BKV.hu

November 14-étől 22-éig pályafelújítás miatt változik a közlekedés a dél-budai villamosvonalakon

2015-11-12 15:28:46

2015. november 14-étől (szombattól) november 22-éig (vasárnapig) a BKV Zrt. villamospálya-karbantartást végez a XI. kerületi Bartók Béla úton a Szent Gellért tér M és a Móricz Zsigmond körtér M között és a Kosztolányi Dezső téren, ezért ezen a szakaszon szünetel a villamosközlekedés. A pályafelújítási munkák idejére változik a dél-budai villamosvonalak forgalma: a 18-as villamos dél felől csak az Újbuda-központ M-ig, észak felől pedig a Rudas Gyógyfürdőig közlekedik; a kimaradó szakaszon a 17-es pótlóbusszal és a 86-os busszal lehet utazni. A 41-es villamos hétköznap rövidített útvonalon a Kamaraerdei Ifjúsági Parktól csak az Újbuda-központ M-ig jár, hétvégén pedig nem közlekedik; a vonal nem érintett szakaszain  a 17-es pótlóbusz és 86-os busz, valamint hétvégén  a Városház térig meghosszabbított útvonalú 61-es villamos, és a csak ekkor közlekedő 41-es pótlóbusz viszi az utasokat. A 19-es, a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos ebben az időszakban nem közlekedik, ezeken a vonalakon a pótlóbuszok (a 19-es helyett 17-es, a 47-es és a 49-es helyett azonos jelzéssel), a meghosszabbított útvonalú 61-es villamos jelent eljutási lehetőséget; szombati napokon a 48-as villamos Fehérvári úti szakaszán a sűrűbben közlekedő 18-as villamos is jár. Pótlójárat-szerepet lát el az M4-es metró is, amely a megszokottnál sűrűbben közlekedik, továbbá a 7-es, a 86-os és a 107-es buszjárat. A Budapesti Közlekedési Központ a villamospálya-felújítás miatti pótlás idejére az utasok türelmét kéri.

17-es autóbusz: a Kelenföld vasútállomás M-ig meghosszabbított útvonalon

2015. november 14-étől (szombattól) november 22-éig (vasárnapig) a 17-es autóbusz a villamospótlási feladatok miatt meghosszabbított útvonalon, a Bécsi út/Vörösvári út és Kelenföld vasútállomás M között közlekedik.

  • A Bécsi út/Vörösvári út végállomástól a Kelenföld vasútállomás M-ig közlekedő 17-es busz a Rudas Gyógyfürdőig megszokott megállóhelyeit érinti, majd innen az alábbi megállókban lehet felszállni rá:
    • Szent Gellért tér M: a 7-es és a 107-es autóbusz megállóhelye,
    • Gárdonyi tér: a 18-as, a 19-es, a 41-es, a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos megállóhelye,
    • Móricz Zsigmond körtér M: a 19-es és a 49-es villamos megállóhelye,
    • Kosztolányi Dezső tér: a 19-es és a 49-es villamos megállóhelye,
    • Karolina út: a 19-es és a 49-es villamos megállóhelye,
    • Csóka utca: a 19-es és a 49-es villamos megállóhelye,
    • Szent Gellért-templom: a 918-as autóbusz megállóhelye,
    • Kelenföld vasútállomás M: az Etele téri buszvégállomáson.
  • A Kelenföld vasútállomás M végállomástól a Bécsi út/Vösörvári út felé közlekedő 17-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Kelenföld vasútállomás M: az Etele téri buszvégállomás külső peronjánál,
    • Szent Gellért-templom: a Somogyi úton a Bartók Béla út kereszteződése előtt,
    • Csóka utca: a 19-es és a 49-es villamos megállóhelye,
    • Karolina út: a 19-es és a 49-es villamos megállóhelye,
    • Kosztolányi Dezső tér: a 19-es és a 49-es villamos megállóhelye,
    • Móricz Zsigmond körtér M: a 19-es és a 49-es villamos megállóhelye,
    • Gárdonyi tér: a 18-as, a 19-es, a 41-es, a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos megállóhelye,
    • Szent Gellért tér M: a 7-es és a 107-es autóbusz megállóhelye,
    • majd a Rudas Gyógyfürdőtől megszokott megállóhelyei.

