BKV.hu

Ne feledje! Szombatról vasárnapra virradóra óraállítás – változik egyes éjszakai járatok közlekedése

2015-10-22 13:45:57

Az október 24-éről (szombatról) 25-ére (vasárnapra) virradó éjszaka térünk át a nyári időszámításról a télire. Ez azt jelenti, hogy 25-én (vasárnap) hajnali három órakor az órákat visszaállítjuk két órára. Az óraállítás miatt változik egyes éjszakai járatok közlekedése. Erről részletes járatonkénti bontás az alábbiakban olvasható, ugyanakkor a BKK ajánlja a webes (futar.bkk.hu), illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen (BKK Futár alkalmazás) elérhető utazástervezőjét, amely nemcsak az adott megállóhelyi indulásokról ad pontos tájékoztatást, de amellyel a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását is.

 

A legtöbb járat menetrendjében – amelyek óránként, félóránként vagy még sűrűbben közlekednek –, a hajnali 2 és 3 óra közötti indulásokat megduplázzák, azok a téli és a nyári időszámítás szerint is közlekednek. Azaz ezen járatok esetében nem szükséges külön figyelmet fordítani a menetrendre, az nem változik. Az érintett járatok: 6-os villamos, 900-as, 901-es, 907-es, 909-es, 914-es, 914A, 922-es, 923-as, 931-es, 950-es, 950A, 960-as, 963-as, 966-os, 972-es, 973-as, 979-es, 979A, 994-es, 998-as éjszakai busz.

 

A 60 percnél ritkább követési idejű éjszakai autóbuszok esetében egyedi rend szerint indulnak a buszok:

  • 908: A Cinkotai autóbuszgarázs végállomástól mind a nyári, mind a téli időszámítás szerint a megszokott indulásokon kívül 2:27-kor is indul éjszakai járat.
  • 909: A 909-es busz 2:14-kor a Deák Ferenc tér M végállomásról induló járata csak a nyári időszámítás szerint közlekedik, az óraállítás után 2:14-kor nem indul.
  • 918: A 918-as busz vonalán a nyári időszámítás szerinti 2:24-kor és 2:54-kor Kelenföld pályaudvar M-től induló autóbusz csak Óbuda, Bogdáni útig közlekedik, nem érintve az Óbuda, Bogdáni út–Óbudai autóbuszgarázs közötti megállókat. Az óraállítás után 2:24-kor és 2:54-kor induló busz már a teljes vonalon közlekedik.
  • 931: A 931-es busz 2:09-kor és 2:24-kor a Deák Ferenc térről induló járata csak a nyári időszámítás szerint közlekedik, az óraállítás után 2:09-kor és 2:24-kor nem indul.
  • 940: A 940-es busz vonalán a Budaörsi lakóteleptől 2:52-kor induló járat csak a téli időszámítás szerint, azaz csak az óraállítás után közlekedik.
  • 941: A 941-es busz 2:15-kor a Móricz Zsigmond körtér M-ről induló járata az óraállítás után 10 perccel később, azaz 2:25-kor indul. A nyári időszámítás szerinti 2:15-ös indulás változatlan.
  • 948: A 948-as busz a nyári időszámítás szerint 2:30-kor indul Csepel, Hollandi útról, azonban a Dél-pesti autóbuszgarázs helyett csak a Szent Imre térig közlekedik. A téli időszámítás szerint 2:30-kor induló busz már a teljes vonalon közlekedik.
  • 956:
    • A nyári időszámítás szerint a Széll Kálmán tér M végállomásról 2:04-kor Hűvösvölgyre induló 956-os autóbusz az óraállítás után 2:04-kor már nem indul.
    • A Pécelről 2:25-kor, illetve a Hűvösvölgyről 2:29-kor induló járatok az óraállítás után is indulnak ugyanezekben az időpontokban.
  • 973: A 2:05-kor és 2:35-kor a Keleti pályaudvartól induló 973-as éjszakai busz csak a nyári időszámítás szerint közlekedik, az óraállítás után már nem indul.
  • 990:
    • A 990-es vonalon a nyári időszámítás szerinti 2:49-kor a Normafától induló autóbusz a teljes vonalon – Rákoskert érintésével – közlekedik.
    • A Rákoskeresztúrról Rákoskertre 2:48-kor induló járat csak a téli időszámítás szerint közlekedik, az óraállítás előtti 2:48-as indulás tehát elmarad.
  • 992: A 992-es vonalán a Gödöllőről 2:50-kor induló járat csak a téli időszámítás szerint közlekedik, az óraállítás előtti 2:50-es indulás tehát elmarad.
  • 996, 996A: A 2:37-kor Újpest-Központtól induló 996-os és a 996A buszjárat csak a nyári időszámítás szerint közlekedik, azaz az óraállítás után 2:37-kor nem indul busz.
  • 998: A 998-as busz 2:07-kor Cinkotai autóbuszgarázstól induló járata csak nyári idő szerint közlekedik, azaz az óraállítás után 2:07-kor nem indul busz.

 

 

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járatokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a honlapján, vagy okostelefonokra letölthető mobilalkalmazáson keresztül. A tömegközlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban. A járatfigyelő funkcióra feliratkozók a tetszőlegesen kiválasztott járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hu címen, vagy FUTÁR mobilalkalmazás segítségével, amely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is. A kozut.bkkinfo.hu oldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetőek el. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők a webes felületen.