BKV.hu

A vezérigazgató teljesíti az ígéreteit

Történelmi lépés a BKV életében

A tegnapi kormányülésen döntés született arról, hogy a költségvetési tartalékból 10 milliárd forint működési támogatást kap a BKV Zrt. Ez a pénz már idén a vállalat rendelkezésére áll. A kormány arra is felhatalmazta a pénzügyminisztert, tárgyaljon arról, hogy egy közösen létrehozandó elővárosi cégben az állam közvetlenül vagy közvetett módon részesedést szerezzen. A tulajdonmegosztás első ütemében maximum 30 milliárd forint különíthető el erre a célra. A kormány mindezeken felül azzal bízta meg a pénzügyminisztert, hogy folytassa a BKV Zrt. gazdasági helyzetének rendezésére vonatkozó korábban megkezdett tárgyalásokat a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat és a Társaság bevonásával.

Dr. Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója szeptember elsejei beiktatása óta minden héten tárgyalásokat folytatott a társaság érdekképviseleteinek vezetőivel a közlekedési vállalat és a szakszervezetek közötti korábbi megállapodás teljesítéséről. Ennek is köszönhető, hogy a mai napra tervezett félnapos sztrájk elmaradt. A vezérigazgató örül a kormánydöntésnek, hiszen ez nagymértékben segíti annak a válságkezelő koncepciónak a megvalósulását, amelynek végrehajtására szeptemberben a céghez jött. A források megteremtése után, a tulajdonos döntését követően - első lépésként - remélhetőleg megvalósítható lesz a meghirdetett program egyik legfontosabb pontja: az elöregedett járműpark mára már elengedhetetlenül szükségessé vált fiatalítása.

Dr. Kocsis István már akkor megígérte, hogy megvalósítja az egységes budapesti közlekedési jegyrendszert, ami hamarosan megvalósul. Megígérte, hogy a tulajdonossal és a kormánnyal való tárgyalásokon pótlólagos forrásokat kér, ez megtörtént. Első sajtótájékoztatóján fölvetette, hogy az elővárosi közlekedést önállóvá kellene szervezni, mert ezzel az ország számára költséghatékonyabb szolgáltatást lehetne nyújtani a felesleges párhuzamosságok kiküszöbölésével. Elmondta, hogy a MÁV-val közösen működtetné a HÉV-et. A MÁV mellett a Volánnal való együttműködést is szorgalmazza, a közös pályahasználatot, járatok működtetését és a jegyértékesítést. Ez most megvalósul.

Természetesen számos további lépés még hátravan abból a három éves tervből, amit akkor fölvázolt. Kocsis István a BKV jövőjét holdingban képzeli el. Ebben a struktúrában a leányvállalatok fő tulajdonosa, ellenőrzője és irányítója - a tulajdonos döntése után - a holdingközpont lenne. A holding megteremtené a tőkebevonás lehetőségét, szétválasztaná a működési és beruházási ráfordításokat, transzparenssé tenné a támogatások felhasználását, a folyamatok újraszervezésével optimalizálná az erőforrás felhasználást és - nem utolsó sorban - 4-5 milliárd forint megtakarítást eredményezne a vállalat számára!

A vezérigazgató szerint a BKV átalakításához legalább két-három évre van szükség, bár a jelenlegi döntések még az általa tervezettnél is gyorsabb fejlődést hozhatnak. Ez idő alatt és ezt követően az utazók és a BKV munkavállalói is érzékelni fogják a változásokat.