A járvány alatt is biztonságos és zavartalan a villamosközlekedés

Budapest közlekedési hálózata jól összehangolt, többszereplős rendszer, ahhoz, hogy a járványügyi veszélyhelyzet alatt is rendben üzemeljen, elengedhetetlen a legkülönbözőbb szakterületek és üzemágak együttműködése. Bár a legtöbb híradásban az újonnan bevezetett elsőajtós rend, illetve a kordonok miatt az autóbuszok kerültek előtérbe, a BKV többi ágazatában is zavartalan a közlekedés. Meghozott intézkedéseink – legyenek azok a járművezetők, telephelyi dolgozók védelmében hozott utasítások, vagy akár a home office elrendelése – ugyanazt a közös célt szolgálják: védeni magunk és utasaink egészségét, lassítani a járvány terjedését és ezzel esélyt adni a helyzet minél jobb kezelésére, mindeközben pedig tenni azért, hogy hozzájáruljunk Budapest működésének fenntartásához.
 
A BKV villamos üzemágazatának zavartalan működése is a különböző szakterületek együttműködésével tartható fent. A szellemi állományú dolgozók azzal tehetnek legtöbbet, ha – összhangban az operatív törzs javaslatával – home office munkavégzés keretében látják el a feladataikat. Tapasztalatunk pozitív, az új felállásban is minden terület az elvárt szinten, fennakadás nélkül teljesít, amit a zökkenőmentes közlekedés is bizonyít.
 
Forgalomszervezési, kapacitás és menetrendi kérdésekben folyamatos a kapcsolattartás a megrendelő BKK-val. A menetrendek esetlegesen szükséges módosításához a forgalmi tapasztalatokat, a járműveink zsúfoltságával kapcsolatos információkat gyűjtjük és továbbítjuk a fogalomszervezőnek. Jelenleg hétköznapokon a nyári menetrend szerint közlekednek villamosaink, a hétvégi menetend és járatsűrűség nem változott.
 
A vasúti közlekedés szervezéséhez szükséges kérdésekben – a többi szakterülethez hasonlóan – folyamatos kapcsolatot tartunk az illetékes kormányzati, fővárosi és egészségügyi szervekkel is. A szoros együttműködés keretében a BKV is szívesen kér és fogad el javaslatot a legbiztonságosabb működés kapcsán az országos tisztifőorvostól.  Ennek eredményeképpen napi működésünk során figyelembe vesszük a klímaberendezések használatával kapcsolatos országos tisztifőorvosi javaslatot: a szűrők csereciklusát megfeleztük, a klímaberendezéseket pedig folyamatosan fertőtlenítő takarítással tisztítjuk.
 
Utasaink védelme érdekében naponta végeztetünk fertőtlenítő takarítást az összes villamosunkon. Ez alapvetően a kapaszkodók és minden, utassal érintkező felület alapos, vírusmentesítő tisztítását jelenti. A járműveink utastereinek folyamatos átszellőztetése érdekében minden ablakot nyithatóvá tettünk, és kötelezően előírtuk a járművezetőink részére, hogy a megállóban az összes ajtót nyissák, illetve átmenetileg felfüggesztettük a korábban bevezetett szelektív, azaz az utasaink jelzése alapján működő ajtónyitást.
 
Munkavállalóink védelme érdekében kéztisztító fertőtlenítőszereket helyeztünk ki a végállomási tartózkodókba és az irodaépületekbe, valamint minden járművezetőnket elláttuk saját kézfertőtlenítővel is. Szintén villamosvezetőink megóvása érdekében tettünk a zárt vezetőfülkék úgynevezett „túlnyomásos” üzemének biztosításáért, ezáltal a vezetőfülkében lévő levegő a fülkéből kifelé áramlik és nem az utastér irányából a járművezetőre. A talált tárgyak kezeléséhez pedig gumikesztyűk és gyűjtőzsákok biztosítása is folyamatban van.
 
Ahogyan a BKV minden területére, úgy a vasúti közlekedés esetében is igaz, hogy kollégáink lojalitása, felelősségteljes magatartása és munkája nélkül a villamosüzem zavarmentes működése sem lenne fenntartható. Ezúttal is köszönjük a kitartást és helytállást   minden kollégánknak!

2020. március 23.

BKV Zrt.