, valamint a Kolozsvár utcában a Rákospalotai körvasút sor és a Rekettye utca közötti vágányszakaszon a BKV Zrt. beruházásában. Ezzel egy időben a BKK garanciális javítási munkát végeztet az Erzsébet királyné útján a Mexikói út és a Nagy Lajos király útja közötti szakaszon.

 

 

Közlekedés a 3-as villamos vonalán

 

2017. augusztus 7-től (hétfőtől) 13-ig (vasárnapig) a 3-as villamos rövidített útvonalon, a Gubacsi út/Határ út és a Bosnyák tér között közlekedik. A villamosok a Bosnyák térről a villamoskocsiszín előtti megállóból indulnak a Gubacsi út/Határ út végállomás felé. A Mexikói út M és a Bosnyák tér közötti, kimaradó szakaszon 3-as jelzéssel pótlóbusz viszi az utasokat.

 

A Mexikói út M felől a Bosnyák tér felé tartó pótlóbusz a Horvát Boldizsár utca–Columbus utca–Erzsébet királyné útja–Nagy Lajos király útja útvonalon halad, az alábbi megállók érintésével:

  • Mexikói út M: a 25-ös és a 225-ös autóbusz leszállóhelye,
  • Erzsébet királyné útja, aluljáró: a Columbus utcában az Erzsébet királyné útja kereszteződése előtt,
  • Laky Adolf utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Kerékgyártó utca: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Bosnyák tér: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Bosnyák tér: a 907-es autóbusz megállóhelye.

 

A Bosnyák tér M felől a Mexikói út felé tartó pótlóbusz a Nagy Lajos király útja–Erzsébet királyné útja–Mexikói út útvonalon halad, az alábbi megállók érintésével:

  • Bosnyák tér: a Nagy Lajos király útján a Thököly út kereszteződése előtt,
  • Bosnyák tér: a 32-es autóbusz megállóhelye
  • Kerékgyártó utca: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az Erzsébet királyné útján a Róna utca kereszteződése előtt,
  • Laky Adolf utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Erzsébet királyné útja, aluljáró: az Erzsébet királyné útján a Mexikói út kereszteződés előtt,
  • Mexikóit út M: a 25-ös és a 225-ös autóbusz leszállóhelye.

 

 

Közlekedés a 62-es és a 62A villamos vonalán

 

Forgalmi rend augusztus 7-től 11-ig

 

2017. augusztus 7-től (hétfőtől) 11-ig (péntekig) a 62-es villamos a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) és a Bosnyák tér, a 62A Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér) és a Bosnyák tér között, rövidített útvonalon viszi az utasokat. A villamosok a Bosnyák térről a villamoskocsiszín előtti megállóból indulnak Kőbánya alsó vasútállomás felé. Rákospalota, MÁV-telep és a Bosnyák tér között a 62-es jelzéssel közlekedő pótlóbusszal lehet utazni.

 

A Rákospalota, MÁV-telep felől a Bosnyák térig közlekedő pótlóbusz a Kolozsvár utca–Szent Korona útja–Vasutastelep utca–Széchenyi út–Kolozsvár utca–Tóth István utca–Árvavár utca–Rákospalotai körvasút sor–Erzsébet királyné útja–Nagy Lajos király útja útvonalon halad, az alábbi megállók érintésével:

  • RÁKOSPALOTA, MÁV-TELEP: a Kolozsvár utca 4/B előtt,
  • Vasutastelep utca: a 973-as, a 996-os és a 996A busz megállóhelye,
  • Vág utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Tóth István utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Öv utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Miskolci utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Rákospatak utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Fűrész utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az Erzsébet királyné útján a Nagy Lajos király útja kereszteződése előtt,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Kerékgyártó utca: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Bosnyák tér: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Bosnyák tér: a 907-es autóbusz megállóhelye.

 

A Bosnyák tér felől Rákospalota, MÁV-telep felé közlekedő pótlóbusz a Nagy Lajos király útja–Erzsébet királyné útja–Rákospalotai körvasút sor–Árvavár utca–Tóth István utca–Kolozsvár utca útvonalon halad, az alábbi megállók érintésével:

  • Bosnyák tér: a Nagy Lajos király útján a Thököly út kereszteződése előtt,
  • Bosnyák tér: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Kerékgyártó utca: a 32-es autóbusz megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az Erzsébet királyné útja 43/E előtt,
  • Fűrész utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Rákospatak utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Miskolci utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Öv utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Tóth István utca: a Kolozsvár utca 26. előtt,
  • Vág utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • RÁKOSPALOTA, MÁV-TELEP: a Kolozsvár utca 4/B előtt.

 

 

Forgalmi rend augusztus 14-től 18-ig

 

2017. augusztus 14-től (hétfőtől) 18-ig (péntekig) a 62-es villamos a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) és Mexikói út M között, a 62A pedig Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér) és a Mexikói út M között, rövidített, módosított útvonalon közlekedik. A villamosok által nem érintett szakaszon a 69-es pótlóbusszal (bővebben: Közlekedés a 69-es villamos vonalán fejezet) lehet utazni.

 

 

Közlekedés a 69-es villamos vonalán

 

2017. augusztus 5-től (szombattól) 19-ig (szombatig) a 69-es villamos nem közlekedik, helyette a teljes vonalon pótlóbusz viszi az utasokat 69-es jelzéssel.

