BKV.hu

Megújul az M3-as metróvonal Nagyvárad téri kitérője

2019-07-19 19:14:35

 

Az M3-as metróvonal infrastruktúra-rekonstrukciója során – egyebek mellett – a teljes vasúti pályaszerkezet is megújul, ezáltal korszerűbbé, megbízhatóbbá, még biztonságosabbá válik a metró közlekedése.

A pályaszerkezet megújításának elengedhetetlen része a Nagyvárad téri metróállomásnál található kitérőkörzetvágányainak, kitérőinek cseréje, amelynek fontosabb pontjai az alábbiak:

  • A munkálatok során a meglévő kitérők teljes cseréje valósul meg, néhány esetben más, kedvezőbb ívviszonyokkal rendelkező épül közülük
  • A középső- és a bal vágány között új kapcsolat létesül, amelynek legfőbb előnye, hogy a déli vonalszakaszon bekövetkező esetleges forgalmi zavar során, a metró szerelvényei észak felől a jelenleginél sokkal egyszerűbben, gyorsabban lesznek visszafordíthatók. Ezáltal a forgalmi zavar hatékonyabban kezelhető, a forgalomban maradt pályarészen a szükséges járatsűrűség biztosítása jóval könnyebben megoldható

 

A Nagyvárad téri kitérőkörzettel kapcsolatos – már korábban a közlekedési szakemberek által eltervezett és beütemezett – feladatok elvégzésére a nyári iskolai szüneten belül is a legalacsonyabb forgalmú időszakban van lehetőség, anélkül, hogy az a közösségi közlekedésben fennakadással járna.

A fentiekben részletezett munkálatok miatt 2019. július 22-e (hétfő) üzemkezdettől a metrószerelvények csúcsidőszakban 3,5 perces követési idővel közlekednek. A nyári időszakra időzített munkák tervezetten augusztus 25-ig tartanak. A tervek szerint 2019. augusztus 26-án (hétfőn) üzemkezdettől, a munkák végeztével, a normál forgalmi rend is visszaáll.

Az elvégzendő feladatok a felszíni közlekedést nem érintik.

A fenti kép az északi szakaszon, Árpád híd metróállomás kitérőkörzetében készült a felújítási munkálatok ideje alatt. Hasonlóan néz ki a terület Nagyvárad tér metróállomás vonatkozásában is.

 

BKV Zrt.