 

Közlekedés a 18-as villamos vonalán

2015. november 14-étől (szombattól) november 22-éig (vasárnapig) a 18-as villamos két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • a Savoya Park végállomás felől csak Újbuda-központ M-ig,
  • a Széll Kálmán tér M felől pedig csak a Rudas Gyógyfürdőig.

A Rudas Gyógyfürdő és a Móricz Zsigmond körtér M közötti vonalszakaszon a 17-es busszal, a Rudas Gyógyfürdő és Újbuda-központ M között pedig a 86-os busszal lehet utazni.

 

Közlekedés a 19-es villamos vonalán

2015. november 14-étől (szombattól) november 22-éig (vasárnapig) a 19-es villamos közlekedése szünetel. A járatot teljes vonalán a 17-es autóbusz pótolja, amely ebben az időszakban meghosszabbított útvonalon közlekedik a Bécsi út/Vörösvári úttól Kelenföld vasútállomás M-ig.

 

Közlekedés a 41-es villamos vonalán

2015. november 14-étől (szombattól) november 22-éig (vasárnapig) a 41-es villamos közlekedése is módosul, a vonalon a BKK hétköznap és hétvégén különböző eljutási lehetőségeket kínál.

A hétvégi napokon, azaz november 14-én (szombaton), 15-én (vasárnap), 21-én (szombaton) és 22-én (vasárnap) a 41-es villamos közlekedése szünetel.

  • A vonal külső szakaszán, a Savoya Park és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között pótlóbusz közlekedik 41-es jelzéssel.
  • A Móricz Zsigmond körtér és a Budafoki elágazás közötti vonalszakaszon a meghosszabbított útvonalú 61-es villamos pótolja a 41-es járatot, amely a Móricz Zsigmond körtér M-től a 47-es villamos vonalán a Városház térig közlekedik. A 61-es villamosról a 41-es pótlóbuszra a Leányka utcai lakótelep megállóhelyen célszerű átszállni.
  • A Batthyány tér M+H és a Móricz Zsigmond körtér M között a Kelenföld vasútállomás M-ig meghosszabbított 17-es pótlóbusz viszi az utasokat.

Hétköznap, azaz november 16-ától (hétfőtől) 20-áig (péntekig) a 41-es villamos rövidített útvonalon, csak a Kamaraerdei Ifjúsági Park és Újbuda-központ M között közlekedik.

  • Az Újbuda-központ M és a Batthyány tér M+H közötti vonalszakaszon a 86-os busz viszi az utasokat.
  • A 17-es busz is pótlójáratként funkcionál az Újbuda-központtól gyalogosan néhány perc alatt elérhető Móricz Zsigmond körtér M és a Batthyány tér M+H közötti szakaszon.

 

A 41-es villamospótló busz közlekedése

A csak hétvégi napokon, azaz november 14-én (szombaton), 15-én (vasárnap), 21-én (szombaton) és 22-én (vasárnap) közlekedő 41-es pótlóbusz az alábbi útvonalon, illetve megállóhelyek érintésével közlekedik:

