BKV.hu

Hibrid busz a budapesti utcákon

A BKV ezúttal a Volvo legújabb fejlesztését, a Volvo 7700 Hybrid névre hallgató autóbuszát teszteli augusztus 4. és augusztus 10. között. A kivételes hajtású jármű  egy héten át a 8-as autóbuszok útvonalán szállítja az utasokat.
 
A Budapesti Közlekedési Központ és a BKV számára egyaránt különleges lehetőség, hogy egy olyan szóló autóbuszról szerezhetnek közvetlen üzemeltetési tapasztalatokat, amely párhuzamos hibrid kialakítású. Ez azt jelenti, hogy a hajtáslánc egy 215 lóerős Volvo D5F  dízel- és egy 160 lóerős elektromos motort is tartalmaz, és ezek egymástól függetlenül, vagy akár egyszerre is üzemelhetnek, miközben egy vezérlőrendszer optimalizálja működésüket. A rendszer fékezéskor visszanyeri, és egy akkumulátorban tárolja a fékenergiát, amely a következő gyorsításkor az elektromos motort hajtja. A motor automatikusan leáll a buszmegállókban, és elektromos meghajtással indul el, majd ha az autóbusz eléri a nagyjából 20 km/órás sebességet, a dízelmotor is hozzájárul a jármű mozgatásához, és a továbbiakban optimalizált módon működik a két erőforrás.
 
A 12 méteres autóbusz három, kétszárnyú ajtaja, széles középső folyosója és sík padlója, a második ajtónál kihajtható rámpája, térdeplő funkciója megkönnyíti az utasok fel- és leszállását, de a 95 fő szállítására tervezett jármű legnagyobb előnye a - még a korszerűbb városi autóbuszokhoz képest is - a gyártó adatai szerint legalább 35 százalékkal alacsonyabb üzemanyag fogyasztás és károsanyag-kibocsátás. Az autóbusz központi vezérlőegysége ráadásul a sofőrök vezetési stílusát is felismeri, és figyelembe veszi a hajtás megosztása során. Az autóbusz menetrendjét, műszaki leírását, valamint a róla készült fotókat megtalálják társaságunk honlapján, a BKV-zó menüpont alatt a Járműtesztekre kattintva. 
 
Az autóbuszon való utazás - mint minden autóbuszteszt ideje alatt - most is ingyenes. Cserébe csak utasaink véleményét kérjük. Tapasztalataikat megoszthatják velünk írásban az ugyfelszolgalat@bkv.hu  e-mail címre írva, illetve honlapunk online ügyfélszolgálatán, de ha szívesebben mondanák el észrevételeiket telefonon, ügyfélszolgálati munkatársaink a 06-1-258-4636-os telefonszámon fogadják hívásukat. Különösen számítunk utasaink véleményére az utasülések számát, elhelyezkedését, az ülések közötti folyosó méretét, a kapaszkodók mennyiségét, a kapaszkodási lehetőséget illetően, de hasonlóan fontos szempont az utazás során tapasztalt komfortérzet, az utastájékoztatás minősége, valamint a jármű megjelenése, esztétikuma is.
 
Teszteljen velünk Ön is - véleménye fontos nekünk!