BKV.hu

Forgalmi zavar a 3-as metró vonalán


Ma reggel a 3-as metró egyik Kőbánya-Kispest irányába tartó szerelvényének közlekedésében 7.39 és 8.50 óra között zavart okozott, hogy egy idegen fémtartalmú tárgy a pályatestre került.

Az idegen tárgy - egy tizedmásodpercekig tartó - elektromos ívet húzott a harmadik sín (erről kapja a szerelvény a tápfeszültséget) és az állomásra beérkező jármű forgóváza között. Az ív hatására a tárgy elolvadt.
 
Az elektromos ívjelenség és az azt követő füstölés az utasok biztonságát nem veszélyeztette. A fentiek tükrében hangsúlyozzuk: a forgalmi zavart nem a metrószerelvény műszaki meghibásodása okozta. A járműben kár nem keletkezett. Mindazonáltal a fenti esemény miatt, a helyszínelés ideje alatt a vonal Nagyvárad tér és Lehel tér állomásai között nem járt a metró, helyette pótló autóbuszokkal lehetett utazni. A pótlás színvonalát sajnos rontotta az Üllői úton a városközpont irányában tapasztalt erőteljes közúti torlódás, amely miatt járműveink csak lassan tudtak haladni.