BKV.hu

Tájékoztatás a 2-es metró rekonstrukció során a mozgáskorlátozottak részére létesítendő liftek kivitelezői közbeszerzési eljárásával kapcsolatban

A lift műtárgyak szerkezetépítési munkáinak tervezett I. ütemében a BKV Zrt. a Kossuth téri, az Astoria, a Blaha Lujza téri és a Keleti pu. állomásokon kívánja a munkákat elvégeztetni, tekintettel arra, hogy a Fővárosi Közlekedési Felügyelet a létesítési engedélyeket 2005. I. negyedévében erre a négy állomásra adta meg.

A lift műtárgyak szerkezetépítési és beépítési munkáira a BKV Zrt. a Közbeszerzési Törvény szerinti meghívásos közbeszerzési eljárást hirdetette meg 2005. elején. Az eljárás részvételi szakaszában - melynek eredményhirdetésére 2005. június 17-én került sor - előminősítést nyert a Metrólift I. Konzorcium és a Vegyépszer Rt. E cégek ajánlataikat a 2005. augusztus 15-i határidőre beadták, az ajánlatok értékelése megtörtént, ennek alapján az Értékelő Bizottság az eljárást kénytelen volt eredménytelennek nyilvánítani, mivel az ajánlatok szerinti megvalósítási költségek többszörösen meghaladták a rendelkezésre álló költségkeretet és az előzetes becslést is.

A megvalósítás körülményeinek vizsgálatát követően várhatóan újabb közbeszerzési eljárás kiírására kerül majd sor úgy, hogy a liftek építési munkái a metróvonal teljes rekonstrukciójának befejezéséig elkészülhessenek.