BKV.hu

A BKV Zrt. igazgatósága elnökének közleménye az Atkári János főpolgármester-helyettesnek írt levél nyilvánosságra kerülésével kapcsolatban

A BKV Rt Igazgatósága határozata értelmében Atkári János főpolgármester-helyettes úrnak a 2004. november 18-án küldött levelem nem a nyilvánosság számára készült. Sajnálattal kellett megállapítani, hogy előttem ismeretlen módon a levél az MTI birtokába jutott, és annak lényegi tartalma szerkesztett módon nyilvánosságra került.

Levelemben felhívtam főpolgármester-helyettes úr figyelmét, hogy "a BKV Zrt. Igazgatósága szükségesnek tartja és kezdeményezi , hogy az egyre romló és a legsúlyosabb nehézségekkel fenyegető helyzet megbeszélésére, a társasági mozgástér, a finanszírozási feladatok és lehetőségek tisztázására a közeljövőben kerüljön sor egy konzultációra a cég vezető testületei és a Főváros legfelső vezetése között (esetleg egy rendkívüli igazgatósági ülésen)".

Tehát a BKV Rt-t érintő problémákról az Igazgatóság mindenekelőtt a Főváros illetékes vezetőivel szeretne tárgyalni, mint ahogy ez a levélben is olvasható.

A főpolgármester-helyettes úr válaszlevelét kézhez kapva azt az Igazgatóság a soron következő - december 7-ei - ülésén fogja tárgyalni.

Budapesti Közlekedési Részvénytársaság