  • A Savoya Park felől a Kamaraerdei Ifjúsági Park felé közlekedő 41-es pótlóbusz a Feltáró út–Fehérvári út–Kitérő út–felüljáró–Leányka utca–Anna utca–Ady Endre út–Horogszegi határsor–Péterhegyi út–Egér út–Balatoni út–Kánai út–Tóberek utca–Repülőtéri út–Vasút utca–Kamaraerdei út–Kamaraerdő, forduló–Kamaraerdei út útvonalon halad, az alábbi megállók érintésével:
    • Savoya Park: a Feltáró úton a villamosvégállomás, illetve a parkoló mellett,
    • Leányka utcai lakótelep: a 33-as, a 114-es, a 133-as, a 141-es, a 158-as, a 213-as, a 214-es, a 233-as, a 241-es, a 250-es és a 251-es autóbusz megállóhelye,
    • Vihar utca: az Anna utcában a Vihar utca kereszteződése előtt,
    • Rózsavölgy alsó: a 941-es autóbusz megállóhelye,
    • Rózsavölgy felső: a 941-es autóbusz megállóhelye,
    • Pék utca: a 941-es autóbusz megállóhelye,
    • Kelenvölgy-Péterhegy: a 150-es, a 250-es, a 251-es, a 251A, és a 258-as autóbusz megállóhelye,
    • Régi vám (Kánai út): a 187-es autóbusz megállóhelye,
    • Tippan utca: a 187-es autóbusz megállóhelye,
    • Kőérberek: a 187-es autóbusz megállóhelye,
    • Budaörsi repülőtér: a 187-es autóbusz megállóhelye,
    • Repülőgépes Szolgálat: a 87-es és a 187-es autóbusz megállóhelye,
    • Vasút utca: a 87-es, a 187-es és a 287-es autóbusz megállóhelye,
    • Kamaraerdei út 11.: a 87-es, a 187-es és a 287-es autóbusz megállóhelye,
    • Kamaraerdei Ifjúsági Park: a 87-es, a 187-es és a 287-es autóbusz megállóhelye,
    • Szociális Otthon: a 87-es, a 187-es és a 287-es autóbusz megállóhelye,
    • Kamaraerdő: a 87-es és a 287-es autóbusz megállóhelye,
    • Szociális Otthon: a 87-es, a 187-es és a 287-es autóbusz megállóhelye,
    • Kamaraerdei Ifjúsági Park: a 87-es, a 187-es és a 287-es autóbusz megállóhelye.
  • A Kamaraerdei Ifjúsági Parktól a Savoya Park felé közlekedő 41-es pótlóbusz a Kamaraerdei út–Vasút utca–Repülőtéri út–Tóberek utca–Kánai út–Balatoni út–Egér út–Péterhegyi út–Horogszegi határsor–Ady Endre út–Anna utca–Leányka utca–Kitérő út–Szerémi út–Hunyadi János út–Feltáró út útvonalon halad, az alábbi megállóhelyek érintésével:
    • Kamaraerdei Ifjúsági Park: a 87-es, a 187-es és a 287-es autóbusz megállóhelye,
    • Kamaraerdei út 11. : a 87-es, a 187-es és a 287-es autóbusz megállóhelye,
    • Vasút utca: a 87-es, a 187-es és a 287-es autóbusz megállóhelye,
    • Repülőgépes Szolgálat: a 87-es és a 187-es autóbusz megállóhelye,
    • Budaörsi repülőtér: a 187-es autóbusz megállóhelye,
    • Kőérberek: a 187-es autóbusz megállóhelye,
    • Tippan utca: a 187-es autóbusz megállóhelye,
    • Régi vám (Kánai út): a 187-es autóbusz megállóhelye,
    • Kelenvölgy-Péterhegy: a 150-es, a 250-es, a 251-es, a 251A és a 258-as autóbusz megállóhelye,
    • Pék utca: a 941-es autóbusz megállóhelye,
    • Rózsavölgy felső: a 941-es autóbusz megállóhelye,
    • Rózsavölgy alsó: a 941-es autóbusz megállóhelye,
    • Vihar utca: az 58-as és a 258-as autóbusz megállóhelye,
    • Leányka utcai lakótelep: a Leányka utcában a bekanyarodás után,
    • Savoya Park: a Feltáró úton a villamosvégállomás, illetve a parkoló mellett.

 

Közlekedés a 47-es villamos vonalán

2015. november 14-étől (szombattól) november 22-éig (vasárnapig) a 47-es jelzéssel nem közlekedik villamos.

