BKV.hu

A Mobilitási Hétvége és a Nemzeti Vágta miatt változik a fővárosi közlekedés

2016-09-16 10:04:36

2016. szeptember 16-22. között tizenötödik alkalommal rendezik meg a fenntartható városi közlekedést támogató Európai Mobilitási Hetet. Magyarország legnagyobb zöld eseményén, a Mobilitási Hétvégén az Andrássy úton idén is a gyalogosok, kerékpárosok vehetik át az autók helyét. E hétvégén rendezik a Nemzeti Vágtát is, amely a Hősök tere és a Dózsa György út forgalmának korlátozásával jár. Az említett események, a Pesti Broadway Fesztivál, valamint a ferencvárosi és rákosmenti Mobilitási heti rendezvények miatt szeptember 16-án (pénteken) délutántól 18-án (vasárnap) késő estig tartó, több budapesti fő közlekedési útvonalat és érintő lezárások miatt változik az érintett közösségi közlekedési járatok – a 20E, a 30-as, a 30A, a 46-os, a 98-as, a 105-ös, a 181-es, a 230-as, a 979-es és a 980-as autóbusz, valamint a 70-es, a 75-ös és a 78-as trolibusz – forgalma. Az Európai Mobilitási Héttel kapcsolatban bővebb információ a BKK honlapján, a bkk.hu/mobilitasihet/ oldalon olvasható.

 

Közúti forgalomkorlátozások a fővárosban a hétvégén

Az Európai Mobilitási Hét keretében családi hétvégét rendeznek az Andrássy úton, ezért azt lezárják: szeptember 16-án (pénteken) 18:00-tól még csak a Dózsa György út és a Bajza utca között, majd éjféltől 19-én (hétfőn) hajnali 4:30-ig már teljes hosszában, egészen a Bajcsy-Zsilinszky útig. Az Andrássy utat ebben az időszakban csak az Oktogonnál és a Bajza utcánál lehet keresztezni, a többi, Andrássy út felé vezető keresztutca zsákutca lesz.

Szeptember 16-án (pénteken) és 17-én (szombaton) mindkét nap 16:00 és 22:00 óra között lezárják a Nagymező utcát is a Mozsár utca és az Andrássy út között a Pesti Broadway Fesztivál miatt.

A Nemzeti Vágta miatt a Hősök terén és a Dózsa György úton lesznek forgalomkorlátozások a hétvégén.
·         Szeptember 16-án (pénteken) a délutáni órákig a Hősök terén a Dózsa György út felől a Kós Károly sétány felé vezető oldalon útszűkületre kell számítani a rendezvény előkészületei miatt.
·         Pénteken 18:00-tól lezárják a Kós Károly sétány és az Állatkerti körút Hősök tere és Gundel Károly út közötti szakaszát, majd 20:30-tól a Hősök tere környezetét és az Olof Palme sétányt.
·         Szeptember 17-én (szombaton) hajnalban kezdik beépíteni a rendezvény területét, ezért reggel 8:00-ig irányonként egy forgalmi sávon haladhat majd a forgalom a Dózsa György út mentén.
·         Szombaton 8:00 és 20:00 között, majd 18-án (vasárnap) 8:00 és 20:00 között a lezárják a Dózsa György út Városligeti fasor és Podmaniczky utca közötti szakaszát is.
·         Szombat este, a szombatról vasárnapra virradó éjszaka és vasárnap reggel ismét irányonként egy-egy forgalmi sávon haladhat a Dózsa György út forgalma.

Rendezvényt tartanak szeptember 17-én a Ferencvárosban is a József Attila lakótelepen, a Napfény utca Csengettyű utca és Lobogó utca közötti szakaszának délután 15 óráig tartó lezárásával. Ugyancsak kerületi rendezvény miatt lezárják Rákosmentén a Ferihegyi utat a Pesti út és Gyökér utca között szeptember 17-én.

 

Változások a közösségi közlekedésben a hétvégén

M1-es metró

Amennyiben biztonsági okokból szükséges, a hétvégén lezárhatnak több állomást is az M1-es metró vonalán. A korlátozás a Bajcsy-Zsilinszky út, az Opera, az Oktogon, a Vörösmarty utca, a Kodály Körönd, a Bajza utca és a Hősök tere megállóhelyet érintheti. Ezek bármelyikének lezárása esetén az M1-es metró az állomáson megállás nélkül áthalad.

