BKV.hu

A nagy sikerre való tekintettel napközben is közlekedik a D12-es hajójárat ezen a héten

2012-07-03 17:06:02
Tarlós István, Budapest főpolgármestere felkérte Vitézy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatóját, hogy az első napok tapasztalatai alapján intézkedjen annak érdekében, hogy az érdeklődő budapestiek ki tudják próbálni az új hajójáratokat. A BKK ennek érdekében péntekig kiterjeszti a ma bevezetett intézkedését, így az egyik új dunai hajójárat, a D12-es nem csak csúcsidőben, hanem napközben is közlekedik, ezáltal 30-40 perces közös követést biztosítva a Duna belvárosi szakaszán. A menetrend szerinti dunai hajózás újbóli beindítása és fellendítése Tarlós István főpolgármester „A Nemzet Fővárosa” címet viselő programjának is fontos alkotóeleme volt, melynek megvalósítása a BKK és a BKV kiemelt feladata volt és örvendetes tény, hogy a hajóközlekedés újraindulását a budapestiek örömmel fogadták és sokan használják a hajójáratokat.

A július 1-je óta közlekedő új hajójáratokat már az első hétvégi napon mintegy 2000 utas vette igénybe, hétfőn pedig még ennél is többen választották az új közlekedési módot (kb. 3500 utas), ami délutánra zsúfoltsághoz vezetett. Emiatt a BKK már hétfőn tartalék jármű indításával sűrítette a hajójáratot, kedden pedig átmeneti jelleggel egész napra kiterjesztette a D12-es viszonylat közlekedését.

Tarlós István főpolgármester ezért a mai napon felkérte Vitézy Dávid vezérigazgatót, hogy az intézkedést terjessze ki egész hétre, így szerdán, csütörtökön és pénteken is 60 helyett 30-40 percenként közlekednek a hajók a Duna belvárosi, Meder utca és Haller utca közötti szakaszán napközben. A BKK intézkedése nyomán így tehát e hét minden napján teljes üzemidőben közlekedik majd a D12-es hajójárat, így a Dunán az Újpest, Árpád út és a Haller utca között közlekedő D11-es jelzésű járattal közösen 30-40 perces követést biztosít majd a hamar népszerűvé vált hajójáratokon.

A megnövekedett utasforgalom részben az újdonság varázsának és a nyári időnek is köszönhető, ezért az első hét tapasztalatai alapján születhet majd döntés arról, hogy a járatsűrítések meddig és milyen formában maradnak fenn. A hajójáratok fejlesztésének, az üzemidő bővítésének, a járatok sűrítésének lehetőségét folyamatosan vizsgálni fogjuk az utasszám-adatok alapján.

Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóság
Budapesti Közlekedési Központ