  • A Deák Ferenc tér M és a Móricz Zsigmond körtér M közötti vonalszakaszon 47-es jelzéssel pótlóbusz közlekedik.
  • A Móricz Zsigmond körtér M és a Városház tér között a meghosszabbított útvonalú 61-es villamossal lehet utazni, amely a 47-es villamos vonalán jár ezen a szakaszon.

A 47-es villamospótló busz közlekedése

A Deák Ferenc tér M végállomástól a Móricz Zsigmond körtér M felé közlekedő 47-es pótlóbusz a Károly körút–Múzeum körút–Kálvin tér–Vámház körút–Fővám tér–Szabadság híd–Szent Gellért tér–Bartók Béla út–Móricz Zsigmond körtér–Villányi út útvonalon halad, az alábbi megállóhelyek érintésével:

  • Deák Ferenc tér M: a 909-es és a 979-979A autóbusz megállóhelye,
  • Astoria M: a 9-es autóbusz, a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos megállóhelye,
  • Kálvin tér M: a Kálvin téren a Kecskeméti utca torkolata után,
  • Fővám tér M: a villamos megállóhely mellett,
  • Szent Gellért tér M: a 7-es és a 107-es autóbusz megállóhelye,
  • Gárdonyi tér: a 18-as, a 19-es, a 41-es, a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos megállóhelye,
  • Móricz Zsigmond körtér M: a 27-es autóbusz végállomása a Villányi úton a Szent Margit Gimnázium előtt.

A Móricz Zsigmond körtér M végállomástól a Deák Ferenc tér M felé közlekedő 47-es pótlóbusz a Villányi út–Fadrusz utca–Bartók Béla út–Szent Gellért tér–Szabadság híd–Fővám tér–Vámház körút–Kálvin tér–Múzeum körút–Károly körút útvonalon halad, az alábbi megállóhelyek érintésével:

  • Móricz Zsigmond körtér M: a 27-es autóbusz végállomása a Villányi úton a Szent Margit Gimnázium előtt,
  • Móricz Zsigmond körtér M: a 19-es és a 49-es villamos megállóhelye,
  • Gárdonyi tér: a 18-as, a 19-es, a 41-es, a 47-es, a 48-a és a 49-es villamos megállóhelye,
  • Szent Gellért tér M: a 7-es és a 107-es autóbusz megállóhelye,
  • Fővám tér M: a 15-ös, a 115-ös autóbusz, valamint a 83-as trolibusz megállóhelye,
  • Kálvin tér M: a 9-es autóbusz megállóhelye,
  • Astoria M: a 9-es autóbusz, a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos megállóhelye,
  • Deák Ferenc tér M: a 9-es autóbusz Óbuda, Bogdáni út irányú megállóhelye.

 

Közlekedés a 48-as villamos vonalán

2015. november 14-én és 21-én (szombaton) 48-as jelzéssel nem közlekedik villamos.

  • A Deák Ferenc tér M és a Móricz Zsigmond körtér M közötti vonalszakaszon 47-es jelzéssel pótlóbusz közlekedik.
  • A déli vonalszakaszon, Újbuda-központ M és a Savoya park között a sűrűbben közlekedő 18-as villamos viszi az utasokat.

 

Közlekedés a 49-es villamos vonalán

2015. november 14-étől (szombattól) november 22-éig (vasárnapig) a 49-es villamos nem közlekedik, helyette a teljes vonalon, a Deák Ferenc tér M és Kelenföld vasútállomás M között pótlóbusz közlekedik 49-es jelzéssel.

