Stratégiai célunk, hogy a fogyatékkal élőkre külön figyeljünk

  • 2022-05-27 13:40:39

Ezen a héten sokan a fogyatékossággal élőkre figyelünk, akikre a BKV-nál – mint bárki másra – utasként tekintünk. Ma már szerencsére azok a viszonylataink jelentik a kivételt, amelyeket fogyatékkal élő utasaink nem, vagy csak nehézkesen tudnak igénybe venni. Stratégiai célunk, hogy szolgáltatásunk színvonalát esélyegyenlőségi szempontok alapján emeljük, a közösségi közlekedés mindenki számára elérhető legyen.

Május közepén adtuk át az első három felújított belvárosi M3-állomást. A Semmelweis Klinikák, Corvin-negyed és Kálvin tér metrómegállók a Magyarországon még nem ismert ferdeliftekkel váltak akadálymentessé. Az M3 teljes felújításával Budapesten egy 30 akadálymentes állomásból álló, összefüggő metrórendszer alakul majd ki az M3 húsz és az M4 tíz akadálymentes állomásával.
A felújított M3 állomási bútorai, felszerelési tárgyai a fehér bottal közlekedők szempontjait is messzemenően figyelembe veszik. Biztonságos közlekedésüket a taktilis burkolati jelzések, valamint a mozgólépcsőknél ATS rendszer beépítése segíti (hangjelzés alapján a megfelelő irányú mozgólépcső kiválasztásában). A lifteknél Braille- írás, a nyomógombok speciális kidolgozása, figyelmeztető hangok segítik őket.  A metró már felújított szakaszán a fogyatékkal élők érdekvédelmi szervezeteinek képviselői helyszíni bejárások során győződhettek meg a kivitelezés minőségéről , észrevételeik alapján korrekciókra is sor került. Az utastájékoztató rendszer kiépítésénél is számos kommunikációs esélyegyenlőségi követelmény érvényesül – ahogy korábban az M4-nél is, ahol még a peron biztonsági sávjának szegélybe épített LED csík villogása is jelzi a hallássérültek számára a metrószerelvény érkezését (narancssárga Keleti pályaudvar felé és kék Kelenföld Vasútállomás felé).

Munkatársaink minden szükséges helyzetben – a mozgólépcső igénybevételével, autóbuszokon a rámpa nyitásával, mozgáskorlátozott számára fenntartott hely biztosításával – segítik a fogyatékos és csökkent mozgásképességű személyek utazását. Tavaly az egész buszvezető állományunk érzékenyítésen esett át a rendes, éves ismeretszintentartó oktatás keretei között, oktatótisztjeink pedig kiemelt érzékenyítésen vettek részt a Suhanj Alapítvány támogatásával. Társaságunk célja, hogy fogyatékkal élő utasaink számára a normál szolgáltatást meghaladó szintet nyújtsunk. Mozgáskorlátozottak szervezeteivel konzultálva kialakult a mozgáskorlátozottak szállítását végző midibuszok közlekedési rendje, amely évek óta sikeresen működik. A különlegesen kialakított három Renault Master típusú jármű taxirendszerben közlekedik: a mozgáskorlátozott személy és kísérője előzetes telefonos bejelentés alapján veheti igénybe munkanapokon 5:30 és 23:30, hétvégén 7:00 és 15:00 óra között. A Telebuszok vezetői tavasszal speciális látássérült-érzékenyítésen vettek részt a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány segítségével. Társaságunk a Vakok Intézete éves közlekedési vetélkedőin is rendszeresen  jelen van, a növendékek részére lehetővé tesszük járműveink utasterének megismerését.
Buszágazatunkban (ide tartoznak a trolibuszok is) az alacsonypadlós járművek aránya az elmúlt 8 évben 38%-ról 96 %-ra emelkedett, a magaspadlós buszok rövidesen teljesen eltűnnek Budapest útjairól.

A villamoságazat 642 megállójának 50%-a, egészen pontosan 318 akadálymentes. Az 1-es, 3-as, 4-es, 6-os, 14-es, 17-es, 19-es, 42-es, 69-es villamosviszonylatokon már alacsonypadlós villamosok közlekednek, segítve ezzel minden mozgásában korlátozott utasunk közlekedését. Az alacsonypadlós járművek (Combino és a CAF villamosok) egyre nagyobb darabszámot képviselnek járműállományunkban. Az utasforgalomban betöltött szerepük arányuknál (21%)  is jelentősebbek, mert nagyobb szállítási kapacitással rendelkeznek, nagyobb utasforgalmat lebonyolító viszonylatokon közlekednek.

BKV Zrt.

2022. május 27.