A Cemire fordított összeg több mint harmincszorosan megtérült a BKV Zrt-nek
A CEMI Kft., mint a vállalat átalakításához szükséges projekt előkészítéséhez és kivitelezéséhez speciális szaktudással és hatékonyságjavítási projektek menedzselésében hazai és nemzetközi tapasztalatokat szerzett külső tanácsadó cég, amely közbeszerzési eljárás keretében nyerte el a BKV Zrt. tanácsadásának tevékenységére kiírt pályázatot. A CEMI munkájának köszönhetően a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság átalakítása eredményesen megkezdődött, 2007-ben több mint 9 milliárd forintot takarított meg a Társaság.
A projekt a BKV akkori
helyzetének teljes átvilágításával kezdődött, majd a szakemberek
meghatározták azokat a területeket, amelyeken - a beavatkozás
következtében - jelentős eredményhatás volt prognosztizálható. Ennek
köszönhetően, a javaslatok részletesebb elemzése után, 50 projektet
állítottak fel, amelyekből a tavalyi év folyamán 32 sikeresen lezárult,
így 2007-ben több mint 9 milliárd forint megtakarítása volt a BKV
Zrt.-nek.
A BKV Zrt. szeretné felhívni a sajtó és az olvasók figyelmét is arra, hogy a Magyar Hírlap BKV Zrt.-t érintő értesüléseit és információit kezeljék fenntartással. Az elmúlt hetekben a Magyar Hírlap kénytelen volt több helyreigazítást megjelentetni a BKV Zrt.-vel kapcsolatban. A lap rendszeresen téves tájékoztatást ad a Társaságról, annak ellenére, hogy kérdéseire a BKV Zrt. minden esetben válaszol.
A Társaság kénytelen azokkal szemben is jogi eljárást indítani, akik a Magyar Hírlap híreit és téves információit átveszik.
A BKV Zrt. ezúton kíván Kellemes Húsvéti Ünnepeket nagyszombat napján a Magyar Hírlap olvasóinak is.