A Nemzeti Vágta idején az utasforgalom nagyságának függvényében a Kisföldalatti a megszokottnál sűrűbben közlekedik.

 

20E autóbusz
szeptember 17-én és 18-án

Szeptember 17-én (szombaton) és 18-án (vasárnap) mindkét nap várhatóan 8 és 20 óra között a 20E autóbusz a Dózsa György út lezárása miatt módosított útvonalon, az Ajtósi Dürer soron és a Hungária körúton közlekedik.
·         A Káposztásmegyer, Szilas-patak felé közlekedő buszok a Dózsa György út–Dvořák sétány–Zichy Mihály út–Erzsébet királyné útja–Hungária körút–felüljáró–Reitter Ferenc utca útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Hősök tere M és a Vágány utca/Róbert Károly körút megállót. A terelt vonalszakaszon a 20E buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
o   Ötvenhatosok tere: a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz megállóhelye,
o   Kacsóh Pongrác út: a 901-es, a 918-as és a 937-es autóbusz megállóhelye,
o   Vágány utca/Róbert Károly körút: a 32-es autóbusz megállóhelye.
·         A Keleti pályaudvar M felé közlekedő buszok a Vágány utca–Róbert Károly körút–Hungária körút–Erzsébet királyné útja–Zichy Mihály út–Dvořák sétány–Dózsa György út útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Hősök tere M megállót. A terelt vonalszakaszon a 20E buszra az alább megállóhelyeken lehet felszállni:
o   Kacsóh Pongrác út: a 901-es és a 918-as autóbusz megállóhelye,
o   Ötvenhatosok tere: a 30-as, 30A és a 230-as busz, valamint a 79-es trolibusz megállóhelye.

 

30-as, 30A és 230-as busz
szeptember 17-én és 18-án

Szeptember 17-én (szombaton) és 18-án (vasárnap) mindkét nap várhatóan 8 és 20 óra között a 30-as, a 30A és a 230-as busz a Dózsa György út lezárása miatt módosított útvonalon, a Városligeten és a Hermina úton közlekedik.
·         A Káposztásmegyer felé közlekedő buszok a Dózsa György út–Dvořák sétány–Zichy Mihály út–Hermina út–Állatkerti körút–Gundel Károly út–Dózsa György út útvonalon közlekednek, ezért nem érintik a Hősök tere M megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
o   Dvořák sétány: a 70-es és a 75-ös trolibusz megállóhelye,
o   Olof Palme sétány: a 70-es és a 75-ös trolibusz megállóhelye,
o   Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
o   Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
o   Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Gundel Károly út: a 75-ös és a 79-es trolibusz megállóhelye.
·         A Keleti pályaudvar M felé közlekedő buszok a Dózsa György út–Gundel Károly út–Állatkerti körút–Hermina út–Zichy Mihály út–Dvořák sétány–Dózsa György út útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Hősök tere M, a Benczúr utca és a Damjanich utca/Dózsa György út megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 30-as, a 30A és a 230-as buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
o   Gundel Károly út (Hősök tere M): a Gundel Károly úton, a Dózsa György útról történt befordulás után található ideiglenes megállóhely,
o   Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Kós Károly sétány: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
o   Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
o   Olof Palme sétány: a 70-es trolibusz megállóhelye,
o   Dvořák sétány: a 70-es trolibusz megállóhelye.

 

