BKV.hu

Három autóbuszjárat alvállalkozásban Észak Pesten

A BKV Zrt. - a Fővárosi Önkormányzattal érvényben lévő Szolgáltatási Szerződés felhatalmazása alapján - ez év áprilisában három járat alvállalkozásba adásáról írt alá szerződést a NÓGRÁD VOLÁN Rt. és az ALFA BUSZ Kft. alkotta konzorciummal. Ennek értelmében 2005. július 1-jétől a BKV Zrt. alvállalkozója üzemelteti a IV., XIII. és XV. kerületek közforgalmú ellátásában részt vevő 120-as, 147-es és a gyors 170-es autóbusz vonalakat.

Mindhárom járaton új, részben alacsonypadlós autóbuszok közlekednek, melyek VOLVO alvázra épült buszok, de típusuk eltér a már Budapesten közlekedő új VOLVO kocsiktól. Különlegességük például, hogy a VOLVO ALFA LOCALO járművek három ajtós szóló autóbuszok harmadik ajtaja az eddig megszokottól eltérően nem befelé, hanem kifelé nyílik. Ezek a járművek is korszerű elektronikus kijelzőkkel felszereltek, s környezetbarát, Euro-3-as motorral rendelkező autóbuszok.

A három alvállalkozásban üzemeltetett járat útvonala és megállóhelye változatlan marad, a menetrendjük változatlan szolgáltatási színvonal mellett kismértékben módosul.

A BKV Zrt. bízik abban, hogy az észak-pesti közösségi közlekedés szolgáltatásának fejlesztése megelégedést vált ki az ott élők és utazók körében, megszeretik az új, esztétikus környezetet és kényelmes utazást biztosító autóbuszokat.