Ha Budapest közösségi közlekedéséről beszélünk, elsősorban a villamos, a metró, az autóbusz vagy a trolibusz jut eszünkbe. A BKV azonban számos kisebb forgalmat bonyolító, de annál különlegesebb járművet is üzemeltet, ilyen a fogaskerekű, a sikló, a libegő, hajó. Közös jellemzőjük, hogy ezekről a járművekről nyílik a legszebb kilátás a fővárosra.

A Városmajorból induló fogaskerekű vasúttal a Budai-hegység népszerű kirándulóhelyeit: a Sváb-hegyet és a Széchenyi-hegyet közelíthetjük meg, végállomásánál lehetőség nyílik a gyermekvasútra való átszállásra. A ma 60-as viszonylatjelzéssel közlekedő fogaskerekű járműveinek közel 4 km hosszúságú vonalon 325 méter szintkülönbséget kell leküzdeniük.
Az 1874-ben átadott - majd 1890-ben meghosszabbított - budapesti fogaskerekű Európa második fogaskerekű vasútja. Megépülésekor is főleg a környék nyaralóinak, kirándulóinak igényeit volt hivatott kielégíteni. A kezdeti gőzüzemet 1929-ben villamosüzem váltotta fel. Ekkor szerezték be a Bécsben gyártott zöld kocsik helyett a Ganz gyártól a mozdonyból és pótkocsiból álló Rowan rendszerű sárga szerelvényeket, melyeket 1973 cseréltek le az osztrák Simmering Graz Pauker (SGP) cég piros-fehér szerelvényeire. A - fotókon is látható - első favázas személykocsikból egy maradt fenn, amelyet a BKV Zrt. ma nosztalgiajáratként üzemeltet.

A Budavári Sikló nemcsak a Budavári Palota megközelítésének egyik különleges közlekedési eszköze, de Budapest Duna-parti látképének szerves részeként 1987 óta az UNESCO Világörökség listáján is szerepel. Pályájának hossza a két  végállomás (a Lánchíd budai hídfőjénél, a Váralagút melletti alsó állomás és a Budavári Palota, valamint a Sándor-palota között elhelyezkedő felső állomás) között 95 méter, ezalatt 50 méteres szintkülönbséget kell áthidalnia a járműveknek.
Az eredetileg gőzüzemű Sikló 1870-ben épült meg Európában másodikként. A második világháború során súlyosan megrongálódott közlekedési eszköz újraindulására egészen 1986-ig kellett várni. Az immár villamosüzemű járművek külső megjelenése azonos az 1870-ben közlekedőkével. A Margit, illetve Gellért nevet viselő kocsik három lépcsőzetesen elhelyezkedő fülkéjében - kocsinként - 24 utas gyönyörködhet a pesti panorámában.

Az 1970-ben átadott libegővel Budapest legmagasabb hegyére és közkedvelt kirándulóhelyére, a János-hegyre juthatunk fel. Megközelíthetjük vele az Erzsébet-kilátót, a Gyermekvasút állomásait, valamint a Normafát.  Nyitott függőszékeiről - a 262 méteres szintkülönbségnek köszönhetően - Budapest igen távol eső pontjait és tiszta időben a főváros környékét is megcsodálhatjuk. Az időjárástól függően üzemelő drótkötélpályás felvonóval a zugligeti alsó állomástól mindössze 12 perc alatt érhetjük el a mintegy egy kilométerre lévő felső végállomást.

A BKV Zrt. a fenti közlekedési eszközökön kívül hajójáratot is üzemeltet. A főváros közösségi közlekedésében a hajózás nem új keletű, története egészen 1820-ig nyúlik vissza, amikor már rendszeres hajójárat kötötte össze Pestet és Budát, illetve Óbudát. A fővárosi helyi hajózás főleg a város két felét összekötő hidak megépülése előtt, illetve II. világháborús megsemmisülésük után jutott nagyobb szerephez.
Napjainkban a májustól októberig tartó hajózási szezon alatt a Boráros tértől Pünkösdfürdőig közlekedő sétahajók utasai a Világörökség részét képező budapesti Duna-part panorámáját csodálhatják meg.

E különleges közlekedési eszközök mellett Budapest utcáin alkalmanként láthatunk még néhány nem mindennapi járművet. A BKV "hagyományos" közlekedési ágazatait képviselő, de ma már menetrend szerint nem közlekedő egykori járműveivel különleges alkalmakkor - évfordulók, ünnepek - indított nosztalgiajáratok során találkozhatunk. Így fordulhat elő, hogy időnként lehetőségünk nyílik favázas villamosokon vagy karácsonyi fényárban úszó UV villamoson utazni, a földalatti nosztalgiajáraton pedig átélhetjük a századforduló hangulatát.
  
Kiállításunkhoz e különleges közlekedési ágazatokat és e különleges járműveket bemutató fotókból válogattunk.