BKV.hu

Földalatti Vasúti Múzeum - Budapest

 

A kontinens első -1896. május 2-án átadott- földalattijának állít emléket a Földalatti Vasúti Múzeum, amely 1975-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. 1996-ban a földalatti megindulásának 100. évfordulójára - a teljes földalatti vonal mellett - a múzeum is megújult.

A múzeum létrehozásakor célként fogalmazódott meg, hogy a millenniumi földalatti vasút és a budapesti metró története hiteles környezetben kerüljön bemutatásra. Kézenfekvő lehetőségként adódott egy igazi műszaki emlék: a millenniumi földalatti vasút egyik eredeti alagútszakasza, amelyet 1955-ben a kelet-nyugati metró építésekor iktattak ki a forgalomból. Tehát nemcsak a kiállított kocsik, makettek, iratok és fényképek, hanem maguk a falak is egyedülálló történelmi atmoszférát teremtenek a budapesti belváros szívében.

A múzeum előterében a belvárosi végállomás eredeti felirata: "Gizella tér" fogadja a látogatót (eredeti Zsolnay csempeburkolat). Emellett ugyancsak a Gizella téri állomáson elhelyezett táblák ismertetik meg a látogatót a vasút létrehozásában közreműködők névsorával. Igazi különlegesség az a márványtábla, amely arról tanúskodik, hogy az ezredévi ünnepségekre Budapestre látogató Ferenc József 1896. május 8-án kíséretével együtt utazott a földalattin, és a "legkegyelmesebben megengedte", hogy a vasút felvegye a nevét. Így lett az addigi Budapesti Földalatti Villamos Közúti Vasútból Ferencz József Földalatti Villamos Vasút Rt.

A kiállításon megtekinthető a földalatti vasút három kocsija: a 19-es, az 1-es és 81-es pályaszámúak. A kiállított járműveket 1975-ben a nyitott födémrészen keresztül, daruval emelték be a vágányokra.
A kocsikkal szemközti vitrinsorban tárgyi emlékek, eredeti dokumentumok (tervrajzok, térképek, építési napló stb.), fényképek és modellek mutatják be a földalatti vasút történetét az építéstől napjainkig. A kiállítás záró részében a metróépítésekbe nyerhetünk betekintést.

Az állandó kiállítás mellett időszaki kiállításokkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, gyereksarokkal és múzeumi bolttal várjuk látogatóinkat.

A múzeum címe:
Budapest, Deák tér, aluljáró

Nyitvatartás:

hétfő kivételével 10 és 17 óra között

A Deák téri Földalatti Vasúti Múzeum a húsvéti ünnepek minden napján várja látogatóit. 

péntek-hétfő (március 29.-április 1.): nyitva

 

Érvényes jegyáraink:

Teljes árú jegy: 900 Ft

Diák- és nyugdíjas jegy: 450 Ft

Csoportos kedvezmény (8 főtől): 600 Ft / fő

Családi kedvezmény (18 év alatti kiskorúval érkező maximum 2 felnőtt kísérő): 600 Ft / kísérő

6 év alatt és 70 év felett a belépés díjmentes.

A pénztárban fizetni csak készpénzzel lehetséges.

 

A virtuális túra megtekintéséhez kattintson ide

 

Aktuális kiállítások, események:

    50 év - ezer emlék

Korábbi időszaki kiállításaink, programjaink

 

Telefonszám:

06-1-461-6500/43404

 

E-mail címünk:
muzeum@bkv.hu

 

További részletek a Deák téri múzeumról:
www.museum.hu/budapest/foldalattivasuti


Csatolt dokumentumok: