
A mai egyeztetésen sem született megállapodás az április 7-ére tervezett sztrájkról
A BKV Zrt. a mai tárgyaláson engedett eredeti javaslatából, és a felszíni közlekedés esetében 66% helyett elfogadta volna az 50%-ot elégséges szolgáltatásként. A szakszervezetek azonban ezt az ajánlatot is elutasították. A Társaság továbbra is elkötelezett a tárgyalások pozitív kimenetele mellett, azonban megállapodás hiányában kénytelen bírósághoz fordulni a sztrájk jogszerűségét vitatva. A tárgyalások a BKV Zrt. kezdeményezésére nem vasárnap, hanem már holnap (szombaton) 9.00 órakor folytatódnak.
A BKV Zrt. vezetése új
ajánlatot nyújtott át a szakszervezetek képviselőinek, mely szerint a
felszíni közlekedés esetében (troli, villamos, HÉV, autóbusz)
csúcsidőszakban 50% lenne az elégséges szolgáltatás elfogadható
mértéke. Az ajánlatot a szakszervezetek képviselői elutasították, és
továbbra is ragaszkodtak az elégséges szolgáltatásra vonatkozó tegnapi
ajánlatukhoz, azaz az éjszakai járatok hétfőn 13.00 óráig való
közlekedtetéséhez. A Társaság képviselői javasolták
azt is, hogy az érdekképviselet által felajánlott éjszakai járatok
hétfőn délelőtti közlekedtetésénél a BKV által meghatározott fontosabb
viszonylatokon közlekedjenek a járművek, az érdekképviseletek azonban
ezt a javaslatot is elutasították.
Megállapodás hiányában a BKV
Zrt. bírósághoz fordul, hiszen nincsen meggyőződve arról, hogy a
hétfőre tervezett sztrájk jogszerű lenne. A Társaság továbbra is
megegyezésre törekszik, így az egyeztetések a tervek szerint holnap
9.00 órakor folytatódnak.