BKV.hu

November 13-án és 14-én éjjel forgalomkorlátozásra kell számítani az M1-M7 bevezető szakaszán a gyalogos-felüljáró bontása miatt

2015-11-12 10:56:10

2015. november 14-én, szombaton éjszaka az M1-M7 bevezető szakaszán, az őrmezői nagy csomópont  építéséhez kapcsolódóan a Sasadi úti gyalogos felüljáró véglegesen megszűnik. Helyette a bontási munkák kezdetétől már a Beregszász utcánál újonnan épült gyalogos-aluljárón keresztül lehet közlekedni. Az aluljáró és a járdák között a Budaörsi út irányába jelzőlámpás gyalogátkelőhely, az Alsó Beregszász utcánál pedig jelzőtáblás átkelő segíti az átjutást. A munkák miatt a hétvégén forgalomkorlátozásra kell számítani, az 53-as, a 139-es, a 140-es, a 140A, a 150-es, a 252-es, a 240-es, a 908-as, a 940-es, a 941-es, a 972-es és a 972B járat közlekedése módosul.

A Sasadi úti gyalogos-felüljáró bontását 2015. november 14-én, szombaton éjszaka az útpálya teljes lezárása mellett végzik az alábbiak szerint:

·         Este 20 és 23 óra között a 2-2 középső sávot lezárják, így ebben az időben kifele és befele 1-1, azaz a két szélső forgalmi sávon lehet közlekedni.
·         Éjjel 23 és hajnali 5 óra között mindkét irányban, a teljes útpálya lezárása mellett emelik le a hidat, illetve bontják le a lépcsőkarokat és lépcsőtornyokat. A gyalogosforgalom 18 órától már csak az új aluljárón keresztül haladhat.
·         Az útpálya teljes lezárásának idején az Egér út felé kell kerülni mindkét irányban. A környező utakon a BAH-csomópontnál, a Nagyszőlős utca és a Hamzsabégi út kereszteződésénél, az M1-M7 autópálya bevezető út és az Egérút csomópontjánál, valamint a Balatoni úton az Egér út csomópontjánál terelik el a forgalmat.

November 15-én, vasárnap hajnali 5 órától újra használhatók lesznek a forgalmi sávok.

Közlekedési rend 2015. november 13-án, pénteken 20 órától november 14-én 23 óráig

Az 53-as, a 139-es, a 140-es, a 140A, a 150-es, a 252-es, a 240-es, a 908-as, a 940-es, a 941-es, a 972-es és a 972B autóbusz Sasadi út megállóját a városból kifelé haladó sávon, a Bozókvár utca elé 15 méterre helyezik át.

Közlekedési rend november 14-én 23 órától november 15-én hajnali 5 óráig

Az 53-as, a 139-es, a 150-es, a 252-es, a 908-as, a 940-es, a 941-es és a 972-es autóbusz a felüljáró alatti útszakaszt a városközpont felé az ideiglenesautóbuszsáv–Balatoni úti áttörés–ideiglenes Balatoni út–Rimaszombati úti ideiglenes tűzoltóút–Május utca–Március utca–Budaörsi út, majd a menetrend szerinti útvonalon kerülik el. Az útvonal-módosítás megállóhelyet nem érint.

A 139-es, a 150-es, a 252-es, a 908-as, a 940-es, a 941-es, a 972-es és a 972B autóbusz a felüljáró alatti útszakaszt a városból kifelé a Budaörsi út–Pannonhalmi út–Haraszt utca–Sasadi út–Budaörsi út terelt útvonalon kerüli el.  A buszok a Sasadi út megálló helyett az 53-as autóbusz Újbuda-központ M irányú Sasadi út megállóhelyén állnak meg

A 53-as autóbusz a Mindszenty József bíboros tér felé a Sasadi utat a Budaörsi út–Pannonhalmi út–Haraszt utca–Sasadi út, majd a menetrend szerinti útvonalon érik el. A Sasadi út megálló kimarad. Az autóbuszra a többi járatról a Dayka Gábor utcánál lehet átszállni.

Új változtatható jelzésképű tájékoztató táblák

Ugyanebben az időben, 23 és hajnali 5 óra között az M1-M7 autópálya bevezető szakaszán, befelé az Egér út előtt és az épülő nagy csomópont előtt (szintén befelé haladó irányban) közvetlenül két változtatható jelzésképű tájékoztató táblát helyeznek fel. Az Egér út előtti területen a két belső sávot lezárják, az Egér út felé a továbbhaladás biztosított. A szerkezet beemelése 23 óra után 10 perc teljes útzár mellett történik.

A Balatoni út egyirányúsítása

2015. november 15-étől, vasárnaptól az Alsó Beregszász utcai oldalsó csomópont építése miatt a Balatoni út a Menyecske utcától újra egyirányú lesz a városközpont felé. Az építés előtti forgalmi rendnek megfelelően itt egy forgalmi sáv és egy befelé vezető autóbuszsávon haladhat a forgalom. Az Őrmező végállomásról a Budaörsi út felé közlekedő autóbuszok mostantól ideiglenesen, a végleges forgalmi rend kialakításáig a Péterhegyi út–Egér út, illetve a Péterhegyi út–Neszmélyi út–M1-M7 autópálya alatt átvezető út–Budaörsi út útvonalon közlekednek. 

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járatokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a honlapján, vagy okostelefonokra letölthető mobilalkalmazáson keresztül. A tömegközlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban. A járatfigyelő funkcióra feliratkozók a tetszőlegesen kiválasztott járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hu címen, vagy FUTÁR mobilalkalmazás segítségével, amely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is. A kozut.bkkinfo.hu oldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetőek el. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők a webes felületen.


Budapesti Közlekedési Központ