70-es trolibusz
szeptember 16-án és 17-én délután és este

Szeptembert 16-án (pénteken) és 17-én (szombaton) mindkét nap várhatóan 16 és 22 óra között a 70-es trolibusz a Nagymező utca lezárása miatt módosított útvonalon, az Izabella utcán és a Podmaniczky utcán közlekedik.
·         A Kossuth Lajos tér M felé közlekedő trolik a Király utca–Izabella utca–Szondi utca–Vörösmarty utca–Podmaniczky utca–Kálmán Imre utca útvonalon haladnak, ezért nem érintik az Izabella utca/Király utca, a Király utca/Erzsébet körút, az Akácfa utca, az Andrássy út (Opera M) és a Zichy Jenő utca megállót. A terelt vonalszakaszon a 70-es trolira az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
o   Izabella utca/Király utca: a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye,
o   Andrássy út (Vörösmarty utca M): a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye,
o   Ferdinánd híd (Izabella utca): a 73-as trolibusz megállóhelye,
o   Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye.
·         Az Erzsébet királyné útja, aluljáró felé közlekedő trolik a Podmaniczky utca–Izabella utca–Király utca útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út, a Zichy Jenő utca, az Andrássy út (Opera M), az Akácfa utca, a Király utca/Erzsébet körút és az Izabella utca/Király utca megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 70-es trolira az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
o   Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út: a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
o   Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
o   Ferdinánd híd (Izabella utca): a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye,
o   Andrássy út (Vörösmarty utca M): a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye,
o   Izabella utca/Király utca: ideiglenes megállóhely az Izabella utcában a Király utca kereszteződése előtt.

 

75-ös trolibusz
szeptember 16-án este, 17-én és 18-án reggel és este

Szeptember 16-án (pénteken) 20:30-tól a nap végéig, valamint 17-én (szombaton) és 18-án (vasárnap) 8:00 előtt, illetve 20:00 után a Dózsa György út és az Olof Palme sétány lezárása miatt a Jászai Mari tér felé közlekedő 75-ös trolibusz az Ötvenhatosok terét követően a városligeti betérés nélkül, a Dózsa György úton halad, ezért nem érinti a Dvořák sétány, az Olof Palme sétány, a Hősök tere és a Gundel Károly út megállót. A terelt vonalszakaszon a 75-ös trolira az alábbi megállókban lehet felszállni:
·         Damjanich utca/Dózsa György út: a 30-as, a 30A és a 230 autóbusz megállóhelye,
·         Hősök tere M: a 20E, a 30-as, a 30A, a 105-ös és a 230 autóbusz megállóhelye.
A Puskás Ferenc Stadion M felé közlekedő 75-ös troli ezekben az időszakokban – péntek, szombat és vasárnap este, valamint szombat és vasárnap reggel – menetrend szerinti útvonalán halad.

 

szeptember 17-én és 18-án napközben

Szeptember 17-én (szombaton) és 18-án (vasárnap) várhatóan 8 és 20 óra között az Olof Palme sétány, a Hősök tere és a Dózsa György út lezárása miatt a 75-ös trolibusz módosított útvonalon közlekedik.
·         A Puskás Ferenc Stadion M felé közlekedő 75-ös trolibusz a Dózsa György út–Gundel Károly út–Állatkerti körút–Hermina út–Ajtósi Dürer sor–Stefánia út módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Hősök tere M, a Benczúr utca, a Damjanich utca/Dózsa György út, az Ötvenhatosok tere és a Zichy Géza utca megállót. A terelt vonalszakaszon a 75-ös trolira az alább megállókban lehet felszállni:
o   Gundel Károly út (Hősök tere M): a Gundel Károly úton, a Dózsa György útról történt befordulás után található ideiglenes megállóhely,
o   Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Kós Károly sétány: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Bethesda utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
o   Vakok Intézete: a 74-es trolibusz megállóhelye,
o   Stefánia út: a Stefánia úton az Ajtósi Dürer sor kereszteződése után található ideiglenes megállóhely.
·         A Jászai Mari tér felé közlekedő 75-ös trolibusz a Stefánia úti–Ajtósi Dürer sor–Hermina út–Állatkerti körút–Gundel Károly út–Dózsa György út módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Zichy Géza utca, az Ötvenhatosok tere, a Dvořák sétány, az Olof Palme sétány és a Hősök tere M megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 75-ös trolira az alábbi megállókban lehet felszállni:
o   Ajtósi Dürer sor: a Stefánia úton az Ajtósi Dürer sor kereszteződése előtt található ideiglenes megállóhely,
o   Vakok Intézete: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
o   Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
o   Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
o   Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelye.

 

78-as trolibusz
szeptember 16-án és 17-én délután és este

Szeptembert 16-án (pénteken) és 17-én (szombaton) mindkét nap várhatóan 16 és 22 óra között a 78-as trolibusz rövidített útvonalon, a Keleti pályaudvar M és az Akácfa utca között közlekedik, ezért nem érinti az Andrássy út (Opera M), a Zichy Jenő utca, a Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út megállóhelyeket és a Kossuth Lajos tér M végállomást.

