BKV.hu

Nyílt nap a Kelenföldi buszgarázsban

2014-04-10 11:51:25

Jeles évforduló alkalmából várunk valamennyi érdeklődőt, közlekedésbarátot és családot a Kelenföldi buszgarázsban április 12-én (szombaton): 65 éve adták át a Kelenföldi buszgarázs szerelőcsarnokát. A 10.00 és 16.00 óra között tartott nyílt napon számos érdekes programmal készülünk kicsik és nagyok számára egyaránt. A rendezvény ideje alatt nosztalgia-autóbuszok közlekednek, melyek ezúttal díjmentesen vehetők igénybe.


A szerelőcsarnokot 1949. január 1-jén adták át, amely építésekor a világ legnagyobb feszített héjszerkezetű csarnoka volt. Az 1997-ben ipari műemlékké nyilvánított szerelőcsarnok építészeti tervét Padányi Gulyás Jenő, a statikai terveket Dr. Menyhárd István készítette.
A Kelenföldi buszgarázsban megrendezett nyílt napon 10.00 és 16.00 óra között ingyenes családi és szakmai programokkal várjuk az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.

 

Helyszín:
Kelenföldi járműtelep (XI., Hamzsabégi út 55.)

Megközelítés:
Nosztalgiajáratokkal (Ikarus 180 és 260) Móricz Zsigmond körtérről és Széll Kálmán térről.

 

Nosztalgiajáratok menetrendje:

 

Széll Kálmán tér – Kelenföldi járműtelep (Ikarus 180):

Széll Kálmán tér (ind.)

9:30

10:30

11:30

12:30

13:30

14:30

15:30

garázs (érk.)

9:50

10:50

11:50

12:50

13:50

14:50

15:50

               

garázs (ind.)

10:00

11:00

12:00

13:00

14:00

15:00

16:00

Széll Kálmán tér

10:20

11:20

12:20

13:20

14:20

15:20

16:20

 

 

Móricz Zsigmond körtér – Kelenföldi járműtelep (Ikarus 260):

Móricz Zsigmond Körtér (ind.)

9:45

10:45

11:45

12:45

13:45

14:45

15:45

garázs (érk.)

9:50

10:50

11:50

12:50

13:50

14:50

15:50

               

garázs (ind.)

10:35

11:35

12:35

13:35

14:35

15:35

16:35

Móricz Zsigmond körtér (érk.)

10:40

11:40

12:40

13:40

14:40

15:40

16:40

 

Szakmai programok:

  • Járműkiállítás
  • Telephely, javítócsarnok bemutatása szervezett, kis létszámú csoportokban, szakmai vezetéssel
  • Oktatóbusz tesztvezetés
  • Alkatrész kiállítás
  • Családi programok

A rendezvényen a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) is részt vesz, amely egyik legfontosabb feladatának a közlekedés biztonságának javítását, a közlekedés szabályainak és azok gyakorlásának életen át tartó tanulásának ösztönzését tekinti. A BKV nyílt napján többek között megismerhetik és kipróbálhatják az NKH és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kreszfelfrissítő-, valamint a tanulóknak kidolgozott e-learning programját, amely a felelősségteljes közlekedés hangsúlyozását, a balesetek veszélyének felismerését célozza meg. A Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal Pályaalkalmasság Vizsgálati Főosztályának szakemberei speciális vizsgálóeszközzel mérik a sofőrök reakcióidejét, koordinációs és koncentrációs képességeit, de a látogatók kipróbálhatják azt is, milyen érzés „részeg szemüvegben” közlekedni gokarttal és gyalogosan egyaránt, mindezek mellett a Széchenyi Vasútmodellező Klub és a Magyar LEGO-Vasút Klub jóvoltából terepasztalok, valamint az Élő Mini Világ Alapítvány öko-busza várja az érdeklődőket.

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

BKV Zrt.