BKV.hu

BKV a közösségért és a közlekedésért

2020-03-20 16:33:43

 

Az elmúlt napokban, hetekben a BKV minden munkatársa a budapesti közösségi közlekedés – lehetőségekhez mért – zavartalan fenntartásán dolgozott függetlenül munkakörétől, beosztásától, szolgálati helyétől. Ennek érdekében számos intézkedést vezettünk be összhangban a tisztifőorvos, a kormányzati operatív törzs, a fővárosi operatív törzs, valamint a megrendelő BKK javaslataival. Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy minden intézkedésünk, amelyet dolgozóink megóvására vezettünk be, egyben utasaink egészségének megóvását is szolgálja, valamint azt a célt, hogy ebben a rendkívüli helyzetben a közösségi közlekedés üzemeltetésével hozzájáruljunk Budapest működésének fenntartásához. Ehhez és a járvány terjedésének lassításához elengedhetetlen, hogy a bevezetett szabályokat mindenki betartsa!

 

Felelős vállalatként ebben a rendkívüli helyzetben céltudatosan, gyorsan és hatékonyan kívánunk fellépni. Mivel a járványok terjedésének egyik sajátossága, hogy növekedésük legideálisabb közege, ha sok ember egyszerre tartózkodik azonos helyen – a közösségi közlekedés jellegéhez hasonlóan –, Társaságunk érzi ennek felelősségét, ezért minden lehetséges eszközt felhasznál a prevenció érdekében. Az első pillanattól megindult Társaságunknál az egyeztetés a lehetséges intézkedésekről. Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója és a BKV menedzsmentje azonnal akcióterv összeállítását kezdeményezte, amelyet széles körű, minden nagyobb szakterület részvételével tartott egyeztetések előztek meg.

 

- Minden intézkedésünk, amit dolgozóink megóvására vezettünk be, egyben utasaink egészségének megóvását is szolgálja, valamint azt a célt, hogy ebben a rendkívüli helyzetben a közösségi közlekedés üzemeltetésével hozzájáruljunk Budapest működésének fenntartásához. Ehhez és a járvány terjedésének lassításához elengedhetetlen, hogy a bevezetett szabályokat mindenki betartsa – mondta Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója.

 

Közösségi közlekedéshez és dolgozóink megóvásához kapcsolódó eddigi intézkedéseink

 

A koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként a több ezer fővárosi buszvezető védelme érdekében átmenetileg az autóbuszokon és a trolibuszokon a járművezetőink nem nyitják az első ajtót. A járatokra a második és a harmadik (továbbá csuklós buszok esetében a negyedik) ajtónál lehet felszállni. A buszok első részét kordonnal zárják el, hogy az ajánlott távolság tartható legyen a fertőzésveszély elkerülése érdekében. Azokat, akiket eddig elkerültek az erről szóló hírek, hangbemondás figyelmezteti a járműveken.

 

Folyamatosan dolgozunk azon, hogy járművezetőinket az eddig meghozott intézkedéseken túl közvetlen védőeszközökkel (maszk, gumikesztyű és fertőtlenítő) is ellássuk: kollégáink részére a mai napon megkezdjük a gumikesztyűk, hétfői naptól pedig a kézfertőtlenítők kiosztását.

 

Ezen intézkedések és eddig meghozott döntéseink azt a célt szolgálják, hogy lehetőleg a minimálisra csökkentsük dolgozóink veszélyeztetettségét és megtegyünk mindent a védelmük érdekében.

 

Nemcsak a forgalomban dolgozó kollégáink védelméről kell gondoskodnunk, hanem mindazokról is, akik a telephelyeken végzik a közösségi közlekedés fenntartásában elengedhetetlen feladataikat. Az ő védelmükre valamennyi telephelyen folyamatban van érintés- és vízmentes kézfertőtlenítő automata kihelyezése, valamint minden mosdóban (telephelyeken, irodaházakban, végállomásokon) fertőtlenítő hatású kéztisztító áll rendelkezésre.

 

Azon munkatársaink számára, akik feladatukat otthonról, azaz home office-ban is el tudják látni, már az első pillanattól rendelkezésre állt ez a lehetőség. Ennek technikai megvalósításához minden segítséget megkaptak.

 

Kollégáinkat a belső kommunikációs csatornákon rendszeresen tájékoztatjuk az aktuális helyzetről és tudnivalókról.

 

Járművek tisztítására hozott intézkedések

 

A BKV Zrt. járművekre vonatkozó takarítási rendje jelenleg is tartalmazza a járművek rendszeres vegyszeres, fertőtlenítő jellegű takarítását, aminek része a vezetőállások napi rendszerességű fertőtlenítő takarítása. A koronavírus-járványt megelőző intézkedések keretében elrendeltük az utasokkal érintkező felületek napi fertőtlenítő takarítását is.

 

A korábban a metrókon, valamint a mozgólépcsők korlátjain alkalmazott technikát kiterjesztettük a legnagyobb utasforgalmat lebonyolító, nagykörúti vonalon éjjel-nappal közlekedő Combino villamosokra is. Így azok utasokkal érintkező felületein a Resysten Hungary Kft. higiéniai bevonata képez plusz védelmet: a fotokatalitikus – mesterséges fénnyel is működő - titán-dioxid bevonat hatására 90 %-kal csökken a szennyezettség, és ezzel a kórokozók megjelenésének esélye is.

 

Néhány – nem közlekedési – szolgáltatásunkat érintő intézkedésünk

 

A Talált tárgy Kezelőség határozatlan ideig ügyeleti rendben működik, valamint – a patikákhoz hasonlóan – a várakozásra is új szabályokat hoztunk: egyszerre csak egy ügyfél tartózkodhat az ügyféltérben. Elvesztett értékei után elektronikus levélben is tud érdeklődni a talalttargy@bkv.hu e-mail-címen.

 

Határozatlan ideig nem látogatható a Földalatti Vasúti Múzeum, illetve a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum áprilisi nyitását elhalasztjuk. Azoknak, akik ez idő alatt sem szeretnék megfosztani magukat a Deák téri múzeum csodáitól, ajánljuk virtuális túránkat, amelyet ITT tudnak elérni.

 

BKV a közösségi médiában

 

Kövessenek minket és kollégáinkat a Facebookon!

 

Kövessék Facebook oldalunkat (https://www.facebook.com/bkvzrt1/), ahol hasznos információkról értesülhetnek az aktuális helyzetről.

 

Kövessék továbbá egyre népszerűbb Facebook csoportunkat: BKV – Szeretem csinálni! (https://www.facebook.com/groups/BKVszeretemcsinalni/), ahol a rendkívül nehéz időkben is derekasan helytálló, az Önöket szállító munkatársaink napi beszámolóit olvashatják, amelyekből érződik az elkötelezettség és a hivatástudat. 

 

Eddigi, koronavírus-járvány kapcsán kiadott közleményeinket honlapunkon, egy helyen: https://www.bkv.hu/hu/koronavirus olvashatják.

 

Kollégáink helytállását ezúton is köszönjük!

 

2020. március 20. 

 

BKV Zrt.