 

A 49-es villamospótló busz közlekedése

A Deák Ferenc tér M végállomástól a Kelenföld vasútállomás M felé közlekedő 49-es pótlóbusz a Károly körút–Múzeum körút–Kálvin tér–Vámház körút–Fővám tér–Szabadság híd–Szent Gellért tér–Bartók Béla út–Somogyi út–Etele tér útvonalon halad, az alábbi megállóhelyek érintésével:

  • Deák Ferenc tér M: a 909-es és a 979-979A autóbusz megállóhelye,
  • Astoria M: a 9-es autóbusz, a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos megállóhelye,
  • Kálvin tér M: a Kálvin téren a Kecskeméti utca torkolata után,
  • Fővám tér M: a villamos megállóhely mellett,
  • Szent Gellért tér M: a 7-es és a 107-es autóbusz megállóhelye,
  • Gárdonyi tér: a 18-as, a 19-es, a 41-es, a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos megállóhelye,
  • Móricz Zsigmond körtér M: a 19-es és a 49-es villamos megállóhelye,
  • Kosztolányi Dezső tér: a 19-es és a 49-es villamos megállóhelye,
  • Karolina út: a 19-es és a 49-es villamos megállóhelye,
  • Csóka utca: a 19-es és a 49-es villamos megállóhelye,
  • Szent Gellért-templom: a 918-as autóbusz megállóhelye,
  • Kelenföld vasútállomás M: az Etele téri buszvégállomáson.

A Kelenföld vasútállomás M végállomástól a Deák Ferenc tér M felé közlekedő 49-es pótlóbusz az Etele tér–Somogyi út–Bartók Béla út–Szent Gellért tér–Szabadság híd–Fővám tér–Vámház körút–Kálvin tér–Múzeum körút–Károly körút útvonalon halad, az alábbi megállóhelyek érintésével:

  • Kelenföld vasútállomás M: az Etele téri buszvégállomáson a középső peronnál,
  • Szent Gellért-templom: a Somogyi úton a Bartók Béla út kereszteződése előtt,
  • Csóka utca: a 19-es és a 49-es villamos megállóhelye,
  • Karolina út: a 19-es és a 49-es villamos megállóhelye,
  • Kosztolányi Dezső tér: a 19-es és a 49-es villamos megállóhelye,
  • Móricz Zsigmond körtér M: a 19-es és a 49-es villamos megállóhelye,
  • Gárdonyi tér: a 18-as, a 19-es, a 41-es, a 47-es, a 48-a és a 49-es villamos megállóhelye,
  • Szent Gellért tér M: a 7-es és a 107-es autóbusz megállóhelye,
  • Fővám tér M: a 15-ös, a 115-ös autóbusz, valamint a 83-as trolibusz megállóhelye,
  • Kálvin tér M: a 9-es autóbusz megállóhelye,
  • Astoria M: a 9-es autóbusz, a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos megállóhelye,
  • Deák Ferenc tér M: a 9-es autóbusz Óbuda, Bogdáni út irányú megállóhelye.

 

További eljutási lehetőségek a dél-budai villamosvonalakon

A villamospótlás ideje alatt, 2015. november 14-étől (szombattól) november 22-éig (vasárnapig) a fent ismertetett pótlójáratokon kívül további, megszokott közösségi közlekedési járatok is sűrű eljutási lehetőséget kínálnak egyes dél-budai villamosvonal-szakaszokon:

  • a megszokottnál sűrűbben közlekedő M4-es metró a Kelenföld vasútállomás és a Kálvin tér között,
  • a 7-es és a 107-es busz – amely ebben az időszakban megáll a Gárdonyi tér villamosmegállóban – a Bikás park M és az Astoria M között,
  • míg a 86-os autóbusz a Batthyány tér M+H és Újbuda-központ M között.

 

Egyéb megállóhelyi változások

  • 7-es és 107-es autóbusz: 2015. november 14-étől (szombattól) november 22-éig (vasárnapig) a 7-es és a 107-es autóbusz kedvezőbb átszállási lehetőségeket biztosítandó mindkét irányban megáll a 18-as, a 19-es, a 41-es, a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos Gárdonyi tér megállóhelyén.
  • 27-es autóbusz: 2015. november 14-étől (szombattól) november 22-éig (vasárnapig) a 27-es autóbuszra a Móricz Zsigmond körtéren nem megszokott helyén, hanem a Villányi út túloldalán lehet felszállni.

 


Budapesti Közlekedési Központ