175 éve indult el az első omnibusz Pest utcáin

"Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon'.
Legföljebb,ha omnibuszon."
- Arany János: Epilógus (részlet) -

1832. július 1-jén jelent meg először Pesten az omnibusz, a 19. század első felének legfontosabb közösségi közlekedési eszköze. Neve a latin "omnibus", vagyis "mindenkinek" szóból származik. A jármű egyébként először Franciaországban mutatkozott be, majd terjedt el egész Európában.
A Morvaországból Pestre települt Kratochwill János vendéglátós azzal a céllal fogott hozzá az omnibusz elindításához, hogy vendégeinek számát növelje. Kratochwill ugyanis még 1832 tavaszán kérte a városi tanácsot, hogy két kávéháza között rendszeres, reggel 6 és este 18 óra között félóránként társaskocsit indíthasson. Kratochwill a városligeti Páva-szigeti kávéház és a pesti kereskedőtestület székházában (a mai Roosevelt tér környékén) lévő kávéházat bérelte, majd a Városligetben egy vízgyógyintézetet is nyitott. Vendégei számára az omnibusz egy külön szolgáltatás volt, aminek aztán híre ment az akkor 65 ezres Pesten, és alig 30 ezer fős Budán is.
Kratochwill kocsijait pesti céhes mesterek készítették. A kocsikban 8-14 utas fért el. A menetrendszerű közlekedés mellett az omnibuszra már jegypénztárakban is lehetett jegyet váltani.
1848-ig több omnibuszjárat is nyílt Pesten és Budán is. A legnagyobb vállalkozás a budai bérkocsis céh lett, aki valamivel több mint 20 kocsival rendelkezett. A jármű a századforduló békés éveiben is járt, sőt új vonalak is nyíltak még. A közlekedés ezen - sokat megénekelt - fajtája a két világháború között tűnt el az fővárosi utakról: az utolsó útra 1929. november 5-én került sor a Villányi úti vonalon.

"Éjjel az omnibusz tetején,
emlékszel kicsikém, de csuda volt.
Lent nyikorogtak a kerekek,
s felettünk nevetett a telihold.
Miközben a lovacskák bandukoltak Budán át,
eloltottam égő ajkad, s a lámpát,
Éjjel az omnibusz tetején,
emlékszel kicsikém, de csuda volt."