BKV.hu

A Szépilona kocsiszín története

A Szépilona kocsiszín története egészen a lóvasút idejéig nyúlik vissza. A pesti oldalon már 1866 óta ez az alkalmatosság közlekedett, ennek sikereit látva, 1867-ben megalakult a Budai Közúti Vaspálya Társaság. Első vonalait a Lánchídtól az Élelemtár térnél (a mai Bem tér) elágaztatva Óbuda illetve Zugliget felé tervezte több lépcsőben megépíteni. Zugliget felé végül 1868. június 30-án indultak meg a zöld kocsik. A BKVT a legendárium szerint Vörösmarty Szép Ilonkája után elnevezett területen vásárolt telket, ahol először felépítették az istállót és mellé a lovászmesteri lakást, majd 1881-re elkészült a lóvasúti üzem céljára épített kocsiszín is. Még 1878-ban a pesti lóvasúti társaság, a PKVT megvásárolta a BKVT vagyonát, és nevét Budapesti Közúti Vaspálya Társaságra változtatta, melyet előbb BpKVT-nek, majd BKVT-nek rövidítettek. A lóvasútnak azonban hamarosan komoly vetélytársa akadt a villamos "személyében".

 

A Budapesti Közúti Vaspálya Társaság csak - az első pesti villamosvonal megnyitása után kilenc évvel - 1896-tól kezdte meg lóvasúti vonalainak villamosítását, emellett belekezdtek új, már eleve villamos üzemre tervezett vonalak kiépítésébe is. A vonalak kiszolgálására 1896. szeptember 15-én 36 villamoskocsi elhelyezésére és karbantartására alkalmas remízt helyeztek üzembe Szépilonán.

 

Az újabb - hűvösvölgyi farkasréti - vonalak megnyitása a járművek számának jelentős növelését tette szükségessé, és a szépilonai telep átalakítását és bővítését is megkövetelte. Újabb két szín hozzáépítésével 1910 végén már összesen 106 kocsi számára volt hely. Az első világháborúig villanyvilágítással, vízvezetékkel és csatornával látták el a telephelyet, egyes kocsiszíni vágányokat pedig vizsgálóaknákkal építettek ki. 1912-ben helyezték üzembe a szépilonai áramátalakítót. Ebben az időszakban létesítettek a BKVT kocsiszíneiben kisnyomású központi gőzfűtést is.

 

1923-ban a BKVT az akkor alakult Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. tulajdonába került. 1926-ban 30 darab "Q" típusú (később BSzKRt 1300 sorozatú), majd három évvel később további 30 darab "V" típusú (a népszerű "ezres"), biztonsági sínfék felszerelésével hegyi pályára alkalmassá tett, motorkocsi váltotta fel Szépilonán az addig jellemző, eredetileg "A" és "B" típusú villamosokat. 1938-ban elkészült az áramátalakító új épülete.

 

1949-ben feldarabolták a közlekedési ágazatokat tömörítő BSzKRt-ot, így a remíz is az egyik utódja, a közúti villamosvasutak üzemvitelére szakosított Fővárosi Villamos Vasút kezelésébe került. Az FVV idején ismét sor került a kocsiszín átépítésére és korszerűsítésére. E fejlesztések elsősorban a kocsiszíni javítások mennyiségének növelésére irányultak. Új technológiákat vezettek be, kiegészítették, illetve gépesítették a kocsiszíni berendezéseket. További fejlesztést jelentett a kocsiszín kocsitípus szerinti szakosítása.

1958 és 1961 között acélvázasították az összes "ezres" villamost és továbbiakat szereltek fel a hegyi pályákra előírt villamos működtetésű sínfékkel, így a Szépilona kocsiszínt már ezekkel töltötték fel, felváltva már az 1956-ban selejtezett hegyipályás 1300-as kocsik pótlására hegyipályássá felszerelt 21 darab 2900-as villamoskocsit is. Ekkor az "ezres" motorkocsikon kívül már csak a hűvösvölgyi vonalon közlekedő pótkocsik alkották a szépilonai állományt.

 

Csak a BKV 1968-as megalakulását követően, 1977-ben került sor a kocsiszínből kiszolgált, gazdaságtalannak ítélt zugligeti 58-as vonal felszámolására, amelynek forgalmát azóta autóbuszokkal bonyolítják.

 

A BKV az 1980-tól sorozatban szállított Tatra T5C5 típusú motorkocsikkal kívánta a régi kéttengelyes motorkocsikat és pótkocsikat felváltani. Az új járművek korábbi típusokénál nagyobb szélessége, a megszokottól eltérő készülék elrendezése, elektronikus vezérlése, és összességében magasabb bonyolultsági foka megkívánta a járművek üzembentartására kijelölt kocsiszínek átépítését. A Szépilona kocsiszín rekonstrukciója 1978-ban vette kezdetét. Ennek keretében korszerűsítették a vágányrendszert, átépítették a vizsgálóaknákat, új oldalvizsgáló aknákat alakítottak ki, a járművek megemeléséhez körmös emelőket telepítettek, kocsimosó berendezést helyeztek üzembe, tetőszerelvény vizsgáló pódiumot létesítettek, az elektronikus berendezésekhez javítóbázisokat hoztak létre, különféle diagnosztikai mérőberendezéseket szereztek be, és megoldották a szervizcsarnok fűtését.

 

 

 

Az új Tatra motorkocsik közül az elsőként leszállítottakat Szépilonára helyezték. Az új motorkocsik 1980. február 1-jén az 59-es vonalon, február 25-én a 61-es, július 21-én a 18-as vonalán álltak szolgálatba. 1983. november 25-én a Hűvösvölgy felé vezető pálya korszerűsítésének befejeztével a forgalmat itt is Tatra szerelvényekkel indították meg. 1986-tól kezdődően már csak Tatra motorkocsikat találhatunk Szépilonán.

 

A kocsiszín életében a következő jelentős változást a korszerűsített Tatra motorkocsik megjelenése hozta el. 2002-től a főműhelyi javításra érett 80 darab Tatra kocsit - eredeti telephelyüktől függetlenül - a felújítás keretében új korszerű hajtásvezérléssel, és többek között számos, az utasok kényelmét fokozó felszereléssel láttak el. A 2003-2004-ben elkészült, korszerűsített T5C5K jelzésű átalakított motorkocsik rendre Szépilona kocsiszínbe kerültek felváltva a T5C5 típusú kocsikat. Az átalakítások szinte csak a kocsiszekrényt és a forgóvázat hagyták érintetlenül. A motorkocsikat számítógép vezérli. A hajtásvezérlés lehetővé teszi, hogy mintegy 30% áram visszatermelhető legyen a hálózatba. A 80 darab motorkocsiból munkanapokon átlagosan 68 kocsit adnak forgalomba az 59-es, 61-es, és a budafoki kocsiszínnel közösen a 18-as és az 56-os vonalakra. Az utóbbi években korszerűsítették a vizsgáló tetőpódiumokat és modern szakaszoló berendezéseket szereltek fel. A kocsiszín, a radiátoros fűtés bővítésével, a téli hónapokban is ideális hőmérsékletet biztosít a munkavégzéshez.

 

A lóvasút korától napjainkig a kocsiszín számos változáson esett át, de feladata, a járművek tárolása és karbantartása, nem változott. Az egyre korszerűbb járművek megjelenése egyre nagyobb kényelmet jelent az utasnak, és a kocsiszín fejlesztésével együtt kedvezőbb munkakörülményeket biztosít a személyzetnek.