 

105-ös autóbusz
szeptember 16-án

Szeptember 16-án (pénteken) 18 órától a nap végéig a 105-ös busz elkerüli az Andrássy út lezárt, Dózsa György út és Bajza utca közötti szakaszát.
·         A Gyöngyösi utca M felé tartó buszok az Andrássy út–Bajza utca–Podmaniczky utca–Munkácsy Mihály utca–Szondi utca–Dózsa György út módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Bajza utca M és a Hősök tere M megállót. A terelt vonalszakaszon a 105-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
o   Bajza utca: a Bajza utcában a Lendvay utca kereszteződése előtt található ideiglenes megállóban,
o   Munkácsy Mihály utca: a 72-es trolibusz megállója,
o   Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállója.
·         Az Apor Vilmos tér felé tartó buszok a Dózsa György út–Szondi utca–Bajza utca–Podmaniczky utca–Szinyei Merse utca–Andrássy út módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Hősök tere M és a Bajza utca M megállót. A terelt vonalszakaszon a 105-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
o   Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Rippl-Rónai utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelye.

 

szeptember 17-én és 18-án

Szeptember 17-én (szombaton) és 18-án (vasárnap) a 105-ös busz egész nap az Andrássy út helyett a Podmaniczky utcán közlekedik.
·         A Gyöngyösi utca M felé tartó buszok a Bajcsy-Zsilinszky út–Podmaniczky utca–Munkácsy Mihály utca–Szondi utca–Dózsa György út módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Bajcsy-Zsilnszky út M és a Hősök tere M közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon 105-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
o   Szent István Bazilika: a 9-es busz megállóhelye,
o   Arany János utca M: a 9-es busz megállóhelye,
o   Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út: a 9-es busz, valamint a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
o   Nyugati pályaudvar (Podmaniczky utca): a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
o   Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
o   Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Munkácsy Mihály utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállóhelye.
·         Az Apor Vilmos tér felé tartó buszok a Dózsa György út–Szondi utca–Bajza utca–Podmaniczky utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Erzsébet tér módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Hősök tere M és a Bajcsy-Zsilinszky út M közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 105-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
o   Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Rippl-Rónai utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
o   Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út: a 9-es busz, a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
o   Arany János utca M: a 9-es autóbusz megállóhelye,
o   Szent István Bazilika: a 9-es autóbusz megállóhelye.

 

979-es éjszakai autóbusz
szeptember 16-ától 19-éig

A szeptember 16-áról 17-ére (péntekről szombatra), a 17-éről 18-ára (szombatról vasárnapra) és a 18-áról 19-ére (vasárnapról hétfőre) virradó éjszaka a 979-es busz az Andrássy út helyett a Podmaniczky utcán közlekedik.
·         Az Újpalota, Nyírpalota út felé közlekedő buszok a Bajcsy-Zsilinszky út–Podmaniczky utca–Dózsa György út módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Bajcsy-Zsilinszky út M és a Bajza utca M közti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 979-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
o   Szent István Bazilika: a 9-es busz megállóhelye,
o   Arany János utca M: a 9-es busz megállóhelye,
o   Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út: a 9-es busz, valamint a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
o   Nyugati pályaudvar (Podmaniczky utca): a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
o   Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
o   Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Hősök tere M: a 105-ös busz megállóhelye.
·         A Csepel, Csillagtelep felé közlekedő buszok a Dózsa György út–Podmaniczky utca–Bajcsy-Zsilinszky út módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Hősök tere M és a Bajcsy-Zsilinszky út M közti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 979-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
o   Hősök tere M: a 20E, a 30-as, a 30A, a 105-ös és a 230-as busz megállóhelye,
o   Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es trolibusz megállóhelye,
o   Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
o   Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út: a 9-es busz, a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
o   Arany János utca M: a 9-es autóbusz megállóhelye,
o   Szent István Bazilika: a 9-es autóbusz megállóhelye.

