BKV.hu

Lezárult a szavazás az új metrókocsik formatervéről - képek a győztes verzióról

Augusztus 15-én, kedden éjfélkor lezárult az új metrószerelvények arculatáról zajló internetes szavazás a Budapest Portálon. Az elmúlt hetekben összesen közel félmillió szavazat érkezett a Xavier Allard vezette formatervező csapat által elkészített három látványtervre.

A budapestiek egyértelmű többséggel - 211.340 szavazattal - a sorban harmadik változat mellett döntöttek, amely stílusjegyeit tekintve a budapesti kisföldalattit idézi. A győztes metrókocsi-változat orra grafikus kiképzésű, a fényszórók külső burkolatai szemhéjra emlékeztetnek. Ez a változat közel ötvenezer szavazattal előzte meg a második helyezett, úgynevezett központi ikerfényszórós formatervet. A harmadik hely, majd 125 ezer szavazattal a franciaországi Valenciennes-i villamosra hasonlító formavilágú szerelvény-tervnek jutott.

A szavazást kezdettől fogva rendkívüli érdeklődés övezte, amire a Budapest Portál megerősített védelemmel készült. A szavazás első napjaiban rendkívül nagy számú szavazat érkezett, ez azt valószínűsíti, hogy az egyes látványtervek hívei „gépi segítséget” is igénybe vettek, azaz szavazó-automatákat is használtak a voksolás során. A rövid idő alatt leadott ezres nagyságrendű szavazatok mindhárom modell esetében előfordultak. Ezért a szavazás második szakaszában a budapest.hu szerkesztői bizonyos korlátozásokat vezettek be: egy internet-felhasználónak csak egyetlen szavazat leadására adott lehetőséget. A szigorítás után leadott szavazatok sorrendje is megegyezik az azt megelőző időszakban kialakult sorrenddel.

Egyébként a terveket hivatalosan véleményező designer szakvéleménye megegyezik az interneten szavazó laikus közönségével. A szakvélemény kiemeli, hogy a legjobb változat erénye, „az erőteljes ék ablakba foglalt ablak és lámpamező jellegzetes megoldás, amely a Kisföldalatti hagyományos karakterét megnyerően fogalmazza újra.”