 

A Mexikói út M felől Újpalota, Erdőkerülő utca felé közlekedő pótlóbusz a Mexikói út–Horvát Boldizsár utca–Columbus utca–Erzsébet királyné útja–Rákospalotai körvasút sor–Árvavár utca–Tóth István utca–Kolozsvár utca–Szent Korona útja–Vasutastelep utca–Bánkút utca–Páskomliget utca–Nyírpalota út–Zsókavár utca útvonalon halad, az alábbi megállók érintésével:

  • Mexikói út M: a Mexikói úton a villamosvégállomás mellett,
  • Erzsébet királyné útja, aluljáró: a Columbus utcában az Erzsébet királyné útja kereszteződése előtt,
  • Laky Adolf utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az Erzsébet királyné útja 43/E előtt (a Stubnyai utca magasságában),
  • Fűrész utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as, a 62-es és a 62A villamos megállóhelye,
  • Rákospatak utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as, a 62-es és a 62A villamos megállóhelye,
  • Miskolci utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as, a 62-es és a 62A villamos megállóhelye,
  • Öv utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as, a 62-es és a 62A villamos megállóhelye,
  • Tóth István utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as, a 62-es és a 62A villamos megállóhelye,
  • Vág utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Rákospalota, MÁV telep: a Kolozsvár utcában a Csillagfürt utca és a Tátika utca között,
  • Szerencs utca/Bánkút utca: a 69-es villamos megállóhelye,
  • Páskomliget utca: a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Sárfű utca: a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Vásárcsarnok: a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Fő tér: a 46-os, a 130-as, a 146-os autóbusz és a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Újpalota, Erdőkerülő utca: a Zsókavár utca 55. előtt.

 

Az Újpalota, Erdőkerülő utca felől a Mexikói út M felé közlekedő pótlóbusz a Zsókavár utca–Nyírpalota út–Páskomliget utca–Bánkút utca–Vasutastelep utca–Széchenyi út–Kolozsvár utca–Tóth István utca–Árvavár utca–Rákospalotai körvasút sor–Erzsébet királyné útja–Mexikói út útvonalon halad, az alábbi megállóhelyek érintésével:

  • Újpalota, Erdőkerülő utca: a Zsókavár utca 55. előtt, a villamosvégállomás mellett,
  • Zsókavár utca: a 46-os, a 130-as, a 146-os autóbusz és a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Fő tér: a 46-os, a 130-as, a 146-os autóbusz és a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Vásárcsarnok: a 130-as autóbusz és a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Sárfű utca: a 130-as autóbusz és a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Bánkút utca: a 130-as autóbusz és a 96-os buszcsalád járatainak megállóhelye,
  • Szerencs utca/Bánkút utca: a 69-es villamos megállóhelye,
  • Vasutastelep utca: a 973-as, a 996-as és a 996A autóbusz megállóhelye,
  • Vág utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Tóth István utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Öv utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Miskolci utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Rákospatak utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Fűrész utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 62-es, a 62A és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Nagy Lajos király útja/Czobor utca: az Erzsébet királyné útján a Róna utca kereszteződése előtt,
  • Laky Adolf utca: az 5-ös autóbusz, valamint a 3-as és a 69-es villamos megállóhelye,
  • Erzsébet királyné útja, aluljáró: az Erzsébet királyné útján a Mexikói út kereszteződése előtt,
  • Mexikói út M: a Mexikói úton a villamosvégállomás mellett.

 

 

További változások a csatlakozó autóbuszjáratok forgalmában

 

5-ös és 973-as autóbusz

 

Augusztus 5-től (szombattól) 19-ig (szombatig) az 5-ös és 973-as autóbusz az Öv utca és a Tóth István utca megállóhelyek között módosított útvonalon közlekedik, ezért a Rákospalota felé közlekedő buszok Tóth István utca megállóját a Kolozsvár utca 26. elé helyezik át.

 

 

125-ös autóbusz

 

Augusztus 5-től (szombattól) 19-ig (szombatig)

  • a Rákospalota felé közlekedő 125-ös busz a Rákospalotai körvasút sor–Ivánka Pál utca–Rekettye utca módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Rekettye utca megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 125-ös buszra a Kolozsvár utcai piac ideiglenes megállóhelyen, a Rákospalotai körvasút sorban, a Kolozsvár utca kereszteződése után lehet felszállni.
  • a Bosnyák tér felé közlekedő 125-ös busz a Rekettye utca–Ivánka Pál utca–Rákospalotai körvasút sor–Erzsébet királyné útja módosított útvonalon halad. Kolozsvár utcai piac megállóhelyét áthelyezik, a buszra a Rákospalotai körvasút sorban, a Kolozsvár utca kereszteződése előtt lehet felszállni.

 

 

46-os, 96-os, 130-as, 146-os, 196-os, 196A, 224-es, 296-os, 296A autóbusz

 

Augusztus 5-től (szombattól) 19-ig (szombatig) a felsorolt buszjáratok Erdőkerülő utca megállóhelyét az Erdőkerülő utcába helyezik át, a buszokra a gyalogátkelő után 40 méterrel található ideiglenes megállóban lehet felszállni.

 

 

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

 

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járatokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a honlapján, vagy okostelefonokra letölthető mobilalkalmazáson keresztül.

 

A közösségi közlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban. A járatfigyelő funkcióra feliratkozók a tetszőlegesen kiválasztott járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hu címen, vagy FUTÁR mobilalkalmazás segítségével, amely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők a webes felületen.

 

kozut.bkkinfo.hu oldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetőek el. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk.

 

Budapest, 2017. augusztus 2.

Budapesti Közlekedési Központ