 

Rákosmente: 46-os, 98-as és 980-as autóbusz
szeptember 17-én és a 18-ára virradó éjszaka

Szeptember 17-én (szombaton) a 46-os busz a Ferihegyi út lezárása miatt egész nap módosított útvonalon közlekedik.
·         A Helikopter lakópark felé tartó buszok Pesti út–Bakancsos utca–Széchenyi utca–Ferihegyi út útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Szent Kereszt tér, a Rákoskeresztúr, városközpont, a Városközpont, Posta és az Akácvirág megállót. A terelt vonalszakaszon a 46-os buszra a Bakancsos utca (Tűzoltóság) ideiglenes megállóban, az Újlak köz kereszteződése előtt lehet felszállni.
·         Az Újpalota, Nyírpalota út felé tartó buszok a Ferihegyi út–Széchenyi utca–Bakancsos utca–Pesti út–Rákoskeresztúr városközpont végállomás útvonalon haladnak, ezért nem érintik az Egészségház megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 46-os buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
o   Bakancsos utca/Pesti út: a Bakancsos utcában a Pesti út kereszteződése előtt található ideiglenes megálló,
o   Szent Kereszt tér: a 161-es és a 162-es autóbusz megállója,
o   Rákoskeresztúr, városközpont: a 162A autóbusz leszállóhelye.

Módosul a 98-as busz közlekedése is:
·         A Kőbánya-Kispest M felé tartó buszok Pesti út–Bakancsos utca–Széchenyi utca–Ferihegyi út útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Városközpont, Posta és az Akácvirág megállót. A terelt vonalszakaszon a 98-as buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
o   Rákoskeresztúr, városközpont: a 97E, a 161-es, a 169E, a 198-as, a 201E és a 202E autóbusz megállóhelye,
o   Szent Kereszt tér: a 161-es és a 162-es autóbusz megállója,
o   Bakancsos utca/Pesti út: a Bakancsos utcában az Újlak köz kereszteződése előtt található ideiglenes megálló.
·         A Rákoscsaba vasútállomás felé tartó buszok a Ferihegyi út–Széchenyi utca–Bakancsos utca–Pesti út–Rákoskeresztúr városközpont útvonalon haladnak, ezért nem érintik az Egészségház megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 98-as buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
o   Bakancsos utca/Pesti út: a Bakancsos utcában a Pesti út kereszteződése előtt található ideiglenes megálló,
o   Szent Kereszt tér: a 161-es és a 162-es autóbusz megállója,
o   Rákoskeresztúr, városközpont: a 46-os, a 198-as és a 998-as autóbusz megállóhelye.

Ugyancsak érinti a lezárás a 980-as éjszakai busz közlekedését a szeptember 17-éről 18-ára (szombatról vasárnapra) virradó éjszaka egészen hajnali 2 óráig.
·         A Rákoskeresztúr, városközpont felé tartó buszok a Ferihegyi út–Széchenyi utca–Bakancsos utca–Pesti út–Rákoskeresztúr városközpont útvonalon haladnak, ezért nem érintik az Egészségház megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 980-as buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
o   Bakancsos utca/Pesti út: a Bakancsos utcában a Pesti út kereszteződése előtt található ideiglenes megálló,
o   Szent Kereszt tér: a 161-es és a 162-es autóbusz megállója.
·         A Dél-pesti autóbuszgarázs felé tartó buszok a Rákoskeresztúr, városközpont–Pesti út–Bakancsos utca–Széchenyi utca–Ferihegyi út útvonalon haladnak, ezért nem érintik az Akácvirág utca megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 980-as buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
o   Rákoskeresztúr, városközpont: a 950-es, 990-es és a 998-as autóbusz megállóhelye,
o   Szent Kereszt tér: a 161-es és a 162-es autóbusz megállója,
o   Bakancsos utca/Pesti út: a Bakancsos utcában az Újlak köz kereszteződése előtt található ideiglenes megálló.

 

Ferencváros: 181-es autóbusz

Szeptember 17-én (szombaton) délután 15 óráig a József Attila-lakótelep, Távíró utca felé közlekedő 181-es autóbusz Lobogó utca megállóhelyét a Lobogó utcába, a Napfény utca kereszteződése elé helyezik át. Az Aszódi utca felé közlekedő buszok megállóhelyei nem változnak.

 

Budapest, 2016. szeptember 16.
Budapesti Közlekedési Központ